Hirdetés

Nem felel meg a nyomvonal a ditróiaknak

Az A8-as autópálya Gyer­gyóditrót is érintő kérdéseiben tartottak környezetvédelmi meghallgatást a településen tegnap délután. Az útügyi hatóság, valamint a környezetvédelmi ügynökség megyei és országos képviselői találkoztak a település vezetőjével és az érintett területtulajdonosokkal a művelődési házban.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 3 perc
Nem felel meg a nyomvonal a ditróiaknak
Találkozó az A8-as autópálya ügyében Fotó: Boncina-Székely Szidónia

Puskás Elemér polgármester a meghallgatás kezdetén az előzményeket ismertetve elmondta: néhány évvel ezelőtt, az előtanulmányok készítésekor módosító javaslatot fogalmazott meg az önkormányzat a közúti infrastruktúráért felelős állami vállalat, a CNAIR felé, amelyben kérték a nyomvonal megváltoztatását, hiszen a tervek szerint az autópálya a temetőkerttől alig hetven méterre fog megépülni, és a település néhány szakaszán a lakóházakhoz közel lesz. Az elutasító válasz ellenére a település vezetője ismételten kérte a további lehetőségek mérlegelését.

– Ismételten kérem a projekt tervezőjét, hogy vizsgálják meg újból a lehetőségeket, vegyék fontolóra a település érdekeit. Nem vagyunk az autópálya ellen, nem utasítjuk el, mert sok mindent hoz, de azt szeretnénk, hogy minél kevesebb rosszat hozzon, a nyomvonal Ditrónak is megfeleljen – kérte ismételten az elöljáró.


A környezetvédelmi szakemberek elmondása szerint azok a tanulmányok, amelyek a sztráda környezeti hatásait mérik fel, kötelezően tartalmazzák a lakókat zavaró tényezők minimálisra csökkentésének lehetőségeit. A zajártalom csökkentéséért három méter magas hangelnyelő falakat terveztek: ezek mobilisak, vagyis a munkálatok függvényében költöztetni fogják. Az autópálya megépülését követően pedig a hangszennyezés mértékét vizsgáló méréseket végeznek majd, az eredmények függvényében módosítják a védelmet. 
A levegőszennyezés kérdéskörére összpontosítva elhangzott: téli időszakban, amikor amúgy is szennyezettebb a légkör a felszálló füst miatt, bizonyos szakaszokon, ahol lakott területek vannak a közelben, sebességkorlátozást vezethetnek be az ártalom csökkentéséért. 
A jelenlévők több kérdést is megfogalmaztak a jelen lévő szakemberek felé, többek között a patakok, források szennyezését, a mezőgazdasági területek megközelítését, az építkezés idejére kisajátított területek visszaállítását illetően. A jelenlegi tervek szerint az autópálya egy ökogazdaságot fenntartó tanya területén is áthalad: tulajdonosa, Kilyén Ferenc arra kérte a tervezőket, hogy vegyék figyelembe ezt és próbáljanak változtatni a nyomvonalon. 
A Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő A8-as autópálya Hargita megyét is érintő szakasza jelenleg a környezetvédelmi engedélyek megszerzésének fázisában van. A szakemberek a ditrói találkozó után Gyergyótölgyesen találkoztak az érintettekkel.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!