Kedves Hölgyeim és Uraim! Jelenleg a börtönből írok Önök­nek. A nevem nem fontos, hiszen mindenki ismer, aki nem ismerne, kér­dezzen meg valakit, aki ismer. Azért ülök itt, a büntetés-végrehajtó intézetben, mert tevékenységem szigorú, de be nem vallott állami tanulmányozás alatt áll. 23 millió eurót loptam el különböző forrásokból, rekordidő alatt, jogosan. Tudjuk, hogy lopni keveset nem, csak sokat érdemes, különben elkapnak. Így öröm számomra a büntetés, mivel elkaptak, hiszen ezek szerint egy olyan országban élhetek, ahol 23 millió euró kevés pénznek számít. De mit jelent tételesen ez a 23 millió euró? Mennyi az ország lakossága? 23 millió. Ez azt jelenti, hogy minden egyes lakostól elloptam egy eurót. Nehogy azt mondja valaki, hogy olyan erősen megérez 5 lejt egyszer az életben! S ezt az egy eurót, ugyanúgy, mint mástól, saját magam­tól is elloptam, tehát ugyanannyival ká­rosítottam meg magam, mint bárki mást. Erkölcsi alapja tehát senkinek sem lehet arra, hogy én őt megloptam!

Pénzre volt szükségem, így először arra gondoltam, hogy kölcsönkérek. El­mentem az unokatestvéremhez, s kértem tőle 2000 eurót. Adott, s utána azzal kezdett csesztetni, hogy mikor adom vissza. Mondom: Te hülye! Nem azért kértem tőled kölcsön azt a pénzt, me’ van, hanem azé’, me’ nincs! Úgyhogy, ahogy a mondás tartsa, inkább egy ezeridegen, mint egy rossz rokon. Innen jött az ötlet: AZ EZER IDEGEN! 
Abból a pénzből elvittem a családot egy all inclusive nyaralásra, méges az asszonynak örökkétig ne kelljen főzni. De most mondják meg, más több ezer euró csúszópénzt kap havonta, hát én, aki egyszer az életben elvettem egy eurót, s annak egy részit a családra költöttem, azt miért büntetik? Szisztematikusan haladtam: unokatestvér, ezer idegen, az ország népessége. De az, hogy elítéltek letöltendő börtönbüntetésre, azért is jogtalan, mert az egyeurós összeg nagy­sága miatt még csak kontravencióról beszélhetünk, nem káz penálról! Én becsületesen loptam, nem, mint a többi rabló gazember!
Aztán idebent rájöttem, hogy nem én vagyok a hibás, hanem a körülmények s azon küjjel a világ! Ezért arra gondoltam, hogy majd megbüntetem a VILÁGOT es, s mindenkitől elveszek egy eurónak meg­felelő összeget. Az jelen pillanatban hét és fél milliárd euró. Tehetek én arról, hogy ez az összeg a föld népességnövekedésével együtt napról napra nő? A növekedésről pedig az jutott eszembe, hogy hasznára lehetnék a környezetemnek ideológiai és módszertani-technikai téren is. Én pél­dául az autonómiát is a szilárd erkölcsi alapokon álló és a végletekig aprólékosan kimunkált, elhivatott, szorgalmasan pro­duktív lopásban látom. Mi nem azon kellene gondolkozzunk, hogy a mi pén­zünket hogyan ne vegyék el odalent, hanem azon kellene dolgozzunk, hogy mi az ő pénzüket miként tudnánk meg­szerezni!
Ez lenne a jó befektetés! Gondoljunk csak Árpád apánkra, aki magasra tette a lécet azzal, hogy országot szerzett egy lóért. Ez, azt hiszem, kötelez minket valamire.
Szóval, addig kell lopjunk, amíg a pénzük nagy része nálunk lesz, s mikor ez megvalósult, kikiáltanánk az autonómiát. Ők nekünk esnének, hogy mü mit szökdösünk, erre mü aszt vá­laszolnánk: A pénz nálunk van, tü mit szökdöstök? De azétt aztot a pár százalékot adóbevalláskor odavetnénk nekik, amit ők úgyes magiknak adnának.
Tehát, rengeteg megvalósítást le­hetne véghez vinni ezzel a módszerrel. Én a magam részéről azt szeretném, ha ANNYIT lophatnánk, hogy nálunk legyen az ÚT, az IGAZSÁG s az ÉLET. A többi­eknek pedig megmaradhat a hit, a remény s a szeretet.