borús égbolt
Rohanó idő
Rohanó világban élünk, maximális fordulatszámon pörög életünk, és csak csodáljuk, hogyan repülnek a mindennapok. Alig kezdődött el az év, máris a közepénél járunk, hipp-hopp eltelik a nyár, és azon vesszük észre magunkat, hogy vége is van, eltelt egy újabb év. Repül az idő, ismételjük magunkban… Tudjuk, lassítanunk kell, néha behúzni a kéziféket és megállni, magunkra, környezetünkre figyelni, kiélvezni a pillanatot: a reggeli kávé illatát, a napsugár simogatását az arcunkon vagy csodálni a virágban nektárt kereső méhecske szárnycsapkodását.
Nekem is, mint általában mindenki másnak, a hétből hat nap tele van programokkal, rohanás ide-oda, hogy mindenhova elérjek, és teljesíteni tudjam feladataimat. Nap mint nap rengeteg inger ér mindannyiunkat. Számtalan emberrel találkozunk, akik akarva-akaratlanul részesei lesznek életünknek, ha csak egy pillanat erejéig is. Emberek jönnek-mennek, de vannak olyanok mindannyiunk életében, akikről már az első pillanatban tudjuk, hogy örökre részesei maradnak, akár annak ellenére is, hogy lehet, soha többé nem találkozunk.
Egy ilyen személy volt számomra egyetemista-lakótársam. Emlékszem, összeszorult gyomorral vártam, hogy megismerjem azt, akivel osztoznom kell majd a szobán. Idegen volt a város, az élethelyzet, a lakás és a lány is, aki már végzős volt, és az ország másik részéből érkezett. Mindezek ellenére azonban hamar megtaláltuk a közös hangot, és az együtt töltött egy év alatt rengeteg mindent átéltünk. Útjaink szétváltak, de mindketten tudtuk, barátságunk életre szól.
Közel egy évtized után nemrég ismét találkoztunk. Újból izgatottan vártam a találkozást, mint egykor régen. Sok minden történt azóta mindkettőnkkel, családot alapítottunk, gyerekeink születtek, akik szinte egykorúak. Tíz év után mégis úgy tudtunk beszélgetni, mintha csak tegnap találkoztunk volna. Pár perc után újra a húszas éveink elején jártunk, diákként, gondtalanul, mit sem törődve az idővel vívott szélmalomharccal. Most átjár a tavasz, a megújulás csodáját tapasztalhatjuk a természetben, és mi magunk is megújulunk nap mint nap. Bár az idő megállíthatatlanul rohan tovább, igyekezzünk megőrizni szívünkben mindazokat, akikkel néha visszapörgethetjük az éveket.
Hadnagy Éva
web.jpg)
