tiszta égbolt
kevés felhő
szórványos felhőzet
Tragédia az amatőr sportéletben
Talán nem túlzás kijelenteni, az elmúlt hétvégén gyászba borult az egész Hargita megyei labdarúgás. A tragédiára nem lehet felkészülni, s igaz ez minden, a földi életből fiatalon eltávozó személyre. De még felfoghatatlanabb és sokkolóbb a hír, ha sportolót veszítünk el, olyant, aki fiatal, és egyik percben még a közös szenvedélyünknek hódol, a másikban már az életéért küzdenek. Hihetetlen és megrendítő! Amatőr labdarúgóként nem is használtam magamra a focistát, a focista pénzért játszik – mi sokkal többért vesszük magunkra a mezt minden egyes hétvégén. Az ok rendkívül egyszerű, szenvedélyünk az a bigyó, és igen, huszonkét őrült fut a labda után, s ha megkapja, továbbrúgja.
Ám mégis sokkal több ez a játék! Aki olvassa, kérem, ölelés emojival jelezze, ha hagyott már ki hétvégén családi összejövetelt, mert a csapata megyei vagy éppen körzeti mérkőzésére készült. Ugye, mennyien vagyunk? Mind egy csónakban evezünk most is, amikor elveszítettünk egyet magunk közül. Bár személyesen nem ismertem, mélységesen együttérzek és lesújt a szomorú valóság.
Beszéljünk az amatőr sport egy igencsak sajnálatos vetületéről: az amatőr sportolók sokkal nagyobb kockázatot vállalnak profi társaiknál minden egyes hétvégén. A tragédia természetesen minden téren tragédia, viszont míg a profikat orvosi stáb veszi körül, az amatőr labdarúgásban jó esetben évi egy szűrővizsgálaton esnek át a játékosok, nem beszélve arról, hogy a legtöbben fizikai munkát végeznek a hétköznapokban, ami pluszterhelést jelent, sőt sérülés esetén fennáll a veszély, hogy a játékos hetekig nem képes munkába járni. Sokan tisztában sem vagyunk vele, mekkora felelősséggel állunk pályára minden hétvégén. Tesszük mindezt szenvedélyből, és nagyon sokszor még a minimális tiszteletet sem kapjuk meg a szurkolóktól, hiszen számtalanszor elküldenek melegebb tájakra.
Ám a kockázat és szidalmazások mind semmisnek bizonyulnak, amikor e csodálatos játékról esik szó. Tér, idő eltörpül, és bár sok mérkőzés végén úgy jövünk le a pályáról, mint egy kiadós verés után, mégis elégedetten és boldogan tesszük. Vívunk a családdal, a világgal, csak meccsre mehessünk. Most csak arra kérlek Titeket, álljunk meg egy pillanatra, emlékezzünk elhunyt társunkra, és az elkövetkező időszakban jobban figyeljünk egymásra!
Vlaicu Lajos
