– A lakosság érzékenyítésén túl a jelenség elleni fellépésben több intézmény – a rendőrség, iskolák, önkormányzati és civil szervezetek – részt vállal. Hogyan működik ez a hálózat?

– A közös munka fő értéke abban rejlik, hogy az egyes eseteket együtt tudjuk kezelni. Maga a kampány látványos és fontos, de legalább ennyire meghatározó a háttérben zajló, személyre szabott segítségnyújtás is. Amikor valaki bántalmazottá válik a családjában, az azonnali, személyre szabott segítség kulcsfontosságú, de egy intézmény önmagában nem tudja biztosítani a szükséges támogatást, az együttműködés ezért is elengedhetetlen. Az elmúlt években ez a közös munka erősödött: a rendőrség, az önkormányzatok szociális irodái, a vezérigazgatóság és civil szervezetek egyaránt részt vesznek az esetek kezelésében. A 16 akciónap a nők elleni erőszak megszüntetéséért elnevezésű kampány még szélesebb összefogást hozott, a kulturális intézmények hangja, hálózata és elérése jelentősen segít abban, hogy az üzenetünk célba érjen.

– Mit tart a legnagyobb kihívásnak a nők elleni és a családon belüli erőszak elleni küzdelemben ma Hargita megyében, és milyen hosszú távú változásokat szeretnének elérni?

– Az egyik legnagyobb kihívás a társadalmi mentalitás: sok közösségben még mindig elfogadott, „normális”, akár a mindennapok része a családon belüli bántalmazás – legyen az a gyermekkel vagy a nővel szemben. Ezek a minták mélyen gyökereznek, generációról generációra öröklődnek, és a mentalitásváltás a legnehezebb feladat. A másik kihívás a tényleges segítségnyújtás azokban az esetekben, ahol a bántalmazás már megtörtént: a közintézmények gyakran túlterheltek, kevés a pénz és az idő, és nem áll rendelkezésre elegendő szolgáltatás. Emiatt kiemelten fontos lenne a szolgáltatások és a hálózat fejlesztése. Egy bántalmazott áldozatnak sokféle támogatásra van szüksége: a munkahelykereséstől a lakhatás megoldásán át a rendőrségi védelemig. Még sok területen kell előrelépnünk ahhoz, hogy valóban átfogó és hatékony segítséget tudjunk nyújtani mindazoknak, akik ilyen helyzetbe kerülnek. Ugyanakkor továbbra is komoly gond, hogy sok áldozat még mindig nem mer segítséget kérni, félnek a megbélyegzéstől, a megtorlástól, vagy anyagilag függnek a bántalmazótól, és nem bíznak a hatóságokban. Sokan szégyenként élik meg a bántalmazást, ami tovább nehezíti a helyzetből való kilépést.

– Van olyan európai ország, ahol fejlettebb ez az intézményesített keretrendszer, és ahonnan jó példákat lehetne átvenni?

– Valószínűleg van, de én még nem találkoztam ilyennel. Ezen a területen még nem léptünk eleget, de tervezzük a pótlást, igazgatóságunk több Erasmus-projektben vesz részt, ahol folyamatosan tanulunk nyugati partnereinktől, és ők is tőlünk, amikor valamiben mi járunk előrébb. Már adtunk be projektet kifejezetten a családon belüli bántalmazás témájában, de eddig kevés volt a közvetlen, jól hasznosítható szakmai kapcsolat. Intézményi szinten még mindig korlátozott ismereteink vannak arról, hogy Nyugaton pontosan hogyan működnek ezek a rendszerek.

– A Hargita megyei rendőrség idén 358 családon belüli erőszakkal kapcsolatos bűncselekményt jegyzett – négy esetben halálos kimenetellel –, és 670 alkalommal kellett közbelépniük. Milyen gyakran kell közbelépnie a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnak, és hogyan tudnak segíteni?

– Jelenleg elsősorban a fizikai bántalmazási esetekkel foglalkozunk, mert ez látható és bizonyítható a hatóságok számára: a sérülésekkel törvényszéki orvoshoz lehet fordulni. A lelki vagy anyagi erőszak azonban sokszor láthatatlan, nehezen felismerhető, és kevés eszköz áll rendelkezésre annak bizonyítására. Emellett az intervenciós szakembereknek nincs egységes képzésük, így sokszor saját tapasztalatból dolgoznak. Idén a rendőrség több mint hetven esetben értesített minket – ha tájékoztatást kapunk, kötelesek vagyunk valamilyen lépést tenni, de nem minden áldozat kéri a segítséget, és erőszakkal senkinek sem nyújthatunk szolgáltatást. A beavatkozás mértéke emiatt változó: van, amikor a bántalmazott és családtagja védett lakóotthonunkba kerül, ahol teljes körű támogatást kap, máskor csak útmutatást adunk, hogy melyik hivatalhoz és milyen eljárás mentén forduljanak. Pszichológiai tanácsadást is igyekszünk biztosítani, de erőforrásaink korlátozottak, és a szakemberek számára is új területről van szó, amibe fokozatosan tanulnak bele. Ennek ellenére, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a rászorulóknak segítséget nyújtsunk.

