Aszfalt és víz – nem vegyülő elegyek

Egy, a Nest bevásárlóközpont körüli összekötő út kiépítésével tehermentesítené a Szentlélek utcai körforgalmat a csíkszeredai önkormányzat, a fejlesztés finanszírozását ugyanakkor – forrásszerzési okokból – „csomagban”, a Harom és a Fürdő utcákat összekötő köves út leaszfaltozásával és a Harom híd újjáépítésével együtt képzelték el. Csakhogy ez megfeneklett egy forrásaiért aggódó ásványvíz-palackozó cég ellenkezésén, s így a városvezetés B tervre vált.

Tankó Éva-Eliza
Aszfalt és víz – nem vegyülő elegyek
A csíkszeredai Nest bevásárlóközpont és a Kalász negyedi temető környéke. Kétsávos, biciklisávos út épülne járdával és közvilágítással ott, ahol most sár és sikátor van Fotó: László F. Csaba

Elfogadta a csíkszeredai önkormányzat képviselőtestülete a Nest bevásárlóközpont körül futó összekötő út megvalósíthatósági tanulmányát, amely egy 26,6 millió lej értékű, régóta várt közlekedésfejlesztési beruházás alapja. Az egyik cél lazítani a Csíkszentlélek irányából a városba érkező forgalmat, amely csúcsórákban a Szentlélek és Hunyadi János utcák kereszteződésében található szűk átmérőjű körforgalmat terheli, a reggeli és délutáni csúcsban várakozásra kényszerítve a rendszeresen beduguló szakaszon autózókat – elsősorban a Szentlélek községből a városba és haza ingázókat. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Közútfejlesztés mai standardok szerint

Ezt az állapotot úgy enyhítenék, hogy három utcarész fejlesztésével alternatív közlekedési útvonalat hoznának létre. Az egyik a tűzoltóság épülete mellett futó keskeny, kavicsos utca, amely a villanytelepig vezet és innen ágazik le a Ride More Center felé; a második a város szentléleki kijáratánál indul – a településtábla közelében –, és a SET Prod Com Kft. székhelyének irányába tart, itt a villanytelep és a cég közötti rész újulna meg; harmadik pedig a Nest bevásárlóközpont és a Kalász negyedi köztemető között húzódó útszakasz, amelyet dél felé hosszabbítanak meg.
Lapunknak nyilatkozva Bors Béla alpolgármester megjegyezte, a Nest hátánál, Somlyó irányába tartó szakasz zöldmezős beruházás, itt jelenleg nincs se aszfalt-, se kavicsút: itt területkisajátításokra lesz szükség. 
A tűzoltóság melletti szakasz is kihívást jelent. Itt a telekhatár Bors szerint „évtizedek óta tisztázatlan volt, egy része a »senkiföldje« kategóriá­ba esett, amit most visszahelyeznek a valós telekhatárra, és így tud létrejönni a kétsávos út járdával és biciklisávval”. A kijövő forgalom kizárólag jobbra, a bevásárlóközpont felé kanyarodhat majd, mivel „fizikailag lehetetlen a tűzoltóság elé körforgalmat építeni, ehhez ugyanis házak lebontására lenne szükség”, ami nem opció.
Így tehát összesen 1261 méteren épülne ki kétsávos út, mellette biciklisáv és járda, két új buszmegálló és mintegy száz parkolóhely, korszerű közvilágítási és biztonsági kamerarendszer, de bővülne a környék víz- és szennyvízhálózata is. Amire más szempontból is szükség van – illetve lesz.

Aszfalt és víz – nem vegyülő elegyek
Vonal jelöli a térképen az úthálózat nyomvonalát, amelytől a forgalom fellazítását és a környékre költözők kiszolgálását várják. Tervek

Miért pont a bevásárlóközpont körül?

Az alpolgármester lapunknak megerősítette: a döntést elsősorban a Szentlélek és Hunyadi utcák találkozásánál kialakuló torlódások indokolták, az ottani kis körforgalom ugyanis „egyszerűen nem bírja el a reggeli és délutáni forgalmat”.
De a beruházás különösen időszerű a Nest szomszédságában épülő két toronyblokk miatt is:

– Összesen 224 új apartman lesz itt, tehát jelentősen növekedni fog majd az övezet forgalma. Fontos, hogy erre időben reagáljunk

– közölte az alpolgármester.

De honnan (lenne) erre pénz?

Az útépítést a gyulafehérvári székhelyű, Hargita megyét is átfogó Központi Fejlesztési Régió (ADR Centru) alapjához benyújtott pályázat révén finanszíroznák. Csíkszereda ugyanis megyei jogú városként 7,3 millió euró – mintegy 37 millió lej – dedikált európai uniós támogatási kerettel rendelkezik, ezt készülnek felhasználni. Csakhogy ebben van egy adminisztratív akadály.

