borús égbolt
Sok minden nem változott
Nem sokat változtak az elmúlt években az Alcsík felé közlekedő, menetrend szerinti járatok sem – állapítottam meg a napokban. Mosolygok. Nem tudom, valakinek feltűnt-e, de pár héttel ezelőtt is a közszállításról írtam. Csak akkor a vonatjáratokkal kapcsolatos „szagos élményeimet” vetettem papírra.
Nos, nem azért választom időnként a busz- és vonatjáratokat, mert olyan kellemes és jó élményt nyújtanak – bár a városi menetrend szerinti járat megérdemli, hogy kivételként pár jó szót szóljak, hiszen az új buszokon tisztaság és viszonylag civilizált utazási körülmények fogadnak –, hanem mert mindeddig szégyenletesen lusta voltam és nem szereztem hajtási igazolványt. A kényszer miatt tehát. Nosztalgiázni pedig ilyen tekintetben bizony nincs sok kedvem, még ha vidéki diákként elég sokszor is vártam a buszra: télen jól átfázott lábam a fedetlen buszmegállóban, a térdig érő hóban, ahogy pedig melegedett az idő és a levegőtlen autóbuszban dupla annyi ember zsúfolódott, mint ahány utasnak hely van…. Inkább hagyjuk is, nem szívesen idézem fel.
És most? Most szerencsésebb voltam, mert még nem kezdődött el az iskola, kevésbé volt zsúfolt a járat. (Az utasok szerint egyébként az utóbbi években egyre kevesebb diák ingázik.) S ahogy a csíkszeredai vidéki buszmegálló külseje és hangulata, úgy a buszok többsége is a régi. Szemmel láthatóan a sofőrök sem kedvelik jobban a munkájukat, mint néhány évvel ezelőtt, és a nyugdíjas szelvényekkel is ugyanannyi a gond, mint korábban. Sok minden nem változott tehát. Sajnos. De talán valami mégis. Egyre több utasnak van mobiltelefon a kezében, amelybe belemerülve se lát, se hall. Játszik vagy internetezik.
Pál Bíborka
