Svung
A mostani kiállítás szereplői sok szálon kötődnek egymáshoz. Közös szereplésük ürügye a részben együtt eltöltött középiskolai évek, illetve az, hogy egy évfolyamon végeztek 2015-ben a kolozsvári képzőművészeti egyetemen. Nagy svunggal érkeztek, friss levegőt hozva. A megyeháza Galériában látogatható tárlat anyagát Túros Eszter művészettörténész ismerteti.
[caption id="attachment_93578" align="aligncenter" width="1000"]
Kopacz László[/caption]
Évek reklámhordalékából, útszéli plakátok kiszakított felületeiből rajzolódik ki egyfajta/sokfajta múlt szövedéke, a közösségi és személyes emlékezés természete. Layerekként rakódnak egymásra a különböző idősíkok törmelékei, egyedi, megismételhetetlen textúrákat képezve jelölik ki az úgynevezett emlékeket, amelyek egymástól elkülönülő, de szerkezetükben mégis hasonló szigetekként határolódnak el egymástól, ugyanakkor egyik a másik viszonylatában nyeri el újra és újra átíródó hangsúlyait. Nem rögzült jelentéseket kapunk. Sejtésekkel, hangulatokkal kell beérnünk, amelyek folyton vibrálnak, módosulnak pillanatnyi állapotunk függvényében. Lírai ez a sorozat. Urbánus és melankolikus. Hogyan emlékezünk?
[caption id="attachment_93582" align="aligncenter" width="1000"]
Kilyén Eszter[/caption]
Mire emlékezünk? Kinek az emlékeit raktározzuk? Hogyan raktározzuk, hogyan hívjuk elő a múltat? Mit és hogyan teszünk hozzá? Vizuális kultúránkban, információs társadalmunkban mit jelent emlékezni? Hogyan változik az emlékezés hétköznapi művelete? Hogyan alakulnak maguk az emlékek, hogyan nyerik el, változtatják körvonalaikat? Alkotás-e az emlékezés? Ki nem mondott kérdések ezek, amelyek sokadmagukkal ott lapulnak a kiállítás terében kitartott, mégis folyton változó, tömör rétegeltségben. Az emlékezés ismétlődő köreit járva ragadhatjuk meg annak valódi természetét.
[caption id="attachment_93579" align="aligncenter" width="1000"]
Lázár Ágnes: Formákkal[/caption]
Lázár Ágnes pálmalevelei oázisként hatnak a kiállítás terében. Az életteli, ropogós zöldek, ismétlődő vonalak sűrűjébe érkezve szintén egy sorozattá érlelt, hasonlóságai ellenére is a végtelenségig variálható környezetbe érkezünk. Festői kihívás. Egy divatos és dekoratív témában a felszín mögé nézni festői eszközökkel. Nem puszta ismétlődés ez, hanem közelítés is. Mind közelebb, mind mélyebbre jutni.
[caption id="attachment_93585" align="aligncenter" width="1000"]
Fazakas Réka: Áramlat[/caption]
Egy viszonylag szűk színskálán belül mozogva, a hasonlóban a különöst keresve élénken vibrálnak festményei. Variációk egy adott távolságból. Majd aztán, közelebbről, más szemszögből is megmutatva ugyanazt. És ez az ugyanaz mégis mindig egészen más, színeiben, formáiban. A hasonlóságokból kibomló sokaság különös légkört teremt, friss, üde hangulatot. Mintha megtisztulnánk a képek terében. Lassul, mélyül a figyelmünk. Könnyedén belemerülünk ezekbe a festői képtájakba, hogy aztán, ellazulva a pálmák hűvösében, egyszer csak egészen máshol találjuk magunkat – valahol, önmagunkban.
[caption id="attachment_93581" align="aligncenter" width="1000"]
Kopacz László[/caption]
Kopacz László is sorozatot hozott. Az őt évek óta foglalkoztató témát folytatva, bővítve, mélyítve. Tulajdonképpen önmagát adja, következetesen – egy olyan világot, ahol a szereplők legtöbbször szürke, időnként karikaturisztikus világa szembe- vagy inkább mellé kerül egy vibrálóan színes, élénk, játékos környezetnek, amely sajátos szubkultúrát idéz és amely, ha jobban megnézzük, sokkal valóságosabb, mint a realisztikus hatású, a realitástól mégis tudatosan távolodó portrék valósága.
[caption id="attachment_93584" align="aligncenter" width="1000"]
Fazakas Réka: Mikrokozmosz[/caption]
Sok minden elmondható erről a színekkel teli, gazdagon telerajzolt, időnként neonhatású környezetről, sok apró részlet felfedezhető benne, szövegek is, amelyek hol több, hol kevesebb jelentőséggel bírnak, hol grafikai elemként működnek elsősorban, hol üzeneteket közvetítenek. Hétköznapi valóság mindez. Mai közeg, képekbe sűrítve. Hangulat, életérzés. Elemeikre nem bontható vizuális összefüggések, amelyek ellenpontozzák, átírják, felülírják, változó helyzetekbe hozzák a benne szereplők monokróm realitását.
