Ma már egyre kevesebbet utazunk vasúton, holott vonaton utazni sokkal kényelmesebb megtenni hosszabb távokat. Ennek egyrészt az infrastruktúra fejlesztésben tapasztalt lemaradás – amit most igyekszik behozni a román állami vasúttársaság is! –, a kényelmetlen kocsik, a pálya állapota miatti alacsony utazási sebesség, a szárnyvonalak egy részének megszűnése okozta csatlakozáshiány, másrészt pedig az utazóközönség zsebéhez és a szolgáltatás minőségéhez mért jegyek irreálisan magas ára az oka. A vasúti közlekedés viszonylag fiatal, alig százötven éve épültek meg az első erdélyi vasútvonalak. A trianoni határok a vasúti közlekedést is átrendezték, akárcsak később Észak-Erdély visszacsatolása: ekkor épült meg a Déda–Szeretfalva közötti vonal is, hogy a vasúti összeköttetést biztosítson a Székelyföld és Magyarország többi része közt. A vonatozás azonban felemelő élmény is tud lenni, s talán az embereknek e közlekedési eszköz iránti vonzalmát kihasználva, a vasúttársaságok is igyekeznek újból olyan körülményeket teremteni, hogy az utazásnak ez a módja visszanyerje hajdani fényét. Lásd például a Csíksomlyóra tartó zarándokvonatok iránti érdeklődést mind az utazóközönség, mind az érintett települések lakossága részéről. A minap találkoztam egy kedves magyarországi úriemberrel, akit már korábban volt szerencsém megismerni és írni tematikus térképeiről. Legutóbbi találkozásunkkor Pápai Ferenc újabb térképet mutatott: a Budapest és Brassó között közlekedő menetrend szerinti vonatjáratok útvonala mentén található helyek történelmi és kulturális nevezetességeit mutatja be a vasúton utazóknak. S a vasútvonalat megjelenítő térképrészlet melletti helyen számtalan tudnivalót közöl az erdélyi vasútépítés kezdeteiről, az azt szorgalmazó pionírokról, mint gr. Mikó Imre erdélyi származású közlekedési miniszter vagy Kain Albert vasúti mérnök, akinek a nevéhez kötődik többek között a gyimesi szárnyvonal műtárgyai egy részének megépítése, s aki a nagy vasúti építkezések befejezése után, a huszadik század elején kiadta Magyarország című kötetét, amely vasútföldrajzi szempontból mutatta be az ország történelmét, néprajzát, nevezetességeit és természeti szépségeit. S tette ezt több nyelven, gondolva a külföldi olvasókra is. A nagyvárosok és a nagytájak látnivalóit részletesen ismerteti a szerző – a felület szabta szűk keretek között –, mondanivalóját pedig gyakran illusztrálja irodalmi szövegrészletekkel, illetve az adott területen élő kortársaktól vett idézetekkel. Pápai Ferenc megmutatja, hogy mit kell látni, ha kinézünk a vonat ablakán, ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a látottakat hogyan kell értelmezni, mire kell gondolni. Gyakorlott idegenvezetőként azt is tudja, hogy a legtökéletesebb utazási és szállásfeltételek, a legaprólékosabban kidolgozott és véghezvitt programsorozat is csak múló utazási élmény marad a turista számára, ha annak az útnak nincs lelke. Így a maga részéről, az általa kalauzolt vendégek nagy megelégedésére és elégtételére, a lelkükre is hat. Az utazás akkor ér valamit, ha lélekben megújulva térünk haza – vallja a térképkészítő-idegenvezető. S egyre-másra kíséri a magyarországi csoportokat Erdélybe, mert szomorúan tapasztalja, hogy ma is érvényes Kazinczy egykori megállapítása, miszerint „Magyarország nem ismeri Erdélyt”. Pápai Ferenc beszámolt arról is, hogy mennyi akadályba ütközött rendhagyó és előzménytelen térképe elkészítésekor, mondván, hogy legjobban a vasúti és az idegenforgalmi szakma által tanúsított közöny bántotta. Végül Magyarország miniszterelnöki hivatala és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet karolta fel a kezdeményezést, és a Béres József Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kisvárdai Egyesülete jelentette meg a kiadványt. Bár már néhány könyvkereskedésben itt is kapható a kiadvány, Pápai úr rendhagyó bemutatót tervez térképének: stílusosan vonaton képzeli el a rendezvényt, hogy az közönség élőben is megtapasztalhassa annak hasznát. S máris a folytatáson gondolkodik: a dél-erdélyi részekre is hasonló térképet készítene, amely rendhagyó módon Bukarestig mutatná be a magyar utazó számára érdekes látnivalókat. A magam részéről annyit tennék hozzá, hogy ez a térkép nemcsak a magyarországi turisták számára hasznos, ugyanis a székelyföldi utasok nagy része, Budapest felé tartva, még Maroshévízig, netán Dédáig tudja, hogy hol jár, s az adott helyek miről nevezetesek, de a távolabbi, az állomásépületeken megjelenő román neveket még a meglévő magyar történelmi, irodalmi ismereteihez sem tudja kötni. Tehát ha vonatra szállunk, ne felejtsük ki poggyászunkból Pápai Ferenc Hargita és Corona. A történelmi székely gyorsvonat útvonalán című térképet sem. Sarány István