Sötétség
Nem sok olyan rossz dolgot tudok felsorolni, mint amilyen a sötétség. Pláne, ha az a fejekben van, de most a fizikai sötétség van napirenden.
A múlt héten volt szerencsém a Gyergyószentmiklós és Csíkszereda közötti ötven akárhány kilométert leautóznom. Megdöbbentett, hogy mennyire sötétben van Székelyföld. A Békény patri várost elhagyva Tekerőpatakon, néhány villanyoszlopon mutatóban világított egy-egy égő, Vasláb – legalábbis annak főutcája – olyan fényárnyalatban úszott, mint New York, onnantól délre pedig beköszöntött a sötétség. Noha Maroshévízen a kolostor előtt, valamint a település központja eléggé ki volt világítva, Csíkszentdomokoson az európai út mentén csak a balánbányai letérőnél világított vagy hat oszlopon égő. Elcsodálkoztam, hogy egy akkora község, mint Domokos, hogyhogy nem áldoz közvilágításra.
Csíkdánfalva kielégítően volt megvilágítva, Csíkmadarason, a villanyoszlopokon lévő égők a gyertyafénynél nem világítottak jobban, Csíkrákos és Madéfalva teljes sötétségben fogadott, Csíkcsicsóban pedig szintén kevés „póznán” működtek az égők. Ugyan Csíkszeredában is vannak éjszakánként sötét foltok, de valljuk be, kielégítő a közvilágítás a megyeszékhelyen.
Bő egy hónapja Moldvában, annak is a keleti részében jártam, és meglepődtem, amikor a napelemes közvilágítási rendszert megláttam. Korszerű, ledes égők voltak a húszméterenként elhelyezett oszlopokon, amelyek napközben a Nap fényéből nyerték ki az energiát, este pedig visszaadták a Földnek a fényt. Helybeliektől érdeklődve tudtam meg, hogy négy-öt éve európai uniós pályázatból több község is hasonló oszlopokkal oldotta meg a közvilágítást, amelynek fénye nagyon erős. Ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés: ha Bákó megyében ez lehetséges volt, a Hargita megyei településvezetők miért nem csaptak le az ingyenpénzre? A világossághoz előbb megvilágosodásra van szükség, s utána jöhet a hőn áhított autonómia.
Kopacz Gyula