Valami különlegeset szeretett volna letenni az asztalra Molnár Elemér tusnádfürdői képzőművész, amikor két évvel ezelőtt úgy döntött, nem mindennapi könyvet rajzol erdélyi műemlék templomokról. Az első kötetet a második követte, amelyben haranglábak, harangtornyok kaptak helyet. A projekt folytatódik – ígérte a hetvenöt éves alkotó. [gallery link="file" ids="30740,30739,30741"] – Ha már dolgozunk, foglalkozunk, miért ne adjunk a környezetünknek valamit? – tette fel a kérdést inkább maga- magának Molnár Elemér, amikor a tusnádfürdői műtermében felkerestük, hogy bemutathassa két monumentális kötetét, amelyeknek méretei önmagukban is lenyűgözőek: 100 x 70 cm-sek, és az első kötet mintegy 28 kg, míg a második 26,5 kg körül van. „Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek…” – áll mottóként az első kötet élén, s egy személyes hangvételű, gyöngybetűs bevezető után Algyógytól Vicéig erdélyi települések műemlék templomai sorakoznak benne 400 grammos lapokon –, hogy ne üssön át a hátoldalra a víz- és fényálló marker, amivel a rajzok készültek. – Megjelent a Hargita Népében Szatmári László sorozata a templomokról, haranglábakról hozzátartozó fotókkal, illusztrációkkal – idézi fel a házigazda. – Megvan az egész gyűjtemény, félretettem, és egyszer csak eszembe ötlött, hogy jó lenne valami különlegeset csinálni. Elkezdtem dokumentálódni, gyűjtöttem a templomrajzokat, fényképeket és újrarajzoltam őket egységes stílusban az óriás kartonokra. Az első kötetben 60, a másodikban 53 rajz kapott helyet, és mindegyik mellett szerepel az illusztráció forrása is: többnyire Debreczeni László. Készül a harmadik kötet, abban kap helyet a korábbiakból kimaradt templomok mellett a bibliográfia is a felhasznált fényképekről, rajzokról, kötetekről a Székely kalendáriumtól a Református naptárig. Ami nem az én munkám a könyvekben, az a borító, amit egy barátom nyomtatott, de én magam kötöttem be. Ez a munka egyedi, nem lesz sokszorosítva, itt marad végérvényesen Tusnádfürdőn. Csodálom az egyházi műemlékeinket, egyediek azok is Európában. De igaz, nem koptattam el a templomok kilincsét – jegyzi meg tréfásan. Olajos emlékek Molnár Elemér könyvbolondnak tartja magát, amint mondja, ez a betegsége, és ha van egy kis pluszleje, könyvet vesz, az eladott képekből származó bevételét pedig anyagokra költi, kartonra, keretre. Leginkább tollrajzokat készít vagy zsírkrétával dolgozik, olajfestményt rég nem festett, mondja, s erről egy emlék jut eszébe, amikor „Cseu bácsinak” kellett készítenie Tusnádfürdőről egy panorámát olajjal, három nap alatt. – Ugye köteleztek pártel­v- társék, éjjel-nappal dolgoztam, a szekusok őriztek. Az asztalosok is dolgoztak három napot a rámájával. Hét tonnás dubával vitték Bukarestbe. Ott volt a történelmi múzeumban még 2000-ben is. Akkora volt, mint itt a plafon... Aztán előtódul még több emlék, amikor egészen fiatalként Szentmárton végében festette a kilométerköveket, s a Fiság tiszta vizéből egy jóízűt ivott, a tusnádfürdői szülőház, ahol most is él, az újtusnádi iskolás-, a marosvásárhelyi diákévek, bukaresti évek az Országos Könyvterjesztő Vállalatnál, ahol grafikus és plakáttervező volt, tusrajzok a Munkáséletben, család, törés, hazatérés Tusnádfürdőre… majd majdnem harminc év a Hargita Megyei Turisztikai Vállalatnál. – Ott voltam az új Hargita szálló építésénél, sokat dolgoztunk, én terveztem a szórólapokat, reklámokat, térképeket készítettem. Jó volt a munkahelyem. Szerettem mindig az értelmes emberek társaságát. De voltam a tusnádfürdői polgármesteri hivatalnál is mindenes, a szeméttakarítástól a fahasogatásig mindent végeztem, míg egy másik polgármester, Tóth Miklós műtermet adott nekem, mert ez még nem volt megépítve… A 1990-es években volt majdnem tíz kiállításom Pesten, aztán valakivel kissé összerúgtuk a port. Etikailag volt csúnya, s kissé elhidegültem a dolgoktól – magyarázza elég bonyolultan és sejtelmesen, majd tollrajzokat mutat, magyar irodalmi művek illusztrációit, Halotti beszéd, Abafi, Héjanász az avaron, Illés szekerén, Móricz-portré, Babits az elefántcsonttornyában – csupa elgondolkodtató alkotás. Főfoglalkozása nyugdíjas Molnár Elemér most 75 éves, a köszvénytől egyre nehezebben mozgatja az ujjait, de azt mondja, a borotválkozás nehezebben megy, mint a rajz. Biztos benne, hogy ezért bárki feladná, de ő még nem hajlandó. Szereti a csillogó szemű gyerekeket, örvend, ha műterem-látogatásra érkeznek. – A legbüszkébb a góbéságomra vagyok, és úgy határoztam, hogy teszek is érte valamit – erősíti meg. – Egy nagyméretű kompozíciót tervezek a határjárásról, rengeteg alakkal. Már a külön állvány is kész van hozzá – mert nagyon nagyméretű lesz –, és mutatja is a helyet a falon, ahova kiállítja. – A könyvek, a grafika, a képek fizikai, etikai és pszichikai elégtételt jelentenek számomra. Ez pihenés. Nem vért izzadok. Főfoglalkozásom nyugdíjas. És jól érzem magam a bőrömben. Daczó Katalin