borús égbolt
Tévedések vígjátéka
A cím bár shakespeare-i, ne színházi élménybeszámolóra számítson az olvasó. Olyan bakikról zengek mostan, amelyek, hála a mindennapi cikkeinket átbogarászó szerkesztőnek, nem látnak nyomdafestéket. Nem ismerem a statisztikát, hogy naponta hány nyakatekert, a magyar nyelv szabályainak fittyet hányó kifejezést javít ki, hány alanyt igazít az állítmányhoz, megóvva bennünket attól, hogy tévedéseink vígjátékán jól szórakozzék ország-világ. Bakizásaink drámai csúcspontját jelzi, hogy néhanapján levelet ír, amelyben megkér, próbáljuk sokkal figyelmesebben püfölni a billentyűzetet. Tapintatosságára vall, hogy név szerint sosem pirít ránk, csak kedvesen érdeklődik: amikor azt írtuk, hogy ívóvíz, arra a vízre gondoltunk-e, amelyben a halak ívnak? Van, hogy költőileg kíváncsiskodik: hányszor magyarázza még, hogy ékes anyanyelvünkben nem hirdetnek meg tanári posztot, csak állást, és mikor véssük fejünkbe, hogy közszállítás nincs, tömegközlekedés van? Kérte már, hagyjuk a divatszavakat másra, az igekötőknek pedig adjuk meg a kellő tiszteletet: ha lehet, a dolgokat inkább beszéljük meg és ne át, s a ház is inkább épüljön fel, mint ki. Elég, ha a munkát dicsérjük, ne zengjünk az útépítők munkásságáról, és ne szaporítsuk a szót, elég, ha azt írjuk: döntés, nem kell konkréttal is megtoldani. Aztán olyant is javasolt nekünk: ha már a lovak talpa alá kerültünk, akkor, a teljes képzavar kedvéért, legyünk szívesek és biggyesszük mellé a lovasok patáját is. Jómagam is követtem el hasonlóan szépeket. Volt szerkesztőnk például ma is betéve idézi a megismételhetetlenül csodás, barokkosan nyakatekert mondatot, ami minden helymeghatározó szerkentyűt összezavart volna. Hogyaszondja: az esemény a park mögött álló templom előtti tér mögött volt. De megírtam én már azt is, hogy egyik lábam itt, a másikkal ott és a kettő között félúton. A pálmát mégis az viszi, amikor azt kürtöltem világgá: az exelnök lemondott!
Lázár Emese
.jpg)
