Gibraltárba egy kis kerülővel jutottunk el. 1993-ban feleségemmel és két fiammal Spanyolországot jártuk végig, megcsodáltuk Andalúzia szebbnél szebb városait, s Portugáliába készültünk barátainkhoz. Fiaim nagy precizitással számolták a meglátogatott országokat, s mikor Gibraltár felé közeledtünk, a család elhatározta, hogy angol földre lép. Az 1,2 km széles, 5 km hosszú sziklaszirt-városállam az Egyesült Királyság része, s az egykori kemény gyarmatosító foggal-körömmel ragaszkodik e tengerentúli területéhez. Nem véletlen, mivel az Ibériai-félsziget legdélebbi része Európa egyik legfontosabb stratégiai pontja. Gibraltár, azaz „Tarik sziklája” tanultuk a történelemkönyvből, névadója az egykori berber hadvezér volt.

A spanyolok 1460-ben foglalták el a móroktól, így ellenőrizhették az Európát Afrikától elválasztó szorost. Mikor a spanyolok világuralmi pozíciója megrendült, 1704-ben az angolok elérkezettnek látták az időt, hogy rátegyék kezüket e kopár, de harcászatilag fontos területre. Egy viszonylag – két évszázados – nyugalmas időszakot a Franco-diktatúra akasztotta meg, a Caudillo igencsak szerette volna visszaszerezni egykori birtokát. A második világégés jó alkalmat is kínált, de a Gibraltár elfoglalására kidolgozott német Félix hadműveletre már nem került sor. A háború alatt a városállam hadászati szerepe előtérbe került. A magyar mozinézők A tengeralattjáró (Das Boot) című filmben hallhatták legtöbbször említeni Gibraltár nevét, a történet 1941-ben, egy U-96 tengeralattjáró viszontagságos útját mutatja be; a filmdráma csúcspontja Gibraltárnál játszódik.

Franco a háború után sem mondott le „revizionista” tervéről, így a két ország diplomáciai kapcsolatait ugyancsak megviselte e parttalan vita. Ráadásul Gibraltár 34 ezres lakosságának többsége spanyol, s a terület víz- és áramellátása is az északi szomszédjától függ, ami bonyolítja a helyzetet. 1967-ben népszavazást is rendeztek, amikor a lakosok kiálltak az eredeti státusz mellett. Igen, az itteni életszínvonal a spanyol felett van, s különleges előnyt jelent a városállamnak a vámmentesség és a turisták hada. Mi is csatlakoztunk e kirándulókhoz, s Skoda kocsinkkal gurultunk a határ felé. Az útlevélvizsgálat után nekiláttunk felfedezni a kis országrészt. Már az elején meglepetés ért bennünket, mivel a főutat sorompóval lezárták. Kiderült, hogy éppen egy repülő érkezett a keresztbe épült repülőtérre; mikor a gépmadár leszállt, folytathattuk utunkat. Természetesen a méretes szikla megmászásával telt el az idő. Kis ösvényeken barangoltunk, ma már kényelmes felvonó visz fel a csúcsra. Fiaimnak nagy élményt jelentettek az ott élő majmok. A legenda szerint a brit uralom addig tart, amíg ezek az emlősök ott élnek, így a helyiek nagy becsben tartják „rokonainkat”. Etetésük szigorúan tilos, de senki nem tartja be, egyik fiam kézen fogva etette az egyik példányt. A túra után még megtekintettük az angol katonai temetőt, az egykori erőd maradványát, majd bevásároltunk a vámmentes üzletekben. Ezt követően folytattuk utunkat, s fiaim örömmel kipipálhatták, hogy jártak a Brit Birodalomban.