Hirdetés

Programok kicsiknek, nagyoknak

HN-információ
Ünnepel a hétvégén Gyer­gyó­alfalu. Tizenhetedik alkalommal szervezik meg a falunapokat a község templomának búcsúja alkalmából. Ifjúsági sakkversennyel kezdődik ma délután az Alfalvi Napok programsorozata. Gál Szabolcs polgármester sajtótájékoztatón ismertette a programot és hívta meg az érdeklődőket a vasárnap estig tartó programokra. Holnap tartják meg a már hagyományos Felszállott a pá­va nevet viselő népdal- és nép­tánc­találkozót a Gyergyói-me­den­ce kisiskolásai számára. Lesz még könyvbemutató és kiállítás, de hajviselet-bemutató is, amely során kiválasztják a legszebb frizurát. Szombaton kora reggeltől késő estig egymást követik majd a programok, amelyek minden korosztályt megszólítanak. Helyi termékek vásárát szervezi meg a község központjában az Al-Falusi Kaláka Egyesület, és ugyanott tartják a tájegységek főzőversenyét. Míg a felnőttek főznek, a gyerekek sportvetélkedőkön vehetnek részt. A szabadtéri színpadon lesz táncelőadás, a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület is bemutatja műsorát. Este koncertekre várják a közönséget. Vasárnap délben tartják az ünnepi búcsús szentmisét, majd este folytatódik a buli: fellép a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar, valamint a magyarországi Kowalsky meg a Vega együttes. A község apraját-nagyját várják a programokra, valamint a környékbelieket és a távolabbról érkezőket is szeretettel látják. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!