borús égbolt
Napirenden a decentralizálás
Ha nem is 1999-től errefelé, de 2000-től kezdődően mindenképp a politikai elit figyelme ráterelődött a központosított közigazgatás lebontásának, azaz decentralizálásának a lehetőségeire. Ugyanakkor ez a kérdéskör időről időre a lakosság érdeklődését is kiváltotta, főleg annak okán, mert nyilvánosságra kerültek olyan jogalkotási, illetve kormányzati szándékok, miszerint a dekoncentrált intézményrendszert átalakítanák, vagy olyanok, miszerint időszerű és indokolt lenne az ország területi-közigazgatási átszervezése. Ebbe a keretbe illeszthető be egyes politikai, illetve parlamenti pártoknak ama elképzelései, miszerint a központi közigazgatási hatóságok, szervek feladatköreit fokozatosan át kellene ruházni a helyi közigazgatási hatóságokra. Mi több, jogszabálytervezetek is megszülettek, konkrét elképzelések kerültek nyilvánosságra, amelyek kapcsán heves politikai csatározások tanúi is lehettünk, az elmúlt esztendők során ebben a bonyolult és szerteágazó témakörben számos pró és kontra érv fogalmazódott meg, s akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy a decentralizációnak hazai viszonylatban már irodalma van. Érdemben azonban nem sok történt, eltekintve néhány olyan jogszabálytól, amely némi előbbrelépést jelentett ebben a folyamatban. Tulajdonképpen van egy mérvadónak nevezhető jogszabály is, a decentralizáció kerettörvénye, a 2006/195-ös törvény. Két évnek kellett eltelnie, hogy megjelenjen annak a módszertani normáit jóváhagyó kormányhatározat, a 2008/139-esről van szó. 2013 novemberében az Alkotmánybíróság is hallatta szavát ebben az ügyben, ugyanis az egykori Demokrata Liberális Párt (PDL) és ugyancsak az egykori, a Dan Diaconescu nevével fémjelzett Néppárt honatyái egy ilyen jellegű törvény kapcsán a taláros testülethez fordultak, de az nem adott helyet az általuk megfogalmazott alkotmányossági aggályoknak (az Alkotmánybíróság 2014/1-es döntéséről van szó). Amint már arra utaltunk, tényleges lépések nemigen történtek, inkább beszédtéma volt és a véget nem érő okoskodások tárgya a decentralizáció, a tavaly pedig a Cioloș-kormány annyit tett, hogy az említett kerettörvényt alaposan átírta a 2016/42-es sürgősségi kormányrendelet révén. Most lépett egyet a Grindeanu-kormány is, amikor is összhangban az utólag módosított és kiegészített 2006/195-ös kerettörvény előírásaival, napirendre tűzte a decentralizálás általános stratégiáját. Erre az április 12-i kormányülésen került sor, s azon jóváhagyták az említett stratégiát. Az elfogadott kormányhatározat a Hivatalos Közlöny április 19-i számában jelent meg, a 2017/229-es kormányhatározatról van szó. A beterjesztő a régiófejlesztési közigazgatási és európai alapokért felelős minisztérium volt, a jóváhagyott stratégia pedig kilátásba helyezi újabb hatáskörök átruházásának időszerűségét központi szintről a helyhatóságok szintjére hét szakterületen: a mezőgazdasági, a művelődési, a turisztikai, a környezetvédelmi, az egészségvédelmi, a nevelésügyi, valamint az ifjúságügyi és sportügyi tevékenységekről, illetve szakterületekről van szó. A kormányülést követő sajtótájékoztatón elhangzottakból viszont egyértelműen kiderült, hogy tulajdonképpen nincs szó egyelőre a hatáskörök tulajdonképpeni átruházásáról, csupán egy olyan cselekvési tervről, amely a decentralizálás előkészítésének a támpontjait jelöli ki. A terjedelmes stratégiát átolvasva az derül ki, hogy a fentebb említett területekért felelős szaktárcáknak ki kell dolgozniuk és be kell nyújtaniuk a kormányhoz jóváhagyás végett a szükséges hatástanulmányokat, s majd azok alapján születik meg a majdani döntés adott hatáskörök átruházásának indokoltságára vonatkozóan. A hatástanulmányok következtetéseit a stratégiai jóváhagyástól számított négy hónapon belül kell benyújtani a kormányhoz, kivételt képezve a turizmus szakterülete, amely esetében hat hónapos határidőt szabtak meg. Bürokratikusnak és hosszadalmasnak ígérkezik az az út, amelyet majd be kell járniuk: a hatástanulmányok jóváhagyását követően, valamint az elért eredmények függvényében döntenek arról, hogy indokolt-e kidolgozni azon szektoriális törvénytervezeteket, amelyek révén sor kerül a hatáskörök decentralizálására. Amúgy ezt a mechanizmust a 2006/195-ös törvény, valamint a már említett 2008/139-es kormányhatározat írja elő. Az április 12-i sajtótájékoztatón Sevil Shhaideh kormányfőhelyettes régiófejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy egyelőre csak a decentralizálási eljárás előkészítéséről van szó, s ilyenképpen ebben a folyamatban még nem érintettek a helyhatóságok. A három hónapos határidő során kell megállapítaniuk a minisztériumoknak, hogy mit is jelentett az emberi erőforrások, valamint a pénzügyi erőforrások szempontjából a hatáskörök esetleges átruházása. Ilyenképpen pedig a decentralizálásnak úgy kell majd végbemennie, hogy biztosítottak legyenek a szükséges erőforrások. A miniszter asszony azt is megjegyezte, hogy a hatáskörök tényleges átruházásáról csak a jövő évtől kezdődően lehet majd beszélni.
A most megjelent és hatályba lépett kormányhatározat hogy jelent-e érdembeni előrelépést, s ha igen, az milyen mérvű lehet, arról talán még korai lenne beszélni, még akkor is, ha a kormányrendelet mellékletét képező általános stratégia szövegében fel vannak tüntetve az említett hét szektorban, hogy mit is jelent a majdani decentralizálás, azaz melyek azok a területek, illetve hatáskörök, amelyek majd átkerülnek a helyhatóságokéba. Amúgy azok szemrevételezése arra enged következtetni, hogy ennek a decentralizációnak nem lesz velejárója egyik vagy a másik minisztérium megszűnése vagy másabb központi hatóságoké, mint ahogy az sem valószínűsíthető, hogy a központi közigazgatás szintjén összevonásokra kerülne sor.
Hecser Zoltán
.jpg)
