Május végén jelent meg az a közbeszerzési törvénycsomag (a 2016/98-as, a 2016/99-es, a 2016/100-as, valamint a 2016/101-es törvény), amely révén új alapokra helyezték a hazai közbeszerzési rendszert, illetve eljárásokat. Ezt követően, pontosabban június 6-án jelentek meg a 2016/394-es és a 2016/395-ös kormányhatározatok, amelyek révén jóváhagyták az alkalmazás módszertani normáit. Továbbá június 9-én az Országos Közbeszerzési Ügynökség (ANAP) a 2016/264-es pontosító, eligazító és iránymutató jellegű rendelete. Július 28-tól pedig bárki kézbe vehette a szerződési stratégia útikalauzát. Annak okán beszélhetünk a szóban forgó igen nagy jelentőségű, de egyben bonyolult rendszer új alapokra helyezéséről, mert a törvénycsomag révén országunknak is sikerült a közbeszerzési tevékenységet az uniós jogalkotáshoz és jogalkalmazáshoz igazítania. Az pedig nemigen kérdőjelezhető meg, hogy úgy általában, ami jó az Uniónak, az miért nem jó az egyik vagy a másik tagállamnak. Ha tekintettel vagyunk arra, hogy immár több mint két hónapja hatályos a szóban forgó jogszabályozás, s ugyanakkor azzal kapcsolatosan számos felkészítőt, szakmai konferenciát szerveztek, valamint jó néhány tanulmány, szakelemzés is megjelent, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a „gépezetnek működnie kell”. Igaz, ez azt is feltételezi, hogy az olajozás is megfelelő legyen, ez pedig a felelős tisztségviselőkre és az ügyintézésben illetékes köztisztviselőkre hárul, már amennyiben elmélyültek az igen terjedelmes jogszabályozás tanulmányozásában. A jelek szerint azonban a dolgok nincsenek teljesen rendben, úgy tűnik, hogy problematikus a gyakorlatba ültetés, legalábbis esetenként. A minap például egy megyénkbeli tisztségviselő egy beruházási munkálattal kapcsolatosan többek között azt nyilatkozta, hogy „az új közbeszerzési törvény is nehezíti a munkánkat”. Azt nem részletezte, hogy miért és miként nehezíti, nehezítheti az új törvény a munkájukat, de egy ilyen kijelentés kapcsán óhatatlanul eszünkbe jutott egy népdal szövege: „így se volt jó, úgy se volt jó, sehogyan se volt az jó”. A szakértők szerint is próbakő lesz az új közbeszerzési törvénycsomag előírásainak a maradéktalan gyakorlatba ültetése, s az elképzelhetetlen azok alapos ismerete nélkül, a tétovázásra nincsen idő, mert országunk az idéntől igen jelentős, 33 milliárd eurós uniós pénzalap lehívására lesz jogosult, s hogy az mennyire lesz sikeres, abban meg lesz a maga nem kis szerepe a közbeszerzési eljárásoknak is. Ebben az összefüggésben azonban meg kell említenünk, hogy a felmérések szerint országos viszonylatban is kevés a közbeszerzésre szakosodott köztisztviselők vagy közalkalmazottak száma. Márpedig a jövőben a szakértelem egyre inkább előtérbe kerül, mert az értékelési kritériumok másabbak, mint eddig. Az is igaz viszont, hogy a helyi közigazgatási egységek eddig is országszerte igénybe vettek a közbeszerzési dokumentációk összeállítása végett „külsősöket”, azaz szakértőket. Az ár továbbra is szempont Az eddigi közbeszerzési jogszabályozásnak egyik legvitatottabb feltételét, kritériumát „a legalacsonyabb ár” jelentette. Ennek a kritériumnak az előtérbe helyezése, sőt kizárólagossága rendszerint elferdítette magát a közbeszerzési eljárást, mi több, fondorlatos „megoldásokhoz” vezetett. Így például hihetetlenül alacsony árakon került sor egy szolgáltatás vagy egy munkálat odaítélésére, majd utólag „előre nem látható problémákra”, valamint „időközben” bekövetkezett változásokra stb. stb. való hivatkozással kiegészítő akták aláírására került sor, amelyek révén hovatovább duzzadt az ár is, azaz annak a szolgáltatásnak vagy munkálatnak az értéke. Ez most már a múlté, de azt amint hangsúlyozta a minap Bogdan Pușcaș, az ANAP elnöke, ez nem azt jelenti, hogy „a legalacsonyabb ár” mint odaítélési kritérium eltűnt, hanem jogszabályozták azokat az eseteket, amikor nem indokolt annak az alkalmazása. Megjelent két új kritérium: „a legalacsonyabb költség”, valamint „a legjobb ár érték arány” (Best Value for Money). Ez utóbbi egy elv, amelyet az Európai Bizottság már évek óta előtérbe helyezett, s amelynek érvényre juttatása nem jelent egyebet, mint a rendelkezésre álló állami és uniós pénzalapok felelős és hatékony módon történő felhasználását. Annak az igazolását, hogy az a program, az a szolgáltatás, az a munkálat megéri azt a ráfordítást, amit jelent(ene) a közbeszerzési szerződés megkötése, illetve végrehajtása. Költséghatékonyság Ilyen körülmények között pedig a költséghatékonyság elemzése teszi szükségessé azokat a szakmai ismereteket, amelyekre mát utaltunk. Másképpen fogalmazva: amennyiben a kiválasztott ajánlat nem a legolcsóbb, akkor a szerződő hatóságnak alaposan meg kell indokolnia a kiválasztás okát, illetve azt a döntést, hogy az adott összegért a „legjobbat nyújtja” a kiválasztott beszállító/vállalkozó, legyen szó munkálatról vagy építkezési munkálatról. Mindezt összevetve végeredményben arról van szó, amit hangsúlyoz az ANAP elnöke is: „A közbeszerzések új jogszabályozása megváltoztatja a megközelítés, a hozzáállás módját, előtérbe helyezve a közpénzeknek az Európai Bizottság elveinek az érvényre juttatásával való elköltését. A szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a közbeszerzési dokumentációk összeállítása során az eddigieknél jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a műszaki-gazdasági elemzésre, mindazon tényezőknek az előzetes és igen alapos számbavételére, amelyek menet közben esetleg befolyásolhatják a szerződés teljesítésének az alakulását. Például: ne menet közben derüljön ki, hogy a föld alatti vezetékek nem ott haladnak el, ahol azt „úgy tudták”, mint ahogy az se, hogy a talajréteg szerkezete másabb, mint ahogyan azt tudták. Hecser Zoltán