Hirdetés

Törvénymódosításról is szó lehet

HN-információ
Valószínűsíthető, hogy a kormányátalakítási hercehurcák miatt az elmúlt hét folyamán „lehalkultak” a szakszervezetek, nemigen került sor tiltakozó akciókra. Ugyanakkor azonban a televíziók képernyőiről nem kerültek le a nagy szak­szervezeti tömörülések kép­viselői, akik továbbra is osto­rozták a kormány egyes kilá­tásba helyezett intézkedéseit. Tegnap viszont bekövetkezett egy esemény: a Sanitas Föderáció vezetői ismét találkoztak a kormány képviselőivel. Megbeszélésekre a Vic­to­ria-palotában került sor, a kormány részéről azon részt vett Marcel Ciolacu kormányfőhelyettes, Florian Bodog egészségügyi miniszter, Olguța Va­silescu munkaügyi miniszter és Ionuț Mișa közpénzügyi miniszter. (Ideig-óráig jelen volt maga a kormányfő Mihai Tudose is.) Tulajdonképpen már az előzetesen lezajlott tárgyalások folytatását jelentette a tegnapi. Megegyezésre azonban most sem került sor, s a jelek szerint az álláspontok egyre inkább távolodnak. Alapbérbe épülő pótlékokat akarnak Az egészségügyi szakszervezetek elégedetlenségét a közszférai egységes bérezési kerettörvény, a 2017/153-as törvény egyes előírásai váltották ki, valamint újabban a kormánynak az a munkavállalói érdekképviseletek által kifogásolt és hevesen bírált ama szándéka, miszerint a munkáltatók által fizetendő társadalombiztosítási hozzájárulásokat (vagy legjobb esetben azok egy részét) átruháznák a munkavállalókra. A bérezési jogszabály kapcsán mindenekelőtt a pótlékokra vonatkozó előírásokat tartják méltánytalannak és hátrányosnak. Ebben a keretben pedig azt szeretnék elérni – legalábbis a tegnapi nyilatkozataik szerint –, hogy a különböző szakterületeken tevékenykedő or­vosok (de nem csak) bérszintjei tekintetében legyen eltérés, s ez annak okán, hogy bizonyos pótlékok épüljenek bele esetenként az alapbérbe. Ami pedig az orvosokat illeti, ellenzik az alapnorma megemelését (a kötelező ügyeletek számának a növelését). Továbbá követelik, hogy a 2018-as esztendő folyamán is sor kerüljön az étkezési jegyek nyújtására. Más bérrácsot kérnek Tárgyalókészség van, ezt elismerte a Sanitas Föderáció elnöke is, Leonard Bărăscu, de hozzáfűzte azt is, hogy a kormány részéről nemigen sikerül megtalálni „a legjobb megoldásokat”. Tegnap csupán annyi dőlt el, hogy holnap az egészségügyi minisztériumban újabb megbeszélésre kerül sor a bérezési ráccsal kapcsolatosan. Ettől függetlenül a mai nap folyamán a fővárosban tüntetésre kerül sor, amelyen számításaik szerint mintegy 8000 személy fog részt venni. Ezt követően a Sanitas föderáció országos tanácsa fog dönteni arról, hogy indokolt lesz-e vagy sem egy általános sztrájk meghirdetése. Amennyiben sikerülne kiharcolni az egészségügyi szektor bérrendszerére vonatkozó egyes előírások, rendelkezések (amelyeket a 2017/153-as törvény II-es számú melléklete tartalmaz) egyike-másikának a módosítását, az végső soron nem jelentene egyebet, mint magának a törvénynek az ingataggá tételét. Ez egyben olyan precedenst is teremthet, ami igen kényes helyzetbe hozhatja a kormányt. Amúgy annak idején a legilletékesebb, Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter egy időtálló, sziklaszilárd, kikezdhetetlen, méltányos és igazságos jogszabálynak „kiáltotta” ki ezt a törvényt. Talán nem vette észre, hogy amit kimunkáltak, az nem szikla, hanem csak amolyan homokbucka, s az máris porladozni kezdett… [box type="shadow" ]Tüntetést hirdetett mára a Sanitas Tüntetést tart ma Bukarestben a Sanitas Szakszervezeti Szövetség, amiért a kormány halogatja az egészségügy és a szociális ellátórendszer problémáinak megoldását – írja közleményében az érdekvédelmi szervezet. A George Enescu téren tartandó tüntetést követően a tiltakozók a Győzelem térre vonulnak. A Sanitas tagjai elégedetlenek a 2017/153-as törvénnyel, amely szerintük egyenlőtlenségekhez és diszkriminációhoz vezet a bérezési rendszer tekintetében. „A kormány hónapok óta egyebet sem tesz, csak mímeli, hogy érdekli azoknak a szakágaknak a sorsa, amelyeket ők maguk neveztek ‘nemzeti érdekeltségűeknek’. A kormányprogramhoz való ragaszkodást hozva fel ürügyként olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek hátrányosan érintik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozókat. Hogy akarják megakadályozni a személyzet külföldre vagy magánintézményekhez való elvándorlását olyan intézkedésekkel, amelyek a bérek csökkenéséhez, az élelmiszerjegyek elvesztéséhez, több kötelező ügyelethez vezetnek?” – tette fel a kérdést a Sanitas elnöke, Leonard Bărăscu.[/box] Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!