Riga mesterművei

HN-információ
Milyen a szovjet hifitorony? Sokol rádió egy hokedlin! – ez a vicc járta a 80-as években. A tréfa a Baltikumban jutott eszembe, pontosabban a lett fővárosban. 2013-ban a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége Rigában tartotta éves összejövetelét. A rendezvényre sietve egy markáns, állomásszerű épületre lettem figyelmes, lerobbant állapotában is sugárzott valami bájt. Egy idősebb embertől angolul próbálkoztam megtudni funkcióját, aki készségesen felvilágosított: ez az Állami Elektronikai Gyár. Majd mérsékelt érdeklődésemet látva hozzátette, itt készítették a Sokol rádiót. Ekkor már felcsillanó szememre egy másik, jóval rosszabb állapotban lévő telepre mutatott a távolban, A Vörös Csillag motorgyárban pedig a Riga mopedet gyártották. [caption id="attachment_73313" align="aligncenter" width="1000"] A legendás Riga motorkerékpár[/caption] Időutazásba cseppentettek be e szavak. Mindkét termék fiatalkoromat idézte. A Sokol rádió keresett vevőkészülék volt, bőrtokjában elnyűhetetlennek bizonyult, s ha az ember véletlenül földhöz vágta, kutya baja se lett. Apósom a kertben tüsténkedve hallgatta, anyósom pedig vasárnap délelőttönként a bécsi misére hangolta a keresőt. Ha elromlott, egy kis rázás orvosolta a problémát. A kis zsebrádió utáni nosztalgia azóta sem csökkent, az internetet böngészve a gyűjtők között egy-egy jó állapotban lévő példánya szép pénzért cserél gazdát. Érdekes, az 1919-ben alapított gyár más termékeit is forgalmazták Magyarországon és a KGST országaiban (Rossija, Baltika), de a Sokol népszerűségét egyik sem érte el. A rendszerváltás elsöpörte a hatalmas gyárat, s a szebb napokat látott épület régi megkopott pompájában várja a csodát. [caption id="attachment_73314" align="aligncenter" width="1000"] Rigai gyárépület[/caption] A Riga moped szintén emblematikus darabja volt az akkori életnek, jóllehet a Simson a Komar mopedek vagy az ukrán Verhovina jelentett neki konkurenciát. Nos, a hiánygazdaságban annak örült az ember, amihez hozzájutott, a piacgazdaság inkább a használtjármű-kereskedelemben működött reálisan. Budapesten, a Zichy Jenő utcában működik egy patinás motorszerelő műhely, s e cikket írva szóba elegyedtem a tulajdonosával. Milyen is volt a Riga robogó? Egyetlen szóval mondta meg, ami viszont nem bírja el a nyomdafestéket. Viszont a nosztalgia legyőzte a minőséget, kis hazánkban 2013-ban Riga Motoros Klub alakult, a szervezet találkozókat rendez, s segít az alkatrészek beszerzésében is, amire a már említett szerelő szerint jelentős igény mutatkozik. A tagok lelkesedését egy „Rigával Rigába” elnevezésű akció szervezése is kifejezi. Nagy kihívás, nem vagyok műszaki zseni, de szerintem addig szerencsés, amíg csak tervezik… Csermák Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!