Szűkebb családom kettős Balogh családnévvel bír, amennyiben a feleségem is nem rokon ágból való Balogh. Ennek kapcsán 2012-ben felmerült Balogh Béni rokonunk neve is, aki az 1914-es vérzivataros évben Budapestre ment filozófiát tanulni, s ahol 1916-ban, Erdély megtámadásának évében személyi érintettség kapcsán belépett a magyar honvédség kötelékébe. Közhonvédként a 29. m. kir. honvéd gyalogezred keretében mint altiszt aspiráns katonai kiképzésben részesült, és 1916 késő őszén Gyimesbükkre került, ahol december hónap folyamán fejlövés következtében elhalálozott, és a bükki állomással a szemben, a 666. parcellában eltemettetett. Nyugdíjazásom után felmerült bennem a sírjának a megkeresése, miután Salamon József tisztelendő Gyimes című könyvében utalást találtam sírjára (hivatkozási alap a K. U. K. Friedhofkatasterblatt VII-39), amit megerősítettek a nagyszebeni és a bécsi irattár visszajelzései is. Mindeddig minden szokványosnak és hétköznapinak tűnhet, kivéve azt, hogy amikor megjelentem rokonom feltételezett nyughelyénél, Gyimesbükkben a helyi adminisztráció semmit nem tudott a temetőről. Én magam sem találtam katonatemetőt az említett helyen, de amikor átkutattam a csíkszeredai levéltárat, ráakadtam egy olyan iratra, amelyet a Cultul Eroilor elnevezésű román „sírgondozó” szervezet állított ki az 1920-as években, bizonyos locotenent Agache aláírásával, s amelybeől az derült ki, hogy: 1. Az elesetteket hat temetőből a Gyimes völgyében a helyiekkel kiásatta az említett Agache hadnagy, lekvárosláda méretű dobozokba rakatta és vasúton Csíkszeredába küldette, hogy azokat a már létező K. u. K. temető mellett temessék el – de a nevük azonosítása nélkül –, három N, L és M megjelölésű parcellába, az akkor még nevesített, feliratolt honvéd és K. u. K. elesettek mellé. A parcellák akkor a román hegyivadászok által megszállt Mikó-váron kívüli hátsó épületben székelő egységének a kezelésében voltak. Okmánybizonyíték erre a Cultul Eroilor 73-as folyamodványszám alatt 1928-ban kiadott visszaigazolása, amely a jelenlegi irattárban két szám alatt szerepel: 3850/1325/1928. 1. a. A temetőt 1987-ben kigyomlálta az akkori hadisírgondozó, eltávolítva a valaha állt obeliszket, rajta egy bronz sassal, és a helyi építkezési vállalat segítségével új, ún. román, bákói mintájú és feliratú kő emlékhelyet emelt, amely már csak a román elesetteknek állít emléket. Annak dacára, hogy ott birodalmi német, osztrák és magyar honvédek nyugosznak, s akiknek a ledöntött obeliszkje a várudvaron enyészik. Áll még néhány német és magyar sírkő, mindez a két világháború közötti időszakra utal. Az általam keresett Balogh Béni tehát ismeretlen, nem azonosítható helyre került. A sors furcsa fintora révén mégis napvilágra került, ugyanis 2014-ben megjelent a Volksbund német sírkereső szervezet, amely a Cultul Eroilor útmutatása alapján feltárta, majd kihantolta a számára „német”-ként megadott felületeket és elvitte Iași mellé, a moldvai központosított temetőbe 220 holttest maradványát – erről 2015-ben a Hargita Népe is beszámolt. 2. Mivel 2013–2014-ben már kapcsolatba kerültem a németek feltáró tevékenységével Kolozsvár vonatkozásában, jelen lehettem a német feltárási színhelyen, s ahol az említett, bükkből készült lekvárosládák egyikében egy fejlövéses koponya mellett a családi körben sokat emlegetett, szokatlanul nagy méretű zsebóra maradványait is megtaláltam. Sajnos, az óraüveg vésett fedőlapja hiányában nem tudtam kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Balogh Béni földi maradványait találtuk meg, így a holttest maradványait elszállították Moldvába. Ui. A fent vázoltak kapcsán annyit még megjegyeznék, hogy méltatlannak érzem személyemmel szemben azt az eljárást, amelyben 2015-ben a téma kapcsán megjelent újságcikkekben részesültem: telefonszámommal visszaéltek; nem tartották tiszteletben azon kérésemet, hogy a tőlem származó információk közlése esetén névtelenséget kértem; ugyanakkor olyanok is nyilatkoztak kritikusan a témában, akiknek semminemű érintettségük nem volt az esemény színhelyét illetően. Balogh Hintz Ádám, Csíkszereda