Folytatás múlt heti lapszámunkból
 

Marton Zoltán, a krónikás feljegyzései nyomán kibontakozik Marton Éva nemzetközi karrierje. Öt világrész opera­színpadainak szívesen látott, visszatérő vendége. Az oldalakon záporoznak a híres szerepek, s a nagy nevek. Erről mi itthon keveset tudhattunk, Marton Éva pályafutásáról legfeljebb a bécsi operaközvetítésekből és a Szabad Európa Rádióból értesülhettünk annak idején. A könyvben visszatérő gondolat a hazától való elszakítottság, mikor még szeretteik temetésére sem tudtak eljönni.
A két kötetben bepillanthatunk a színház professzionális világába, ahol nem lehet tévedni, a vétőt örökre, jobbik esetben hosszú időre száműzik. E világban szigorú törvények uralkodnak, amit az intrika is átsző. Kapkodom a fejemet az előadások sorozatán. Zoltán néha súrolja a befogadhatatlan felsorolások határát, de jó ízléssel mindig személyes élménnyel, szubjektív megjegyzéssel oldja. Például megtudjuk, hogy kialakul Éva és Zoltán közt egy rítus. Színpadra lépés előtt a csók a hitvesnek szól, a kereszt a homlokra a hitre utal, a „tunikán” billentés a szerencsét biztosítja. Bepillanthatunk utazásaikba, rázós repüléseikbe, s az adott ország jellemzőit is megismerhetjük. 

A nyolcvanas években az aczéli kultúrpolitika is ráébred arra, hogy a világhírű művészt itthon elhallgatni botorság, s ettől kezdve Éva gyakori vendég Magyarországon. A Hungarotonnál emlékezetes felvételeket készít: Liszt Szent Erzsébet legendája, Puccini Tosca című operája és Giordano Fedorája a nemzetközi hanglemezpiacon is megállta a helyét. 1995-ben Veronában találkozhattam a Művésznővel, személyesen vezetett végig a híres arénán, s utána egy fagyira is meghívott családostól. A főtéri kávézóban számos témát érintettünk, s szívesen emlékszem vissza az együttlétre. 
A személyes hangú visszaemlékezésben számos helyen felbukkan Krénusz József, a New York-i Metropolitan Opera nézőtéri felügyelőjének a neve. A kiváló magyar szakemberrel később két interjúkötetet is készítettem, beszélgetőtársam nagyon szerette Évát, angolul tanította, – a helyismeretének köszönhetően – értékes tanácsokkal látta el. Nem véletlen, hogy a Metropolitanról szóló kötetben külön fejezetet szentelek Marton Évának.
Zoltán második könyvében már egyre többször bukkan fel a visszavonulás gondolata. Nem bíznak semmit a véletlenre, szisztematikusan tervezik. Hazatelepülnek. Marton Éva számos sikeres fellépésének lehettem tanúja például a Miskolci Operafesztiválon. Később a világsztár a tanításban leli örömét, élettapasztalatát adhatja át a fiatalabb nemzedéknek. A krónikás pedig mindezt őszintén adja közre. Zoltán a fülszövegben írja: „Orvosok írását csak patikusok tudják olvasni.” Zoltán ez alól kivétel, kiváló stílusú két kötete minden operabarátnak, s zeneszeretőnek örömet szerezhet.