Kiegészítő projekt (lett volna) a megoldás

A pályázati dokumentáció szerint egy projekt elszámolható része legalább 4 millió euró kell legyen. A Nest körüli út megépítésének teljes értéke ugyan ennél több – a városháza szerint: 26,61 millió lej, azaz mintegy 5,22 millió euró –, viszont az elszámolható költség nem éri el a 4 millió eurót. Ezért az önkormányzat egy másik fejlesztés hozzákapcsolását látta célravezetőnek: a zsögödi városrészből a szécsenyi városrész felé a mezőben húzódó, tulajdonképpen a Harom utcai Olt-hídtól a Fürdő utca és a Szécseny utca találkozásáig – a Szécsenyi Sportparkig – tartó szakasz átfogó felújítását, kavicsos mezei útból aszfaltúttá való átépítését. Ennek a fejlesztésnek része lenne a Harom utcai Olt-híd újjáépítése is: mint arról korábban többször beszámoltunk, a faszerkezetű híd nem biztonságos, tavaly egy időre az Olt hozamának növekedésekor le is kellett zárni. Bors Béla szerint ez a fejlesztési fázis különösen időszerű lenne, mert a híd „már fokozottan veszélyes állapotú”. Egy új, betonszerkezetű híd megépítésére már van kész terv és az önkormányzat az engedélyeket is beszerezte. A polgármester elmondása szerint azonban az említett terv a Mineral Quantum Kft. jóváhagyásának hiányában elakadt.

Aszfalt és víz – nem vegyülő elegyek
A rossz állapotú Harom utcai Olt-híd. Egy aszfaltozott elkerülő út elemeként betonszerkezetűre cserélnék

Megfeneklett egyeztetések

A cég területén lévő borvízkutak törvény által szavatolt védőövezete ugyanis igen kiterjedt, egészen Csibáig húzódik. 

–  A jóváhagyások nagy részét beszereztük, de elakadtunk a Mineral Quantum ásványvíztöltő cégnél, amelytől szintén külön jóváhagyást kellett kérni, tekintettel arra, hogy a borvíz altalajkincs, a palackozó cég védett területe pedig óriási kiterjedésű

– magyarázta Bors Béla. 
Azt mondta, kezdetben úgy tűnt, meglesz a szükséges beleegyezés, de a cég végül elutasította a jóváhagyást, azzal az indokkal, hogy féltik a 30-40 méter mély borvízkutat a nagy forgalmú út rezgéseitől. Továbbá ragaszkodtak ahhoz, hogy az úton ne közlekedjenek 7,5 tonnánál nagyobb járművek, és a sebesség ne haladja meg a 30 km/h-t. Az önkormányzat Bors szerint minden feltételt beépített volna a tervbe, de a cég végül így is elutasította a jóváhagyást. Az alpolgármester úgy véli, „nincs értelme hadakozni, mert elmegy a pályázat, és elmegy a pénz is, az idő pedig kevés ehhez”.
Mindezzel kapcsolatban lapunk szerette volna megtudni és közölni az alpolgármester által megnevezett cég álláspontját is. Kérdéseinkkel írásban kerestük meg a cég – információink szerint – egyik vezetőségi tagját, aki azt ígérte, hivatalos választ ad. Végül csak ennyit közölt írásban: „A vonatkozó törvénykezés pontosan meghatározza a hidrogeológiai periméterek védelmi övezeteinek szabályozását. Kérjük, cikkükben ne jelenítsenek meg személyes jellegű adatokat és a társaság nevét”.

Menteni kell a 7,3 millió eurós keretet

Mivel a pályázat leadási határideje 2025. december 31., a város B tervre váltott: a Hajnal utcai útfelújítási projektet helyezik át az Anghel Saligny programból a Központi Régió fejlesztési keretébe (a város nyugati ipari övezetében több utca felújítása és egyéb infrastrukturális beruházások révén az övezet jobb megközelíthetősége mellett tulajdonképpen szintén egy elkerülő utat alakítanának ki a Székelyudvarhely irányából Brassó felé tartó forgalom számára – szerk. megj.). Ez több mint 50 millió lejes beruházás, amely bőven biztosítja a szükséges pályázható összeget.
Az Anghel Saligny programban így átcsoportosítások történnek: a Harom utcai Olt-híd, a Szentkirály és Kós Károly utcák, valamint a Szécsenyi út is új finanszírozási struktúrába kerül.

– Meg fogjuk menteni a projekteket. Sok munkával, de megoldjuk

– jelentette ki Bors Béla. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!