enyhe havazás
Székelyország – Szerelmes földrajz - Csíkország 11.
A Marosfői-küszöb csak földrajzi válaszfal, Felcsíkot ugyanaz a mókás jókedvű nép lakja, mint Gyergyót. Pedig az életvitel semmivel sem könnyebb, sőt még mostohább, küzdeni kellett ott mindig hideggel, széllel, vadakkal, a hegyszoroson betörő ellenséggel. A Hegy számukra kultikus hely. Megyünk a hegybe – mondják –, s az sok mindent jelent. Jelenti a mezőt, az erdőt, a harangvirágos, margarétás kaszálókat, a legelőt, a málnavészt, a kokojzást, a gombát termő dombhajlatokat.
Nem csoda, ha szabadságélményük, szabadságéhségük olyan nagy!
Ha elérkezik a kaszálás, a szénacsinálás ideje, lovas fogatokra pakolják az üstöt, puliszkalisztet, sütet kenyeret, egy-két füstölt disznólábat, sonkát, az elmaradhatatlan csíki szalonnát, sok hagymát, rozspálinkát, felül a család apraja-nagyja, ki az ülésdeszkára, ki a saroglyába, s három-négy hétre kiköltöznek az erdei kaszálók kellős közepébe épített boronaházba. Minden jó gazdának boronaháza van az erdőn is, jó szagú sarjúval töltött szalmazsákokon alusznak, kinn, az ajtó előtt kampóra akasztott üstben főznek, sajtot, ordát kapnak bőven a havasi pásztortól, akit ők gyűjtőnek hívnak, s olyan túrós puliszkát vagy báránypörköltet főznek a csíki menyecskék, hogy a mesebeli király is megtörülné utána a bajszát.
Szó sincs arról, hogy ez is történelmi emlék már, hogy ez valamikor az elmúlt régi szép időkben történt. A szénakészítésnek és a fagyűjtésnek ez a szakrális szertartása ma is él, ma is megvan, s az arra tévedt úri népek ámuldozva hallgatják, hogy ezek a góbék kaszálás, rendrázás, szénaforgatás, boglya- és szekérrakás közben úgy énekelnek, visszhangzik bele a hegy, völgy, erdő. Önfeledten élik meg azt a félnomád életmódot, amit honfoglaló őseink élhettek, belekóstolnak, ha csak egy hónapra is, a szabadságba, abba a szabadságba, amit nem vehetnek el tőlük kacskakezű diktátorok, balkonokról ordibáló kerti törpék, politikai rablólovagok. Ezt a nagy szabadságélményt éli meg velük a máshonnan jött vándor, mert mindenkit nagy szívélyességgel fogadnak, Csíkszentdomokoson, Csíkszenttamáson, Csíkjenőfalván, Csíkkarcfalván, Csíkdánfalván, Csíkmadarason, ezekben az egybeépült, színmagyar székely falvakban, s lennebb is, a Sósrét után Csíkrákoson, Madéfalván, Csíkcsicsóban, Csíkszeredában és környékén, az oldalvölgy Gyimesi-hegyszorosban, Alcsíkon, Menaságon, Kászonokban. Rendtartó székely falvak mind. És Szépvízen, a Gyimesi-szoros szádában. Ennél a településnél azért kell időzni, mert itt is, akárcsak Gyergyószentmiklóson, bekövetkezett a csoda. Az ide települt örmények örömmel, boldog tudattal váltak székelyekké, ők érezték meg igazán, hogy ilyen hazát, ilyen testvérnépet sehol másutt a nagyvilágon nem kapnának. Semmi nyoma nem maradt az asszimilálódás miatti fájdalomnak, mintha csak vándorútról érkeztek volna haza, úgy nyilvánulnak meg.
Mély és – remények szerint – elszakíthatatlan gyökérzete van ennek az életmódnak. A közjog évszázadokig vérségi alapon szerveződött, ami régebbi, mint a magyar királyi trón, ráadásul közbirtokossági (compossessoratus) erdeje, legelője volt a Keleti-Kárpátok lejtőin majd minden falunak, így Csíkországnak is, ami összefüggött a határvédőknek adományozott kollektív nemességgel. Erre építette a két világháború között a híres tudós, Venczel József a korporatív, hivatásrendi társadalomelméletét.
Anyagi javakban is annyira önellátók voltak, hogy alig vásároltak bolti árut maguknak az évszázadok során, szekereiket, szánjaikat, kapuikat maguk faragták, a híres székely harisnyához asszonyaik fonták meg a gyapjút, szőtték meg a vásznat, s ványolták posztóvá, fazekaikat, korsóikat, edényeiket Madarason, Csíkdánfalván korongozták, égették, házaikat székely kalákában építették, alig került pénzébe a fiatal gazdának, követ gyűjtöttek fundamentumnak, meszet égettek, gerendát, szarufát faragtak, s a zsindelymetszésben, egészen a legutóbbi időkig, a legjobbak voltak.
A szakrális jelleg még a legprózaibb munkavégzésükben is jelen van, a pityókaásás akkora ünnep, mint szelíd éghajlatú vidékeken a szőlőszüret, Van Gogh-képekre illő látvány: földig hajolt asszonyok, gyermekek, sorban felállított zsákok, a szekérderékből szénát ropogtató lovak, a száraz pityókaindából rakott tűz, karcsú füstoszlopok, sült pityókát, túrót uzsonnázó családok, rokonok köre, kormos szájú, cserépkorsóból borvizet bugyogtató, kacarászó gyerekek. Különösen Alcsíkon fontos élelmiszer a krumpli, ez a vidék legnagyobb vagyona, az egész országot ellátja vetőmaggal, s eladásra is jut bőven. Amióta ott is kiütött a szabadság, kitört a pityókaháború, Bukarest behozza Törökországból, hogy rontsa, letörje a székelyek piacát.
Történészek, régészek állítják, hogy vándor népek töredékei zömmel omlottak be ide a hágókon, s keveredtek az itt élő lakossággal. Lázárfalván például besenyők laktak, a környéken talán úzok. Csíkszentmárton határába lehet eltérni az Olt-völgyéből a Úz-völgyébe, egész tucat földrajzi névben szerepel itt az „úz” szó, kétségtelenek az egykor török nép nyomai. A XII. században II. István okiratai, rendeletei együtt emlegetik a székelyeket a besenyőkkel, mint a harcban elöl járó csapatokat.
folytatjuk
Hegedűs Imre János
-min.jpg)
