Az EKE csíkszéki szakosztálya, szombaton a Dél-Hargita-hegységbe szervezett túrát. Szép számban, 24-en indultunk útnak, még sötétben. Míg mögöttünk a Közép-Hargita sejtelmes sötétbe burkolózott, addig a Tekerő-puszta irányából fények sejlettek fel. „Csak a fény felé”, mondtam Nagy Attila túravezetőnknek. Ez lesz a jó irány, Dél-Nyugat felé. A nem működő sípályát gyalogosan átszelve, jó 400 m szintkülönbség megtétele után értünk fel a Talabor-csúcsra (1292 m). Gyengén havazott, megpirkadt. Csendes, nyugodt idő fogadott, vastag hólepel fedte be a fenyőfákat, ők pedig némán integettek felénk. Mint a „törpök” úgy lépkedtünk egymás nyomába, szótlanul győztük le a kilométereket. A pihenőnél felavattuk új csekés túratársunkat, és egy versikével biztattuk arra, hogy bármilyen nehézségek adódnak, soha ne adja fel. A határaink feszegetése is lehet egy feladat, ami nagyobb teljesítményre sarkall. Elhagyva a Bilibók-pusztát már lábunkban volt a 16 km, amikor kis kitérőt tettünk a Harom-tető felé, majd meredeken ereszkedtünk le a Szécseny–Zsögödi útra. A lábszárvédők és a botok itt is jó szolgálatot tettek. Zsögödfürdőt elérve megpihentünk és melegedtünk is, egy csapattársunk határtalan vendégszeretetét élvezve. Új erőre kapva, az Olt melletti töltés védelmében sétáltunk be Csíkszeredába (660 m). A napsugarak még visszaintegettek a Hargita irányából, mikor elbúcsúztunk egymástól. Hosszú utat tettünk meg, így, együtt. Amolyan Erőss Zsolt emléktúrájára való felkészülésnek minősítettem túránkat, amelyen a szintkülönbségek megtétele jelentette az igazi kihívást. Összejött a 900 m-es leereszkedés a hegyünkről. Ezért is más minden túra. Az összetartozás élményét élhettük meg: együtt, sokadszorra. Büszke voltam mindannyiunkra. „A természet csendje a legszebb szimfónia.” Rafain Enikő túratárs, Csíkszereda