erős felhőzet
kevés felhő
szórványos felhőzet
Mozi
Minap egy remek szórakoztató filmet láttam. Nem volt valami nagy művészi alkotás, a szereplők neve sem maradt meg, csupán az tetszett benne, hogy nem kellett kínosan összpontosítani a cselekményre, annak rejtett összefüggéseire, hanem egyszerűen nézni, követni kellett a nem túl bonyolult cselekményt. Arról volt szó, hogy egy amerikai fazon egy új kommunikációs technológiát kellett eladjon a szaúdi államnak. Főszereplőnk annak rendje és módja szerint elutazott a szaúdi fővárosba, Rijádba, megszállt egy luxusszállodában, s naponta kiautózott – az már a forgatókönyvírók leleményességének kérdése, hogy mivel és mi okból – egy, a sivatag közepén épülő majdani városba, amelyből nem készült el más, csupán egy irodaépület meg egy sátor. S a sátorban várakozott a csapata, panaszkodva az éghajlatra, a kajára és a wifi hiányára. Ő pedig naponta azon nyüszkölt, hogy megtudja: mikor találkozhat végre az uralkodóval, hogy előadhassa üzleti ajánlatát, annak eladásából származó jutalékból szerette volna megoldani anyagi gondjait és biztosítani lánya taníttatását. A nagy nyüszkölésben felfedezte, hogy miként lehet alkoholhoz jutni egy muszlim országban, ott, ahol tilos a forgalmazása és a fogyasztása, s azt is felfedezte, hogy a szó szoros értelmében púp nőtt a hátára. A növekvő duzzanat immár képletesen is púp volt a hátán, csak tetézte az uralkodóval való találkozás bizonytalanságot. Orvoshoz fordul, a sors egy orvosnővel hozza össze, aki megoldja egészségügyi gondjait, de lelki-szerelmi szempontból csak újabb púpot jelent a hátán: idegen kultúrához tartozó, ráadásul válófélben lévő nővel boronálja össze a sors. A végkifejlet pedig nem hepiend: létrejön a találkozó az uralkodóval, s a sikeres prezentáció dacára sem cége kapja a megrendelést, ugyanis a kínai vetélytársak ugyanazt a kommunikációs berendezést féláron kínálták megvételre. A pénz beszél, a kutya… – s főhősünk maradt a púp helyett a muszlim orvosnővel, egy újdonsült ügynöki munkával a még nem létező sivatagi városban, s azzal a reménnyel, hogy mégiscsak sikerül összegyűjtenie a pénzt lánya tanítási költségeinek fedezésére.
Na, ugye, nem egy nagy durranás a sztori?! Engem azonban megfogott egy jelenet. Főhősünk alkalmi sofőrjével és annak öccsével mint útitárssal a hegyekbe utazott kikapcsolódni, s elvétették a kijáratot az autópályán. Ez a frászt hozta mindannyiukra, ugyanis korábban útjelző táblák figyelmeztettek arra, hogy Mekkába előre kell menni, a nem muzulmánok azonban le kell térjenek, hogy kikerüljék az iszlám szent városát. Derék amerikai hősünket beöltöztették arab gúnyába, hogy a mekkaiak szemében igazhitűnek tűnjön, majd izgalmak árán ugyan, de épen és egészségesen kijutottak a keresztényeknek tiltott városból. Ebből azt szűrtem le, hogy létezik az iszlám világban olyan hely, amely tilos a nem muzulmán hitű emberek számára. Ezzel szemben pedig azt tapasztaljuk, hogy Európában az ókori görög és római szobrokat eltakarják a hivatalos látogatásra az egyik európai fővárosba érkező muzulmán államfő látogatásának idejére. S teszik ezt a politikai korrektség – a píszí – jegyében, no meg azért, hogy ne sértsék a vendéget vallásos érzelmeiben. Véleményem szerint ez nem feltétlenül a tisztelet jele, ugyanis ehhez a tisztelet meghatározása, a szó jelentése ugyanaz kellene legyen mindkét fél számára. Számomra az tisztelet az, amikor tisztelem a másik kultúráját, önazonosságát, hitét, de a másik is hasonló mértékben tiszteli az én kultúrámat, önazonosságomat, hitemet. A tisztelet csak kölcsönös lehet, mert ha hiányzik a kölcsönösség, akkor csak megalkuvásról, behódolásról beszélhetünk.
A minap látott szórakoztató film ebbéli meggyőződésemben erősített meg. S időtöltésnek sem volt rossz…
Sarány István
-min.jpg)
