Hirdetés

Népdal és orgona

Fiataloknak szóló népiének-továbbképző kezdődik hétfőn a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, és már készen van az Őszi Orgonamuzsika rendezvénysorozat programja is. A Legato Egyesület folytatja színvonalas zenei nevelő- és szervezőmunkáját Udvarhelyszéken, a tehetséggondozás és minőségi szórakoztatás jegyében.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc
Népdal és orgona
A zene összeköt. Tehetséges fiatalok közössége Fotó: Legato Egyesület/FB

A nyári szünidő elején sikkerel bonyolította le idén is a Legato Egyesület a három, különböző korosztályt megszólító tehetséggondozó zenei táborát, a Hangoló, Legato és Dinamika táborokban összesen 141 gyermek, tehetséges fiatal muzsikus vett részt. Most pedig eljött a hatodik alkalommal megszervezett „Nem úgy van most, mint volt régen...” népiének-továbbképző ideje – jelentette be Tifán Csaba-Gáspár programfelelős. A továbbképző helyszíne a Művelődési Ház Székelyudvarhelyen, támogatója a megyei és helyi önkormányzat.
A négynapos, intenzív, ingyenes szakmai továbbképzőn 10–18 év közötti gyermekek, fiatalok vesznek részt egyéni meghívás alapján, olyanok, akik rendszeresen énekelnek népdalt, részt vesznek népdalversenyeken, és ebben sikeresek, például a tavalyi LegatOnline verseny népi szekciójának kiemelt arany fokozatú győztesei is a résztvevők között vannak. A szervező elmondta, hogy a meglévő kurzusok között a Nem úgy van most, mint volt régen... című program rendhagyónak számít, éppen az intenzitása (napi hat órán át „dolgoznak”) és szakmaisága miatt. 
Idén két oktató irányításával 15 Fehér, Hargita, Maros és Szeben megyei fiatal énekessel indul a munka – tudtuk meg Tifán Csabától. A továbbképző alapembere a Legato Egyesület népzenei programjainak szakmai felelőse, Kászoniné Fejős Gabriella népzenész, aki udvarhelyszéki népdalokat oktat, a meghívott előadó pedig Nyitrai Marianna néprajzkutató, népi énekes, aki a csíkszéki és gyergyószéki népdalok előadásában segít elmélyülni a résztvevőknek. Mint kiderült, a gyermekek, fiatalok előre megtanulnak egy teljes évre való repertoárt. A programvezető hangsúlyozta, hogy pedagógusok, a székelyföldi autentikus népzene és énekes előadásmód iránt érdeklődők számára idén is nyitott a rendezvény. A népiének-továbbképzőt az oktatók és a diákok közös előadása zárja augusztus 31-én, csütörtökön 16 órától, a Művelődési Ház koncerttermében.
A Legato Egyesület vezetője, Sófalvi Emese pedig a hamarosan rajtoló, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Őszi Orgonamuzsika koncertsorozat részleteit árulta el lapunknak. Idén a benyújtott pályázatukra a helyi és megyei önkormányzattól megkapták a maximális keretet, így valóban különleges zenei miniévadra, ezen belül öt koncertre számíthatnak a zenekedvelők. Szeptember 14-én Miklós Noémi orgonaművész szabadtéri koncertje, az Organ on Wheels projekt nyitja a sort a székelyudvarhelyi városi parkban. A következő „orgonás” esemény szeptember 28-án lesz a Belvárosi unitárius templomban. Ennek érdekessége, hogy Fazakas Ádám Sándor kolozsvári előadó harmóniumon és orgonán is játszik majd, ráadásul egy különleges, 1850-es évekbeli koncertharmóniumot szólaltat meg. Ilyen hangszer még sosem volt Székelyudvarhelyen – emelte ki Sófalvi Emese.
Az idei programból sem marad ki Zetelaka, ahol a templomban október 12-én Windhager-Geréd Erzsébet Bécsből érkező művész játszik majd, aki a gazdag és széles egyházzenészi, kántori, kórusvezetői karrierje mellett az első női előadó volt, aki a világ ötödik legnagyobb hangszerén, a bécsi Stephansdom új orgonáján koncertezhetett két évvel ezelőtt.
Az Őszi Orgonamuzsika szervezői mindig is fontosnak tartották a helyi előadók bevonását a programba, ennek jegyében október 26-án a székelyudvarhelyi ferences templom orgonáját a székelyudvarhelyi Lászlóffy Árpád Ádám szólaltatja meg. Végül a koncertsorozatban helyszínként idén debütál a felújított belvárosi református templom, ahol a neves budapesti művész, Pálúr János hangversenyén lehet részt venni, november 9-én. Sófalvi Emese még elmondta, hogy az ingyenes hangversenyek minden alkalommal 18.30-kor kezdődnek, és nagyjából 35-45 percet tartanak. Bár eléggé rétegműfaj, mégis van már egy népes törzsközönsége az Őszi Orgonamuzsikának, a koncertek általában telt házzal zajlanak – tette hozzá a Legato Egyesület vezetője.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!