borús égbolt
enyhe havazás
enyhe eső
Nekrológ helyett
Megszűnt a Csíki Hírlap. Előbb csak részlegesen beleolvadt a Székelyhonba, de az új esztendőtől már a látszat kedvéért sem létezik: egyetlen székelyföldi nyomtatott kiadványba, a Székelyhonba verődött össze a hírlapcsalád minden kis tagja.
Ismét megszűnt tehát a Csíki Hírlap. Csak úgy, se szó, se beszéd. Se nekrológ, se gyászbeszéd. Akárcsak 1914 júliusában, amikor szintén búcsú nélkül jelent meg a régi Csíki Hírlap utolsó ismert lapszáma. Csakhogy akkor világrengető dolgok történtek: a Monarchia ultimátumot küldött Szerbiának, amelyre július 25-én esti 6 óráig várta a választ, és a Csíki Hírlap, amely akkor sem akart lemaradni az eseményekről, szombatról, július 25-ről vasárnap reggelre halasztotta a megjelenést, „azon reményben, hogy az ultimátum utáni állapotokról távirati híreket” szolgálhasson. Sikerült is, valószínűleg Szemere László szolgabíró révén, aki egyben a Csíki Hírlap munkatársa is volt, és hozzáfért a távirati közleményekhez. Így elsők között adta hírül a lap, hogy „Szerbia a kívánalmakat nem teljesitette”. Két nap múlva, 1914. július 28-án az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, és kitört az első világháború, a Csíki Hírlap pedig nem jelent meg soha többé.
Azaz mégis: csaknem száz év elteltével, 2006 júliusában egy lelkes csapat (amelynek én is tagja voltam) és egy tehetős vállalkozó összefogásával a régi néven új napilap látott napvilágot: igazi hírlap, színes, mozgalmas, más, mint amit a csíkiak addig olvashattak, és 2008 végére már több mint 10 ezer előfizetője volt az újságnak. Közben az Udvarhelyi Híradó gyámkodásával megjelent a Gyergyói Hírlap és a Vásárhelyi Hírlap is, s mindezek mellett a Székelyhon.ro: a lapcsalád zseniális szüleménye. Úgy tűnt, a diadalmenetet semmi nem állíthatja meg…
Hogy hogyan alakultak az előfizetői adatok, nem tudom, de tizenkét év után, 2018 júliusában már sejteni lehetett, hogy a Csíki Hírlap ezúttal sem éri meg a nagykorúságot, a Székelyhon maga alá gyűrte, majd lenyelte szőröstül-bőröstül, híradóstól, hírlapostól, sőt újkeletestől (amely az Udvarhelyi Híradóhoz hasonlóan ugyancsak anyaországi tulajdonba került). A gyergyói hetilap húsz év után megható sorokkal búcsúzott el a múlt év végén végleg az olvasóitól, a Prima Press kis lapjai pedig egyre fogytak, és mire az olvasók megtanulták, hogy „Székelyföld egy és oszthatatlan” – s az egy Székelyföldnek egy székelyföldi napilap jár –, el is tűntek teljesen, búcsúszó nélkül.
Nem tisztem az okokat firtatni, az okostelefonos korszakhoz alkalmazkodó megoldásokat felülbírálni, az észszerűséget megkérdőjelezni, de a nekrológot hiányolom: eltűnt egy lap – sőt eltűnt öt lap a székelyföldi sajtóból. Maradt ugyan helyettük egy közös nevű újság, a Székelyhon, de mindenképpen szegényebbek, egyszínűbbek lettünk. Nem éppen pezsgőbontásra késztető alkalom. Hát, Isten veled, Csíki Hírlap! Isten veletek széki lapok! Hiányozni fogtok!
Daczó Katalin