[gallery ids="93633,93634,93635,93636,93637,93638,93639,93640,93641,93642,93643"]
Kopacz László[/caption]
Évek reklámhordalékából, útszéli plakátok kiszakított felületeiből rajzolódik ki egyfajta/sokfajta múlt szövedéke, a közösségi és személyes emlékezés természete. Layerekként rakódnak egymásra a különböző idősíkok törmelékei, egyedi, megismételhetetlen textúrákat képezve jelölik ki az úgynevezett emlékeket, amelyek egymástól elkülönülő, de szerkezetükben mégis hasonló szigetekként határolódnak el egymástól, ugyanakkor egyik a másik viszonylatában nyeri el újra és újra átíródó hangsúlyait. Nem rögzült jelentéseket kapunk. Sejtésekkel, hangulatokkal kell beérnünk, amelyek folyton vibrálnak, módosulnak pillanatnyi állapotunk függvényében. Lírai ez a sorozat. Urbánus és melankolikus. Hogyan emlékezünk?
[caption id="attachment_93582" align="aligncenter" width="1000"]
Kilyén Eszter[/caption]
Mire emlékezünk? Kinek az emlékeit raktározzuk? Hogyan raktározzuk, hogyan hívjuk elő a múltat? Mit és hogyan teszünk hozzá? Vizuális kultúránkban, információs társadalmunkban mit jelent emlékezni? Hogyan változik az emlékezés hétköznapi művelete? Hogyan alakulnak maguk az emlékek, hogyan nyerik el, változtatják körvonalaikat? Alkotás-e az emlékezés? Ki nem mondott kérdések ezek, amelyek sokadmagukkal ott lapulnak a kiállítás terében kitartott, mégis folyton változó, tömör rétegeltségben. Az emlékezés ismétlődő köreit járva ragadhatjuk meg annak valódi természetét.
[caption id="attachment_93579" align="aligncenter" width="1000"]
Lázár Ágnes: Formákkal[/caption]
Lázár Ágnes pálmalevelei oázisként hatnak a kiállítás terében. Az életteli, ropogós zöldek, ismétlődő vonalak sűrűjébe érkezve szintén egy sorozattá érlelt, hasonlóságai ellenére is a végtelenségig variálható környezetbe érkezünk. Festői kihívás. Egy divatos és dekoratív témában a felszín mögé nézni festői eszközökkel. Nem puszta ismétlődés ez, hanem közelítés is. Mind közelebb, mind mélyebbre jutni.
[caption id="attachment_93585" align="aligncenter" width="1000"]
Fazakas Réka: Áramlat[/caption]
Egy viszonylag szűk színskálán belül mozogva, a hasonlóban a különöst keresve élénken vibrálnak festményei. Variációk egy adott távolságból. Majd aztán, közelebbről, más szemszögből is megmutatva ugyanazt. És ez az ugyanaz mégis mindig egészen más, színeiben, formáiban. A hasonlóságokból kibomló sokaság különös légkört teremt, friss, üde hangulatot. Mintha megtisztulnánk a képek terében. Lassul, mélyül a figyelmünk. Könnyedén belemerülünk ezekbe a festői képtájakba, hogy aztán, ellazulva a pálmák hűvösében, egyszer csak egészen máshol találjuk magunkat – valahol, önmagunkban.
[caption id="attachment_93581" align="aligncenter" width="1000"]
Kopacz László[/caption]
Kopacz László is sorozatot hozott. Az őt évek óta foglalkoztató témát folytatva, bővítve, mélyítve. Tulajdonképpen önmagát adja, következetesen – egy olyan világot, ahol a szereplők legtöbbször szürke, időnként karikaturisztikus világa szembe- vagy inkább mellé kerül egy vibrálóan színes, élénk, játékos környezetnek, amely sajátos szubkultúrát idéz és amely, ha jobban megnézzük, sokkal valóságosabb, mint a realisztikus hatású, a realitástól mégis tudatosan távolodó portrék valósága.
[caption id="attachment_93584" align="aligncenter" width="1000"]
Fazakas Réka: Mikrokozmosz[/caption]
Sok minden elmondható erről a színekkel teli, gazdagon telerajzolt, időnként neonhatású környezetről, sok apró részlet felfedezhető benne, szövegek is, amelyek hol több, hol kevesebb jelentőséggel bírnak, hol grafikai elemként működnek elsősorban, hol üzeneteket közvetítenek. Hétköznapi valóság mindez. Mai közeg, képekbe sűrítve. Hangulat, életérzés. Elemeikre nem bontható vizuális összefüggések, amelyek ellenpontozzák, átírják, felülírják, változó helyzetekbe hozzák a benne szereplők monokróm realitását.
[gallery ids="93633,93634,93635,93636,93637,93638,93639,93640,93641,93642,93643"]

