erős felhőzet
Polgármesterek
A hét végén Székelyudvarhelyen gyűltek össze a székelyföldi városok polgármesterei: magyar többségű városok és megyei jogú városok magyar elöljárói válaszoltak a vendéglátó Gálfi Árpád meghívására. Látszólag semmi rendkívüli nincs abban, hogy egy adott – jól körülírható, sajátos arculattal rendelkező – térség: a Székelyföld hasonló gondokkal küzdő, hasonló kihívásoknak megfelelni kívánó elöljárói egyeztetnek közös dolgaikban, közösen keresve a megoldást, az előrelépés lehetőségét. Számomra az a rendkívüli, hogy Székelyudvarhelyről indult ez a kezdeményezés, abból a városból, amelyben ha az egyik magyar politikai erő volt hatalmon, az ellenzéki magyar politikai erő próbált keresztbe tenni neki, gátolni jó működését. A politikai és személyi ambícióknak alárendelt helyi közélet oltárán pedig feláldozták a várost, annak lakosságát – legalábbis ezt a látszatot keltették. Ezt az udvarhelyiek jobban tudják, ők látták, érezték a történéseket és következményeiket. Tény, ha azt a sok szellemi energiát, amit egymás ellehetetlenítésébe fektettek a felek, jobban, pozitív irányba is fel lehetett volna használni. Az utóbbi időszak történései – s itt gondolok arra, hogy a helyhatósági választásokon a magyar választási szereplők – pártok és érdekvédelmi és közképviseleti szervezet – nem tekintettek egymásra már zsigerből ellenségként, és helyi szinten különböző koalíciók jöttek létre egymás között. A választók elöljárókat választottak, a politikai hovatartozásnál, ideológiai beágyazottságánál bizonyára fontosabb volt a jelöltek személyisége, emberi minősége, tartása. Nyilván nem minden nyertes kedves közössége minden tagja számára, de hát ilyen a demokrácia, a következő választásokig a megválasztottak kell dolgozzanak. A hétvégi székelyudvarhelyi polgármester-találkozó puszta léte felvillantja bennem a reményt, hogy a közös érdeket – s ez jelenti a közösségi érdeket is – a választottak előbbvalónak tartják a politikai hovatartozásnál, a józan ész ráveszi őket arra, hogy megkeressék az együttműködés lehetőségét. Mert nagy szükség lenne az összefogásra, az együtt gondolkodásra, ugyanis a települési önkormányzatok – és néhány magyar többségű megyei önkormányzat – képezik azokat az intézményeket, amelyek tényleges eszközökkel rendelkeznek a hazai magyar közösséget sújtó gondok megoldására, s ezek az önkormányzatok jelentik azt a terepet, ahol közösségi kérdésekben hatékonyan lehet lépni, eredményesen lehet cselekedni. Az utóbbi időben azonban megsokasodtak a közösséget érintő támadások: zászlóperek, községháza/városháza feliratperek, az elöljárókat felkészületlenül érte a perözön és tehetetlenek vele szemben. Ezt a tehetetlenséget akarják felszámolni a városok elöljárói, azáltal, hogy közösen kívánnak fellépni a nemzetiségi jogokat és közösségi szimbólumokat érő támadásokkal szemben. A sajátosan etnikai színezetű kérdések mellett pedig a székelyföldi térség fejlesztését célzó közös pályázatok elkészítésének és kivitelezésének lehetősége is foglalkoztatja a polgármestereket. Tehát olyan kérdések, amelyek megoldását tőlük is várják és elvárják a választópolgárok. Szorítok a kezdeményezésnek, s annak is, hogy véget érjen az ellenségeskedés, egymásra mutogatás időszaka közösségünkben.
Sarány István
