Hirdetés

Több pénzből gazdálkodhat a Csík LEADER

HN-információ
Összesen 3,235 millió euróból, azaz a korábbi keretösszeghez képest 900 ezer euróval nagyobb összegből támogathatja a térség fejlesztési stratégiájához illeszkedő projekteket, fejlesztési elképzeléseket az idéntől Balánbányával is kiegészült Csík LEADER Egyesület. A kínált 11 intézkedés keretében az önkormányzatok, a civilszervezetek, a vállalkozók és a gazdák egyaránt megtalálhatják számításaikat. A részletekről Mátéffy Máriától, a Csík LEADER Egyesület igazgatójától érdeklődtünk. [caption id="attachment_36583" align="aligncenter" width="4752"]Fotó: Domján Levente Fotó: Domján Levente[/caption] Megkapták a napokban a vidékfejlesztési program Irányító Hatóságától (AM PNDR) a működési engedélyt, hamarosan pedig – legkésőbb október 15-ig – a 2020-as időszakra szóló finanszírozási szerződést is aláírhatják a Csík LEADER Egyesület képviselői. Újdonság, hogy a LEADER-térség egy új kisvárossal, mégpedig Balánbányával bővült, a pályázók rendelkezésére bocsátható fejlesztési keretösszeg közel 900 ezer euróval nagyobb az előzőnél: a korábban kipályáztatható – a Csík LEADER esetében 97 százalékban sikeresen fel is használt – 2,3 millió eurós keret helyett ezúttal 11 intézkedésen keresztül összesen 3,235 millió eurót fordíthatnak a helyi fejlesztési projektek támogatására. Arról, hogy a pályázati kiírások mikortól indulnak, a Csík LEADER közgyűlése dönt – tudtuk meg Mátéffy Máriától, a Csík LEADER Egyesület munkaszervezet-vezetőjétől. – Van néhány kötelezően indítandó projekt. Elsőként azok, amelyek szociális témakörben foganatosított beruházások, beavatkozások. A többi kiírásról pedig a közgyűlés dönt. Nyilvánvaló, nem lenne szerencsés minden intézkedést egyszerre megnyitni, mert az a munkatársakat, a LEADER-irodát nagyon leterhelné – jegyezte meg Mátéffy. A szakember örömmel állapította meg, hogy a szabályozás terén is mentalitásváltás történt: az Irányító Hatóság ugyanis a most induló új, 2016–2020-as tervezési időszakban nagyobb szabadságot engedélyezett a LEADER-egyesületeknek arra, hogy a forrásaikat – a vonatkozó európai rendeletek szem előtt tartásával – a helyi közösségek szükségleteit szolgáló projektek finanszírozására fordíthassák. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a LEADER-egyesületeket arra bátorítják, hogy az országos vidékfejlesztési tervtől, a 2014–2020-as PNDR-től eltérő, sőt, utóbbit inkább kiegészítő projekteket támogassák. – A Fiatal gazdák támogatását szolgáló intézkedésünk (amihez hasonló a 6.1-es intézkedés révén a PNDR-ben is szerepel – szerk. megj.) feltételrendszerén ugyan sokat nem lehetett módosítani, viszont a szelekciós kritériumokon igen. Éspedig olyan fiatal gazdákat kívánunk támogatni, akik vagy már együttműködnek vagy hajlandóak az együttműködésre, a kooperációra. Tehát vagy már együtt értékesítenek, közösen dolgozzák fel terményeiket, szerzik be a termeléshez szükséges eszközöket, segédanyagokat, vagy pedig a jövőben terveznek ilyen együttműködést. Tehát az intézkedésben a hangsúly az együttműködésen, a fiatal gazdák együttműködési készségének javításán van – hangsúlyozta lapunknak Mátéffy Mária. A 40 évnél fiatalabb gazdákat támogató M2/2B jelű intézkedésre amúgy a Csík LEADER 240 ezer eurós keretösszeget szán, ebből egy-egy pályázatra legtöbb 40 ezer euró fordítható. Ugyancsak a gazdaságélénkítést segíti három további intézkedés is: a nem mezőgazdasági vállalkozások létrehozását szolgáló M5/6A jelűre 192 ezer eurós, a nem mezőgazdasági vállalkozások fejlesztését célzó M6/6A jelűre több mint 408 ezer eurós támogatási keretösszeget szántak. Mindkét intézkedés esetében a pályázók projektenként legtöbb 40 ezer eurót vehetnek igénybe, míg a peremre szorult csoportok foglaltatását célzó beruházások maximum 70-100 ezer eurós támogatására (M7/6A intézkedés) összesen 240 ezer eurót különítettek el. A Csík LEADER-hez tartozó településeken belül a gazdasági és társadalmi szereplők együttműködésének támogatására három intézkedés – a M1/1A 30 ezer eurós, az M3/3A jelű 210 ezer eurós és a M4/4A 60 ezer eurós keretösszeggel – szolgál. A Csík LEADER rendelkezésére álló 3,2 millió euró több mint felét – a keretösszeg 57 százalékát – a vidéki életminőség javítását szolgáló intézkedésekre csoportosították. E körbe négy intézkedés tartozik: A vidéki élettér harmonikus fejlesztésére (M8/6B) szánt 781 ezer eurós keretösszegből pályázatonként 50–200 ezer eurót fordíthatnak, a multifunkcionális központok támogatására (M9/6B) összesen 360 ezer eurót, projektenként pedig legtöbb 200 ezer eurós támogatást szánnak. A vidéki örökség megőrzésére (M10/6B jelű intézkedésre) érkező projekteket 480 ezer eurós keretösszegből segítik, a civilszervezetek infrastruktúrájának és felszereltségének javítására (M11/6B) kidolgozott intézkedés keretében pedig 230 ezer eurót kínálnak a pályázók támogatására. Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!