Nagyon sok esetben nem lehet elkülöníteni a kíváncsiságot a pofátlanságtól. Van, hogy a helyzet követeli meg, néha őszinte érdeklődés következménye, máskor viszont a jellemünkből fakadó tökéletlenség késztet a megmondós ember szerep betöltésére. De igazából mindegy is, hogy mi a kiváltó ok, a lényeg ugyanaz: a kommentárok – legyenek bármilyen jóindulatúak – nem hagynak szívet melengető emléket maguk után. Nyilván szükségszerű, hiszen valahogy le kell vezetni a feszültséget, és általában ennek a legjobb módja az, ha valamilyen módon kötekedni kezdünk egy másik emberrel. Ez alól gondolom senki sem kivétel, hiszen néha olyan jólesik megmondani annak a bizonyos nemkívánatos személynek, hogy húzzon el a búsba, és maradjon is ott. De nem minden esetben szolgál felmentésül az említett magyarázat, hiszen legtöbb esetben nem a felgyülemlett düh és ellenszenv, hanem a kíváncsiskodással társuló rosszindulat táplálja a kommentáló egyént. Nem is olyan régen beszélgettem egy közeli barátommal – aki több éve elhagyta az országot – arról, hogy mennyire idegesítő számára az a tény, hogy itthon mindenki beleszól mindenbe. Legyen rég nem látott rokon, ismerős vagy szomszéd, mindnek van valami „jó tanácsa” azzal kapcsolatban, hogy miként is kell megházasodni, gyermeket vállalni, és úgy egyáltalán: élni. Sokan észre sem veszik, hogy az általuk olyan könnyedén érintett témák mennyire személyes jellegűek, és magasról tesznek arra, hogy nem minden tartozik rájuk. Én is sűrűn bólogattam e szavak hallatán, hiszen az utóbbi időben számtalanszor találtam magam hasonló helyzetben. Egyik ilyen pillanat különösen élénken megmaradt bennem, ugyanis az érdeklődő nem fárasztotta magát puhatolózással, helyette számon kérő hangnemben rám förmedt. A beszélgetés a következőképpen zajlott: – Hány éves is vagy? – kérdezte komoran. – Huszonnégy – válaszoltam bizonytalanul. – Mikor mész férjhez?? – kiáltott rám az összes létező oktáv felhasználásával. Lehet, hogy csak én vagyok így vele, de véleményem szerint az, hogy ki mikor dönt a megállapodás mellett, magánügy. És úgy látom, hogy akik szerint a mai társadalomból kiveszett a tapintat, gondolkodás nélkül belegázolnak mások személyes dolgaiba. Talán ezen kellene elgondolkodni, nem a ki hány éves és mikor kell megházasodjon képleten. Keresztes Bea