enyhe eső
borús égbolt
enyhe havazás
Rongy, rongyrázás, kiárusítás
Pár napja kisebbfajta felfordulást okozott az egyik áruházlánc helyi fiókja: elkezdte kiárusítani fél áron téli kollekcióit. Olyan kisebb, többnyire női darabok voltak – ahogyan én láttam –, amelyeket hűvösebb időben lehet és szokás felvenni, dzsekik, pulóverek, amelyek talán arra jók, hogy hétköznap viseljük, esetleg hétvégi partin is meg lehet bennük jelenni, de reprezentálásra már nem valók. Tulajdonképpen olyan ruhafélék, amelyekből ha sok van is, olyan, mintha csak egy lenne. Lehet a legkülönbözőbb színkombinációkat összeállítani belőlük, lehet a formákat variálni, akkor is közönségesek. De elmondhatják, hogy bagóért szerezték! Az egyéniség sokkal komolyabb cuccok által mutatkozik meg, azokat úri szabók varrják, vagy pedig márkás holmik, amelyeken nem a cetli, hanem a visszafogottság, a klasszikus vonalak jelzik az értéket. Ilyeneket viselnek a jó ízlésű emberek, függetlenül attól, hogy tehetősek-e vagy sem. A válogatott ruhadarabok nem akciók alkalmával kerülnek a birtokunkba, hanem már a fantáziánkban léteznek, s amikor véletlenül meglátjuk, akkor tudjuk, hogy ez az! Néha filléres darabok, máskor pedig annyira drágák, hogy elviszi a fél fizetésünket, de nem hagyjuk elsuhanni a soha vissza nem térő alkalmat. De amikor szórólapokkal gerjesztik a vásárt, amikor különböző csatornákon szólítanak meg, hogy vedd meg és fuss, akkor gyanús az egész. Nem akar raktározásra költeni a logisztika, s csak azért enged most ötven százalékot, hogy nagyobb legyen a hatás. Kisvárosainkban azért veszik be a csalit, mert manapság nem a színház, nem a templom, nem a korzó a ruhatár felvonultatásának helyszíne – mindenki autóval közlekedik, s az utastérben olyan mindegy, hogy mit gyűrünk, esetleg mit izzadunk össze –, hanem a bolt, a vásárlás aktusa maga a cél. Ott válik lényegivé a szándék. Az a pillanat a legemlékezetesebb, amelyben kiválasztja az ember fia vagy lánya a cuccot, kifizeti, majd az áruház felségjelét viselő zacskókat és dobozokat hurcolva eltipeg a parkolóig. Columbo jut eszembe ilyenkor, a hadnagy felesége és anyósa, akik ugyan soha nem jelentek meg a filmekben, de azt tudtuk róluk, hogy nem nagyon vásároltak rendkívüli dolgokat, nem pocsékolták a drága pénzt csak úgy, hiszen fogyasztói kultúrában élvén láttak shoppingcentert elégszer. Kipróbált és tartós ruhadarabjaik lehettek, s hagyták a nyomozót is abban a ballonkabátban megvénülni, mert nem voltak konzumidióták.
Simó Márton
.jpg)
.jpg)
