Hirdetés

MMA Művészeti Ösztöndíjprogram: Kihirdették az idei nyertesek névsorát

HN-információ
Kihirdették a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíj pályázatának 100 új nyertesét. Idén 15-szörös túljelentkezés mellett rekordszámú, közel 1600 művész vett részt a hároméves művészeti alkotómunkát támogató pályázaton, amelyet immár negyedik alkalommal hirdettek meg. Akár csak a korábbi években az idén is a nyertesek között Székelyföldön, Csíkban élő és alkotó pályázók is vannak, mint például: Ferencz S. Apor képzőművész vagy Kovács Emese népművész. [caption id="attachment_123289" align="aligncenter" width="556"] Kovács Emese népművész[/caption] [caption id="attachment_123287" align="aligncenter" width="558"] Ferencz S. Apor képzőművész[/caption] Az MMA 2021–2024. évi Művészeti Ösztöndíjprogramjára március 22-ig lehetett jelentkezni. A 2018-ban indult projekt népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy évről-évre egyre több művészt mozgat meg. Míg négy évvel ezelőtt több mint 1100 érvényes, addig idén már közel 1600 érvényes projekt érkezett építőművészet, film- és fotóművészet, ipar- és tervezőművészet, irodalom, képzőművészet, művészetelmélet, népművészet, színházművészet, és zeneművészet kategóriákban. Idén a legnépszerűbb művészeti ágnak a zene- és a képzőművészet bizonyult, hiszen mindkettőre közel 300 pályaművet adtak be a 18–50 év közötti szakemberek. A 100 nyertes három évre szóló, havi bruttó 200 000 forint összegű művészeti ösztöndíjra jogosult 2021 szeptemberétől, emellett a művészek a projekt lebonyolítójától, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetétől (MMA MMKI) folyamatos mentorálást, valamint publikálási és bemutatkozási lehetőséget kapnak, továbbá rendszeres szakmai találkozón vesznek részt, amelyen beszámolhatnak az addig elért eredményeikről. A 11 tagú döntőbizottságot az MMA elnöke és az általa felkért bírálóbizottsági tagok alkották: Vashegyi György (a bizottság elnöke), Balázs Mihály, Buglya Sándor, Haris László, Jankovics Marcell †, Kékedi László, Kucsera Tamás Gergely, Nagy Viktor, Pécsi Györgyi, Sára Ernő, Stefanovits Péter, Záborszky Kálmán – a támogatásra érdemes munkákat külső szakértőkkel együttműködésben bírálták el. A nyertesek teljes névsora megtalálható az osztondij.mma-mmki.hu oldalon. A pályázati támogatási időszak vége 2024. augusztus 31 – olvasható a MMA sajtóközleményében.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!