Koszovó jövendő történetírói több száz szálon lesznek kénytelenek dolgozni. Egy furcsa háború, erőszak, nagyhatalmi beavatkozás bonyolítja a fonalakat, s a katalán helyzetet nézve, az apolitikus naiv gondolkodóban is felvetődhet a kérdés: egyiknek lehet kiválni, a másiknak pedig tilos? Kérdésem természetesen költői, s nem várok rá választ. A szerb–koszovói határátkelő gyalázatos állapotáról már beszámoltam, de itt is változás várható: mindkét oldalon már előrehaladott építkezések utalnak a helyzet rendezésére. Ez szerb oldalon azért is meglepő, mert az ország nem ismeri el Koszovót de jure, így határnak sem szabadna lenni, viszont de facto praktikus szempontokból építi ki a határpontot. Ha már a politikáról beszélünk, ugyan legtöbb helyen kitették a kis állam kontúrjait kék mezőben ábrázoló koszovói zászlót, mellette viszont a kétfejű sasos albán lobogó is ott virít, sőt többségbe került a „madaras” szimbólum. Belépve a tízezer négyzetkilométernyi Koszovóba, a térségről az utóbbi időben sokat halló utazó éles szemmel figyeli a környezetet. Romos épületet, kvázi a háború maradványát alig látni. Az egykori borzalmakra egy hősi temető, s a Lužane-i hídon mindig elhelyezett koszorúk emlékeztetnek: 1999-ben a NATO-bombázáskor ezen az átkelőn talált el egy rakéta egy utasszállító buszt. A véres „tévedésnek” a helyszínen 46 szerb és albán civil, köztük 14 gyermek esett áldozatul. A kaotikus határhelyzet után igazi felüdülés az új autópálya, amely majdnem Tiranáig könnyíti meg az autósok dolgát. Meglepően sok az új gépjármű, lerobbant csotrogányt szinte nem is látni. Viszont a roncstelepek egymást érik az utak mentén, így a környezetvédőknek is akadhat dolguk. Az országútról mindenütt építkezések láthatók, a lakóházak viszont – minden bizonnyal az adó elkerülése végett – nincsenek bevakolva. Nagyon sok a fiatal, bizonyítva, hogy Koszovó jövőjéről is az albán anyák döntöttek. Az emberek jól öltözöttek, kedvesek. „Koszovóban és Albániában is ugyanaz a nép él, mégis vannak életviteli különbségek – említi Vörös Zsolt, a TSTours idegenvezetője. – Az albániai polgárok életére a kommunista rezsim évtizedei rányomták bélyegüket, így a muszlim szokások mérsékeltebben szigorúak, mint Koszovóban. Kevésbé vallásosak, esznek például disznóhúst, s az alkoholos italoknak sem ellenségei.” Ezt magam is tapasztaltam, a koszovói benzinkútnál alkoholt nem árultak, s az említett építkezések között gyakori volt a mecsetépítés. Igen, a koszovói identitásban a vallásnak is fontos szerep jut. Egyszóval Koszovó fejlődik, ez már Európa, szögeztem le magamban, amíg hirtelen az autópályán békésen sétáló tehénre lettem figyelmes. Hm, itt hagyom abba… Csermák Zoltán