Magashegyeket járó régi csapatunkkal, a Csíkszéki EKE színeiben nosztalgiatúrát szerveztünk a Dél-Hargita északi szakaszán, advent harmadik szombatján, Kocsis György és Balázs-Bécsi Rozália szervezésében, Tőke Dénes vezetésével. Igaz, most nem a 2500 méteres hegyeken vagy valamelyik veszélyes sziklán mászkáltunk, hanem egy 18 km-es szakaszt jártunk be 1300 m magasság alatt. Annak ellenére, hogy előző nap végig esett az eső és aznapra sem jeleztek jobb időt, mégis elindultunk a kora reggeli távolsági buszjárattal a 985 m-en lévő Tolvajos-tetőig. Innen kezdődik a Dél-Hargita szakasza, a Keleti-Kárpátok vulkáni vonulatának a része. Leszállva a buszról, kis megbeszélés után elindultunk a sűrű ködben, még sötétben, a kék sáv jelzésen Büdösfürdő irányába. Nem sokkal indulásunk után, az egyik tanya mellett elhaladva gyönyörű kutyus csatlakozott hozzánk, s egész utunkon hűségesen elkísért. Ha valaki valamiért lemaradt, nem tágított, megvárta, míg beérte a csapatot. Helyenként ritkás volt a jelzés, de túravezetőnknek, aki már sokadszorra járt itt, még a sűrű köd sem volt akadály. Haladtunk a Karós-puszta irányába, majd a Tekerő-pusztára, elmentünk a Talabor-csúcs alatt, és mielőtt kiértünk volna az Édesvíz-pusztára, túravezetőnk emlékeztette egyik túratársunkat, hogy néhány éve milyen nagy szarvascsordát láttak, ami nagy élmény volt számukra. Nem sokat kellett mennünk, hogy kiérjünk az erdőből a pusztára, és mintha varázslat történt volna, akkora szarvascsordát láttunk, mint még életünkben soha. Gyönyörű látvány volt. Csak pár percig csodálhattuk őket, mert ahogy megneszeltek minket, és mire kamerára kaphattuk volna, el is tűntek a sűrűben. Túratársunk megpróbált fénykepezőgépével a nyomukba eredni, de hírük-hamvuk sem maradt. Ez így is a nap ajándéka volt számunkra. Ezen a pusztán a nap is ránk ragyogott. Meg is mártóztunk sugarai fényében és melegében, mert láttuk, hogy innen alacsonyabbra ereszkedve ismét tejfehér ködbe érkezünk. Folytattuk utunkat a Hirtelen-pusztára, ahol a vadászház melletti padokon elfogyasztottuk ebédünket. Rövid fotózás után indultunk a Bilibók-puszta felé, letérve a Lucsmelléke irányába vezető kék sávról, a kék pont jelzésű ösvényre, amely az 1079 méteren lévő Harom-vára felé vezetett. Szinte egész utunkon hóban jártunk, de nem akkorában, mint legutóbbi ittjártunkkor, amikor hótalpakkal tudtuk megtenni ezt a távot. A Bilibók-pusztán megcsodálhattuk a távolból, a Gyuri gyerekkori emlékeiből még mindig ottmaradt, egyedülálló, általa helikopternek nevezett almafát. Majd a Harom-vára déli oldala alatt elhaladva, és Zsögödfürdőre érkezve forró teával, kávéval, zsíros kenyérrel, na meg meleg ölelésekkel zártuk túránkat. Örültünk egymásnak, hogy újra együtt lehettünk, a magas hegyeket is sokszor járó csapatunkkal. Végül, hálaként, a hűséges, minket Zsögödfürdőig végigkísérő Burkus kutyánkat két túratársunk autóval visszaszállította a Tolvajos-tetői szállására.

Balázs-Bécsi Rozália, Csíkszereda