Hirdetés

Régizene síppal, dobbal, nádi hegedűvel

A legkisebbek is kipróbálhatják, hogyan szólalnak meg a régizene hangszerei, hiszen a Zengő Tér már kedden hangos volt a doboktól, csörgőktől. A gyermekfoglalkozás szerdán is folytatódik, továbbá délben lesz utcazene a Csíki Játékszín előtti téren. A szervezők régizenei tudományos előadásokra, tárlatvezetésre és zenés vacsorára is hívják az érdeklődőket.

Péter Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc
Régizene síppal, dobbal, nádi hegedűvel
Gyermekek a Zengő Térben. Bátran zenéltek Fotó: László F. Csaba

A csíkszeredai Zengő Tér ‒ nevéhez híven ‒ csengett, zengett és az udvar visszhangzott a változatos hangszerektől meg annak a több mint húsz gyermeknek az énekhangjától, aki részt vett a Régizene Fesztivál kedd délelőtti gyermekfoglalkozásán. Ádám Júlia ‒ vagy ahogyan sokan ismerik, Julcsi ‒ néptáncos, zenész vezetésével a négy és tíz év közötti gyermekek kipróbálták, hogyan szólnak a különböző dobok és más ritmushangszerek, az ütőgardon és a hangrúd. A gyermekek a többórás foglalkozáson bátran zenéltek, kíváncsian próbálták ki az ismert és ismeretlen hangszereket, majd a tevékenység végén azt is kipróbálták, hogy milyen karmesternek lenni.

László F. Csaba

Megtanulják a régizene ritmusait
Ádám Julcsi elmondása szerint légzésgyakorlatokkal indítják a napot, mert szükség van arra, hogy a zenés foglalkozás előtt a kicsik lecsendesedjenek, ráhangolódjanak a tevékenységre. Ezután a ritmushangszerekkel ismerkednek, különböző mondókák segítségével.

Előbb egyszerű ritmikával gyakorolnak, majd egyre bonyolultabb hangzásokat tanulnak meg,

és mivel mondva tanulják a mondókákat, ezért a ritmusokat a zenébe is könnyen át tudják vinni. Ezt követően a gyermekek egyre több hangszert kapnak a kezükbe, így a kicsik is megismerik a hangszerek változatosságát. Bőrös dobok ‒ amelyek a régizene tipikus hangszerei ‒, tíkfák, csörgők, népi hangszerek és hangrudak is a gyerekek rendelkezésére álltak a Zengő Térben. Ádám Julcsi a hang drumot is megmutatta a gyermekeknek, amely acélból készült ütőhangszer, és a tetején levő hanggödrök ütögetésével, érintésével lehet megszólaltatni. A néptáncos a régizene ritmusait ismerteti meg a gyermekekkel, és az általuk ismert énekekre fektetik ezeket a dallamokat. 

‒ Ez a néhány óra nagyon tömör. Igyekeztem úgy felépíteni a tevékenységet, hogy a figyelmük kitartson mindvégig

– tette hozzá.

A keddi foglalkozás végén mindazt, amit a nap folyamán tanultak, karmesterjátékban összegezték. Síppal, dobbal, nádi hegedűvel és régizenével szerdán is ismerkedhetnek a gyermekek a Zengő Térben, ahol 10 és 13 óra között valóban zeng a tér.

László F. Csaba
Utcazene, tudományos előadások, tárlatvezetés és zenés vacsora
Szerda délben a Csíki Játékszín előtti téren is felcsendül a zene, hogy azok is halljanak régizenét, akiket egyébként nem ér el ez a zenei réteg. Délután a Csíki Moziban tartanak tudományos előadásokat a szakértők, illetve

a Csíki Székely Múzeumban tárlatvezetés is lesz,

amelyen szakrális emlékeket tekinthetnek meg az érdeklődők, illetve megismerkedhetnek a ferences nyomda és könyvkötő műhely történetével. Este 8 órakor a madéfalvi Amadé Panzió éttermében 17. századi zenés vacsora lesz, ahol a ferencesek főztjét lehet megkóstolni, miközben a korhű zenét Ványolós András és családja biztosítja. A zenés vacsorán való részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő telefonszámon lehet: +40 747 465 407. Madéfalvára, az Amadé Panzióhoz autóbusz indul Csíkszeredából az Erőss Zsolt Aréna parkolójából, az esemény előtt fél órával.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!