Mikor korábban a frankfurti repülőtérről írtam, még nem sejtettem, hogy egy másik német légikikötő, a müncheni életét is hamarosan megismerem, no nem a legkedvezőbb oldaláról. Már a tuniszi becsekkolásunknál kétségek gyötörtek, mivel a Lufthansa illetékesei közölték, hogy a Münchenbe tartó gépünk háromnegyed órás késéssel indul. Ez joggal aggasztott, mivel az átszállásunkra is csupán hetven percet hagyott a jegy kiállítója. [caption id="attachment_94280" align="aligncenter" width="1000"] Információs tábla a müncheni reptéren[/caption] A fedélzeten finoman érdeklődtem, vajon el lehet-e érni a csat­lakozást, de a csinos utaskísérő szkeptikusnak tűnt. A gép egyébként szinte teljesen üres volt, így néha szánakozva jöttek hozzánk a stewardessek, s bájos mosollyal kérdezték, hogy mivel kedveskedhetnének nekünk. Amikor a bajor fővárosban leszállt a gép, mi már felszerelkezve a kijáratnál álltunk, s a jólelkű utaskísérők minden jót kívánva bocsátottak minket utunkra. Úgy véltem, hogy a Frankfurtinál jóval kisebb a müncheni légi bázis, de keservesen csalódtam. Györgyi kolléganőmmel végeláthatatlan mozgólépcsőkön ügettünk fel és alá, vezető nélküli kisvonattal mentünk a reptér másik részére, utasellenőrzéseken estünk át. A német militarizmus késői követői, a határőrök megneszelték, hogy sietünk, így a szokásosnál alaposabb ellenőrzésnek vetettek alá minket, s miután tajtékoztunk a dühtől, akkor engedtek csak tovább. Lihegve érkeztünk a budapesti járat kapujához, amit három perccel korábban zártak be, a posztos hölgy álmosan tárta szét a karját, s az információhoz küldött. [caption id="attachment_94281" align="aligncenter" width="1000"] Müncheni szállodareklám[/caption] Kissé emelt hangon kezdtem mondandómat, de a pult másik oldalán egy nagyon kedves, idősebb hölgy nyugtatott. Látszott, hogy nem először találkozik lemaradt utasokkal, s mindent megtett, hogy enyhítse izgalmunkat. Vízzel, kávéval kínált, nemsokára a másnapi beszállókártyát is kiállította. Taxicsekket, szállásutalványt nyomott a kezünkbe, így negyed óra múlva már a szállásunk felé hajtattunk. A Mövenpick Hotel előcsarnokában számos lelombozódott sorstársunkkal találkoztunk, a szobaelosztás mégis flottul ment. Borotválkozókészletet, fogkefét is adtak a kisemmizett betérőnek. Egy hatalmas lakosztályt kaptam, előtérrel, méretes fürdőszobával, az ágyamat elektromos motorral lehetett beállítani a kényelmem szerint. A svédasztalos vacsora is beletartozott a szolgáltatásba, s egy pohár sör is járt a lakomához. Amikor a fehér asztalnál arra gondoltam, hogy még mindig Ferihegy felé zötykölődnék, s éjfél után próbálnék bejutni a városba, kezdtem megbékélni a sorsommal. Az utolsó korty bajor sört már mosolyogva fogyasztottuk. Csermák Zoltán