Népes közönség jelenlétében nyílt meg tegnap este Turcza László festőművész egyéni tárlata Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában. A művész munkásságát és alkotásait Túros Eszter és Bucur Nicolae méltatta. Az alábbiakban Túros Eszter művészettörténész szövegét közöljük. Ha látott már valaki Turcza László-festményt, egész biztosan később is felismeri alkotásait. Karakterjegyei összetéveszthetetlenek. Ebből a szempontból Turcza nem változik. Ez nem jelenti azt, hogy festészete nem változott az elmúlt évek, évtizedek során, csupán arra vonatkozik, alkotásainak legfontosabb, leglényegibb kötőanyaga szilárdan ellenált a változó időknek. Ezúttal az elmúlt esztendők termését láthatjuk, amely bár felidézi Turcza jellegzetes világát, a kézjegyéhez hozzátartozó képi elemeket, mégis újszerűen hat. Képi valóságai legtöbbször egy letűnt korszak tárgyi világát idézik, amelyek szürreális módon szerveződnek eggyé alkotásain, és amelyeket kivétel nélkül átjár a zene, nemcsak mint hangulatteremtő, inspirációs forrás, hanem mint képeinek szerves eleme, szervezője is. Egyfajta fordítás történik. Szinte minden alkotása egy-egy közismert zeneszám képi megfogalmazása. Omega-, LGT-, Beatles-, Pink Floyd-, AC/DC-, Rammstein-adaptációk. Konkrét tárgyi megfeleltetések alakítják kompozícióit, furcsa társításai szürreális dimenziókat nyitnak. A zene az alkotás motorja. Meghatározza ritmusát, feszültségeit, hangulatát, erejét. A zene mellett időnként az irodalom, például Rejtő világa, vagy egy-egy jó barát alakjának felelevenítése szervezi képeit, illetve gyakran idézi fel általa nagyra becsült alkotók, leggyakrabban talán Hieronymus Bosch képi világát is. Végső soron Turcza is valami hasonlót művel, mint Bosch, csak más léptékben, más korban, egy teljesen megváltozott világban teszi azt. Teremtményei hasonlóan merész társítások eredményei. Mindezek az áthallások, műfaji kettősségek alapvető hozzátartozói Turcza művészetének, folyamatos átjárási lehetőségeket teremtve a különböző művészetek között. Bizarr tárgyi konstrukciói nem feltétlenül főszereplői alkotásainak, gyakran csupán díszletei például az egykor gótikus hatású, mára legtöbbször teltebb idomaikkal, kacérságukkal csábító női szereplők, vagy a fura jelmezekben és kellékekkel felsorakoztatott állatfigurák és életművészek jelenéseinek, akik olyan természetességgel lakják be a furcsa, végtelenre nyitott légies tereket, hogy egy pillanatig sem keltik az idegenség érzését. A végtelenbe futó, legtöbbször monokróm hátterek olyan atmoszférát teremtenek, melyek egyszerre emelik ki egy-egy színrelépés jelentőségét és határozzák meg az adott jelenet alaphangulatát. Ismerős világ, ismerős alakok, újabb és újabb társítások, mind merészebb kolorit, nyitottabb színhasználat. Képi világával múltat idéz, a múlt maradékai mégis a jelen tapasztalatain keresztül válnak igazán különössé. A kiállítás terében sorozatokká rendeződnek alkotásai, melyek részben a képtónusok, részben pedig a képtárgyak szerint tagolódnak. A figurativitást a dekorativitás ellenpontozza, a terek végtelenségét a képtárgyak konkrétsága, a drámai színrelépéseket a részletek szokatlan párosításaiból adódó szellemes megoldások. Turcza néhány éve tartó új korszakát üdvözölhetjük ezen a kiállításon, amely minden ismerőssége mellett tartogat meglepetéseket.