Hogy is van ez? Én packázom a hivatallal? Vagy az velem? A farok csóválja a kutyát? Vagy a kutya a farkát? Én legutóbb a saját tacskónkon figyeltem meg. Rámenős, kotorékeb, ha nem fickándozhat eleget szabadon, akkor mindjárt képes kárt okozni, kapar, orrával túrja a földet, hasznos és haszontalan növényeket rágcsál, és mindenütt ott van. Szóval hitvány eb. Amikor köztünk járkálhat az udvaron, s ha bekukkanthat az előszobába, a pincébe, a tyúkudvarba, ha elvisszük magunkkal autón „hátra” – ahogy nevezzük az erdei birtokot –, akkor számára az a boldogság. Addig lót-fut, míg annyira elfárad, hogy mozdulni is alig bír, és úgy elalszik, horkol, vinnyog önfeledten, nyugodtan, hiszen a legnagyobb biztonságban érzi magát, s bizonyára kutya-álmot lát… Szóval jellegzetes farka van ennek a tacskószerűségnek, a miénknek. És maga csóválja. Bizonyára így van ez a nagy-nagy emberi társadalomban is. Van az állam, a hivatalok összessége, ami régiesen álladalom, és van annak tartozéka, az egyes polgár. Az állampolgár. A honpolgár. Aki csóválva van… Ha nem muszáj, nem járok hivatalokba, hogy a kényszerű csóválgatást elkerüljem. De most elkerülhetetlen volt a furcsa szimbiózis. Valaki felhívott onnan, és megkért, hogy keressem fel őket, mert a beadványom, amit elküldtem nekik, sajnos érvénytelen. Mivel nem hittem el, leellenőriztem, hogy a határidő előtt két egész nappal elektronikus úton továbbítottam, ahogy kérték, és a rendszer vissza is igazolta. Hogy oké. Kinyomtattam a dokumentumot és a beérkezésről szóló bizonylatot is. Zöld filccel jelöltem ki rajta a feladási-érkezési dátumot. Ezt toltam be az üvegkalitka nyílásán, hadd lássa az illetékes. Ez így igaz, csak nem dolgozták fel a kollégák. Érvénytelen. Ismét be kell adni, de most már személyesen. Ha nem tetszik, akkor reklamálhatok. De!? Hogy? Nem jó így. Mi lesz, ha panaszt teszek? Semmi, majd januárban válaszolunk – így a hivatalnok. Ha benyújtom a kérvényt? Akkor is januárban kapja meg a végzést… Megfelel önnek? – kérdezett. Beletörődtem. Pedig azt reméltem, hogy fogást találtam rajtuk, a nagyobb testen. De nem. A packázás elmaradt. Még akkor is, ha igazam volt, de az a közelgő ünnepek miatt már nem érvényesül. Hát: boldogabbat!

Simó Márton