Hirdetés

Népszerű székelykapuk, időtálló alkotások

A székelyudvarhelyi Benczédi László már gyermekkorában megismerkedett a fafaragás művészetével, huszonöt évvel ezelőtt pedig megalkotta első székelykapuját. Két és fél évtizeddel később már több mint kétszáz alkotással büszkélkedhet, tehetségét számos rangos kitüntetéssel is elismerték határon innen és túl.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 5 perc
Népszerű székelykapuk, időtálló alkotások
Fotó: Hadnagy Éva

Első osztályos korától tanult faragni, az egykori Tanulók Házában ismerte meg a népi mesterség alapjait és annak csínját-bínját, a fa megmunkálása, mondhatni, végigkísérte egész eddigi életét. Kisebb dísz- és használati tárgyak készítése után fokozatosan tért át a nagyobb darabokra, majd huszonöt évvel ezelőtt elkészítette első székelykapuját. 
Felesége egykori falujából, Homoródszentpéterről érkezett az első felkérés, az általa készített székelykapu pedig azóta is a templom bejrátát ékesíti.
– Mivel szerettem a kihívásokat, igent mondtam a felkérésre – kezdett bele története ismertetésébe a kézműves.
Mint mondta, mai szemmel, huszonöt év tapasztalatával a háta mögött érdekes látni az első székelykapuját. Bár ma is gyakran azokat a motívumokat használja a munkája során, már mélyebben, magabiztosabban farag, technikája kifinomultabbá vált, és a kapunyíló-technika is sokat változott az elmúlt évtizedek során. Azóta többször is elismerték munkásságát, számos kitüntetéssel és díszpolgári címmel gazdagodott, a legbüszkébb mégis a 2007-ben elnyert Népművészet Ifjú Mestere díjra, amelyet a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma adományozott számára.

Hadnagy Éva

Nem könnyű mesterség

Benczédi László elmondta, a székelykapu-készítés nem csak a fafaragásból áll, bár ez a legszebb része, mindemellett komoly fizikai erőt igényel. A folyamat az anyag előkészítésével kezdődik, amely megterhelő fizikai munka. 
– A kapulábak kemény tölgyfából készülnek, és nagyon nehezek, azt meggyalulni és méretre vágni sem egyemberes feladat, komoly erőfeszítésbe kerül – ismertette. 
Elmondta, kisebb, azaz gyalogkapuk esetében előbb összeácsolja az egészet, helyére teszi a hónaljkötéseket, és egyben faragja ki az egész kaput. A faragás után a fa ápolása, kezelése következik.
– A kapu mozgatása is elég nagy kihívás, de annyit fejlődött már a technika, hogy ilyenkor nem kell két-három ember segítségét kérjem, hanem hidraulikus emelő segítségével emelem fel, így tudom mozgatni az összeállított kaput. Miután mindezzel megvagyok, következik a galambdúc, amely pattintott zsindellyel van befedve, majd a nyílószerkezetek összeállítása, a sarokrendszer felszerelése, a zárrendszer, majd maguk a kapunyílók összeállítása – részletezte.

Népszerű, időtálló alkotások

Benczédi László szerint nem lankad a kereslet, sőt az utóbbi években egyre nagyobb igény mutatkozik a székelykapuk iránt.
– Munkánk eddig is volt, és most sem panaszkodunk, hiszen idénre is van jó pár megrendelésünk. A legtöbben a kisebb, gyalogkapukat rendelik, a nagy kötött kapukat kevesebben kérik, de ezek monumentális jellegük miatt nem is találnak akárhová, illetve az árakat tekintve is jelentős különbség van a kettő között – ismertette a szakember.
Tavaly év végén a székelyderzsi János Zsigmond Általános Iskola bejáratához készített egy nagy kötött kaput, novemberben állította a helyére, és decemberben avatták fel.
– Nagyon illett az iskolához ez a kapu, hiszen maga az épület és az udvar is nagy, az arányok betartása pedig fontos az összkép szempontjából – fogalmazott a kézműves. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy ideális esetben a kisebb székelykapuk a megrendeléstől számítva körülbelül egy hónap alatt, a nagy kötött kapuk pedig két hónap alatt készülnek el.

Hadnagy Éva

Kötelező motívumok

Számos olyan motívum van, amely kötelező módon, vidéktől függetlenül megjelenik a székelykapukon. Ilyen például a nap, a hold, a virágok (tulipán, margaréta vagy az életindák). Mint mondta, megrendelőivel általában közösen döntenek a faragás mintájáról, az általa használt mintatárat egyéni kérésekkel is kiegészíti.
– Az egyedisége adja meg a kapu szépségét – fogalmazott. Mint mondta, az elmúlt huszonöt évben több mint kétszáz faragott székelykapu került ki kezei közül, amelyek között nincs két egyforma. Alkotásai nemcsak itthon, hanem a határon túl is hirdetik munkásságát.
– Büszke vagyok mindenik alkotásomra, és nagyon jó érzéssel tölt el, amikor látom, mekkora örömet okoztam azoknak, akiknek készítettem – mondta Benczédi László.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!