enyhe havazás
borús égbolt
Ne hagyjuk magukra a kultúra harcosait!
Idős, nyugdíjas tanító vagyok, de ifjúkoromtól fogva a magyar kultúra közkatonája. Szent hitem mai napig, hogy a székely-magyar népet erősebbé, műveltebbé, ellenállóbbá kell tenni. Pályám kezdetén, fiatal néptanító koromban nem dülöngélő, útszélén fetrengő részegeket akartam látni, hanem a kékre meszelt kis falusi házakban rádiót hallgató, meséskönyvet olvasó, kedves és jótékony izgalmakkal járó színdarabokat élvező, tanulni akaró, tanulni vágyó ifjúságot. 22 évesen róttam a falu utcáit, színjátszókat toboroztam, színdarabokat, népi táncokat tanítottam.
Sajnos régebben sem, ma sem megy minden zökkenőmentesen, mert mindig voltak és vannak, akik inkább gáncsolni akarják, mintsem segíteni a lelkesebb, ügyszerető tenni akarókat. Ezeknek az olcsó népszerűséget művelő értelmiségieknek a munkálkodása folytán pedig egyre nehezebbé válik a tenni akarók számára a célok megvalósítása. Főleg most, a sok elektronikus kütyü idején.
Falusi orvosok, mérnökök, tanárok – egyszóval a község értelmiségi osztályának tagjai – minduntalan elszomorodnak az értetlenség, a konokság és a rosszindulat miatt, amelynek légkörében szinte heroikus küzdelmet kell folytatniuk a közrendért, közegészségügyért, közművelődésért és haladásért. Hány nagyra hivatott ember bukott el, hány gyönyörű elgondolás zsugorodott össze, hány nemes szándékú kezdeményezés futott zátonyra az intolerancia, a szeretethiány vagy éppen a gyűlölet tengerében! Ha végiglapozzuk a 20. század magyar regényíróinak munkáit, egész seregét találjuk a tragikusan összetört fiatal tehetségeknek, akiket balcsillaguk olyan faluba sodort, ahol az ő lánglelkű tüzét a meg nem értés vagy az irigység árvize oltotta ki, ahol a meg-megújuló erőfeszítést nyílt túlerő vagy alattomos, hátulról indított támadás taglózta le. Ennek ellenére aki a „műveletlen talajt termővé akarta tenni”, az nem törődött a gúnyolódással, a hátulról érkező támadásokkal, gyűlölethadjárattal, hanem kitartott és megtartotta a rá bízott őrhelyet.
Mint aki immár a kilencedik X-embe léptem, állítom, hogy áldozatos munkát vállalnak a magyar műveltség fáklyavivői, a falu jobb életviszonyainak, különb erkölcseinek előharcosai. Erre jogot ad számomra az, hogy az aktív tevékenységem alatt a faluban 87 műsoros estet szerveztem, továbbá minden korosztálynak volt színjátszó csoportja: házasembereknek és az ifjúságnak, de még a cigányoknak is. És a szüreti mulatságokra minden évben új néptáncot tanítottam be. Ez idő alatt az „édes semmittevők”, sok névtelen, orvul támadó rágalmazók is sokszor sértegettek, mert régi megállapítás az, hogy ha sikeres vagy valamiben, akkor vannak igaz ellenségeid és hamis barátaid. Ezek közül az első jobb, mert védekezhetsz ellene, de utóbbi aljas hátbatámadással jár, bár a szemeid láttára szépnek mutat.
Ezért mint kivénült néptanító, javasolom a kultúra harcosainak, hogy fogjanak össze, lelkileg és erkölcsileg támogassák egymást, hogy a magyarság jövendője, kultúrája mindörökre megmaradhasson!
Gálfalvi Gábor életműdíjas nyug. igazgató, tanító
-min.jpg)
