Nem tudják, mit cselekszenek?

Mármint azok, akik a pünkösdi ünnep tövében megemlékezést szerveztek az úzvölgyi katonatemetőben. Nagyon jól tudják. Akár politikai tőke is kovácsolható ezekből a hagymázas szeánszokból. Mi nem nagyon figyeltünk oda, mert volt egyéb bajunk is. Jött a somlyói búcsú, jött a trianoni diktátumra való megemlékezés, amelyet rá kellett építenünk a szentlélek eljövetelének ünnepére. Sikerült. Főleg annak köszönhetően, hogy pár éve június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja is.

Száz év múltán vettük a kellő összmagyar bátorságot és kijelentettük, hogy a mesterséges szétszaggattatás dacára is együtt vagyunk, mert úgy érezzük, hogy az egymásra való hangolódás a helyes. És működik Trianon ellenszeleként az egy nemzet, az egy haza fogalma. A haza itt van bennünk. Velünk emelkedik a magasba.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ismét megjelenő temetőfoglalók nem voltak annyian, mint a szolgálatos uszítók szerették volna. Viszont mindaz, ami ott elhangzott és vizuális szemétként szétáradt a média jóvoltából, fölöttébb elgondolkodtató. Görögkeleti papok segédletével és cselekvő részvételével vonultak a piros-sárga-kék zászlók alatt. Alattomosan letakarták a kétnyelvű feliratokat, gondoskodtak arról, hogy a lelkekben uralkodó homály a feketénél is feketébbre kormosodjék. Olyan, mintha lenne egy miénk-féle Isten, s lenne egy másik, az övék, amely nemzeti és nemzetiségi megkülönböztetéssel viselkedik a közelébe tévedt birkák iránt. Isten azonban egy van. Mindent látó, mindenható és igazságos.

Sokat beszéltek nekünk az eljövendő idők Európájáról. Hogy milyen lett. Látjuk jól, hogy milyen. Ilyen. Felemás. Az az érzésem, hogy a civilizált európai ember még nem érett meg eléggé, hogy valóban művelje a demokráciát és az általánosan érvényes emberi jogokat. A fasizmus, a kommunista színezetű nemzetiszocializmus tovább él az új barbarizmus korában az évezred legelejének harmadik évtizedében. Ebben az országban is grasszál olykor, és habzó szájjal hőbörög az alkalmi hordón állva. Valahogy megint elterelődik a figyelem a valós bajokról. Nem a békéért, nem a jószándékért, nem a megvilágosodásért imádkozni tulajdonképpen bűn. Istenkáromlás. Nem hiszem, hogy az elkövetők ne lennének tisztában a gyarlóságukkal. Csak remélik, hogy a Jóisten nem figyel az érzékelhető trágárság, a gáttalan becstelenség láttán. Szégyenében hallgat.

Simó Márton

: an accessible web community