– Hogyan léphetnek kapcsolatba Önökkel a bántalmazott személyek, és mi történik azokkal, akik az Önök segítségét kérik?

– Sürgős veszélyhelyzetben mindig a 112-t kell hívni, onnan indulhat el a hivatalos beavatkozás. Közvetlenül is felvehetik velünk a kapcsolatot a 0726–123330-as telefonszámon, de gyakran biztonságosabb és célravezetőbb WhatsApp-üzenetet küldeni. Ha nem azonnali esetről van szó – valaki szeretne tanácsot kérni, elmondani a saját helyzetét, vagy akár egy ismerősével kapcsolatban tenne jelzést –, a hívás és a személyes, az irodában vagy semleges helyszínen történő kapcsolatfelvétel után előzetes helyzetfelmérést végzünk, hogy megállapítsuk, fennáll-e közvetlen testi veszély. Az áldozat tájékoztatást kap a jogairól és lehetőségeiről, így tudatos döntést hozhat. A támogatás formái között érzelmi, pszichológiai, jogi tanácsadás és kapcsolatmediáció is szerepel, de szükség esetén támogatást nyújtunk más hivatali ügyek intézésében, például segítünk jogosult juttatásokhoz jutni vagy feljelentést tenni.

– Mennyire követik nyomon az áldozatok helyzetét?
– Amíg egy eset „aktív”, a kollégáim folyamatosan együtt dolgoznak az érintett személlyel, de minden ügy teljes követése lehetetlen az erőforráshiány miatt, és nem is csak a mi feladatunk. Az önkormányzatoknak is jelentős szerepük van a hosszú távú támogatásban. Az utánkövetés mértéke esetről esetre változik: akiknek tartós segítségre van szükségük, folyamatos tanácsadást kapnak, másoknál, akik nem kérnek további támogatást, nincs lehetőségünk a követésre. Már az is előrelépés, ha az áldozat tudatosítja, hogy vannak jogai és lehetőségei, és nem kötelező az adott ahelyzetben maradnia.

– Hány védett otthon működik Hargita megyében, és milyen kihívásokkal szembesülnek ezen a téren?

– Jelenleg egy védett otthon működik, amelyet az igazgatóság üzemeltet, és hat személyt tud fogadni, így egy időben valójában három családnak – egy szülő és egy gyermek – tud biztonságot nyújtani. Gyakran civil szervezetek segítségét is igénybe vesszük átmeneti szállás biztosítására. A legnagyobb kihívást egyértelműen a finanszírozás hiánya jelenti: nincs központi költségvetési támogatás, az önkormányzatoknak kevés a forrása és szakemberekből is hiány van. Egy ilyen intézményhez legalább öt főre lenne szükség a folyamatos, hétvégi és éjszakai jelenlét biztosításához, de pillanatnyilag ez is komoly gondot jelent.

– Parlament előtt a törvényjavaslat, amely külön büntetőkategóriát vezetne be a nőgyilkosságokra. Hogy látja, mennyire lenne ez hatékony eszköz a megelőzésben?

– Valószínűleg tényezőként működne, de nem vagyok büntetőjogi szakértő, így a konkrét hatást nem tudom megítélni. A jogrendszerben már vannak példák hasonló szigorításokra, és nyilván készültek tanulmányok a hatásukról. Biztos vagyok viszont abban, hogy a következetesen betartatott szigorításnak van elrettentő hatása: ha tudjuk, hogy a cselekményért felelősségre vonnak valakit, az visszatartó erő lehet. A javaslat célja éppen ez, és szerintem hozzájárulhat a súlyos bűncselekmények visszaszorításához.

– Miért döntöttek úgy, hogy megyei szintre terjesztik ki az idei kampányt, és milyen volt az intézmények visszajelzése?

– Célunk, hogy az egész megyét lefedjük, hisz a problémák értelemszerűen nemcsak a megyeszékhelyen, hanem bárhol előfordulhatnak, és a kisebb, elszigeteltebb településeken kevesebb információ áll rendelkezésre arról, hová fordulhatnak segítségért az áldozatok. Így különösen fontos, hogy a kampány minél szélesebb szegmenshez eljusson. Nagyon pozitív meglepetés volt, hogy sok intézmény nyitottan reagált, sőt olyan szervezetek is csatlakoztak, akiket mi nem kerestünk meg. Kiemelkedő partnerünk volt a csíkszeredai önkormányzat is, amely már önállóan is szervezett programokat, így az együttműködés tovább növelte a kampány hatását.

– Érkezett-e visszajelzés a programok – például előadások, filmvetítések, beszélgetések – hatékonyságáról?

– A résztvevők, például a filmvetítéseken nem a rendszerből, nem szakmai érdekeltségből megjelent magánszemélyek pozitívan értékelték a programokat. Sikerült sok emberhez eljuttatni az üzenetet, és még a Szabadság téren is látni, hogy megállnak az emberek a kampányhoz kapcsolódó tábláknál, olvasgatják az információkat, ami szintén a hatékonyság jele.