„Talán az egész második világháború utáni erdélyi művészet legrejtőzködőbb művésze volt, a korszak egyik legérzékenyebb festője, legálmatlanabb álmodozója és legderűsebb áldozata. Olajos Béla festészete arra volt hivatva, hogy az ő szemléletét is átható, átlényegítő transzilvanista életszeretet értékei új, különös köntösben ismét felragyogjanak” – ezt írta Banner Zoltán az 1991-ben Csíkszeredában, 81 éves korában elhunyt festőről. A Csíki Székely Múzeum kedden, december 10-én 18 órától nyit kiállítást Olajos Béla kisméretű festményeiből, amelyeket a hagyatékát őrző lánya, Szakáts Zsuzsanna Elvira bocsátott az intézmény rendelkezésére. A tárlatot Székedi Ferenc ajánlja. Olajos Béla festőművésznek ezeket a munkáit először láthatja a nagyközönség. És hadd tegyem hozzá: a festő soha nem tartozott a sűrűn kiállítók közé. Sőt mi több, amikor 1945-ben Szatmáron részt vett a II. világháború befejezése utáni első tárlaton több munkáját is ellopták, akkor megfogadta, hogy életében többé sem itt, sem máshol nem rendez egyéni kiállítást. Mindeddig azonban életéből már eltelt néhány évtized. 1910. december 2-án született Gödöllőn, polgári értelmiségi családból és a helybeli katolikus gimnázium elvégzése után 1931-től négy évig filozófiát hallgatott Veszprémben, majd mind a magyar festők közül nagyon sokan, pályát váltott. 1934–1939 között a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult festészetet Szőnyi István keze alatt, és látva sikeres előmenetelét, már itt tanársegédi teendőkkel bízták meg. Olyan tanárok körében nevelkedett, mint Aba -Novák Vilmos, Bory Jenő, Kandó László és mások, akik Szőnyi természetábrázolásának jellegzetességei mellett kinyitották azokat az utakat is, amelyeken a huszadik századi modern európai festészet haladt, mindez meglátszik elkövetkező munkáiban. A képzőművészeti főiskolák hallgatóit akkor és azután is, országoktól függetlenül rajztanárokká is kiképezik, a hasonló oklevél különösen fontos volt számára, amikor az 1940-es bécsi döntés után a magyar államnak szakemberekkel kellett ellátnia különösképpen a partiumi és észak-erdélyi magyarlakta területeket. Rajztanárként Szatmárnémeti egyik szakiskolájába került, de munkáját csakhamar megszakította a katonai behívó, az orosz frontra küldték ki, és nem is akárhogyan. Váczy Magdolna (1909–1999), újságíró, későbbi felesége, akit 1942-ben ismert meg, életének ezt a szakaszát visszaemlékezéseiben így írja le: „Váratlanul SAS behívót hozott a posta, azonnal bevonulni! Budapesten egyelőre a Keleti pályaudvarra osztották be szolgálattételre. Eltelt egy hónap, amikor nagy katonai transzportot indítottak a frontra. A hosszú szerelvény a pályaudvaron állott, amikor megjelent egy fiatal pár, nézni is fájdalmas volt őket. Olajos Béla hozzájuk lépett, ők elmondták, hat hetes házasok, az elválást nem bírják ki. A pesti tanár így a Keletin maradt, a csupaszív Olajos Béla pedig helyette, a katonavonattal kiment a keleti frontra...” Jóindulata, szerénysége közmondásos volt Szatmáron, hiszen ő az újabb hatalomváltás után nem ment vissza Magyarországra, hanem ott maradt a városban. Általános iskolákban tanított, családjának megélhetéséért különböző alkalmi munkákat is elvállalt, közben azonban folyamatosan alkotott. Különleges tehetségére a romániai Képzőművészi Alap is felfigyelt, több munkája a hivatalos csatornákon keresztül svájci, német és svéd tulajdonosokhoz is eljutott, miközben munkáit az évek során gyakran beválogatták a közös tartományi, megyei vagy tematikus tárlatokba. 1945-ben született leánya, Zsuzsanna, Csíkszeredába ment férjhez, így évek multán, megrendült egészségét a Hargita alatt próbálta helyrehozni, miközben sokat járta és festette Csík környékét. Itt is hunyt el, 1991-ben. Munkásságáról az évek, évtizedek folyamán számos méltatás megjelent. Ebben kiemelik a képeiből kiáradó, tiszta művészetre való törekvést, a lélekábrázolás és az anyagábrázolás finomságát. Egyszerre sejtelmes és reális, ahogyan szociális érzékenysége az igazi szépséggel ötvöződik. Életéről és munkásságáról az első, teljes monográfia Banner Zoltán tollából jelent meg 2010-ben, a Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában és Váczy Magdolna: Mielőtt a köd leszáll című emlékírásával együtt mutatták be a Kriterion Házban, Olajos Béla hagyatékából rendezett kiállítással egybekötve. „Ezek az értékek hosszú esztendők óta kéznyújtásnyira voltak tőlünk, és csak nagyon kevesen tudtak róla. Vajon mi történne, ha megtalálnánk mindazokat, amelyek még itt vannak mellettünk, körülöttünk és várják a felfedezést, az újrafelfedezést?” – Ezt mondottam annak idején a Kriterion Házban, és kedden, a Csíki Székely Múzeumban következhet az újabb felfedezés. Olajos Béla kisméretű munkái a lánya által őrzött vázlatfüzetekben, mappákban várták a feltámadást és mindazoknak a művészetkedvelőknek, akik egy nagy ívű, jórészt ismeretlen alkotómunka újabb tanúságtételeivel akarnak találkozni, érdemes eljönniük a keddi megnyitóra.