A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja van. 1981 óta hívják fel a figyelmet különböző szervezetek arra, hogy tenni kell az erőszak megelőzéséért, nem szabad elviselni a bántalmazást, és mindig van kiút a bántalmazásból. A világnap alkalmából György Enikővel, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság Családon belüli erőszakkal foglalkozó részleg vezetőjével beszélgettünk. – Miben és hogyan segíthet a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság Családon belüli erőszakkal foglalkozó részlege a bántalmazott nőknek, gyermekeknek? – Elöljáróban megjegyzem, hogy november 25-e világszerte a nők elleni erőszak megszüntetéséről szól, de erről a sokáig tabuként kezelt és hallgatólagosan elfogadott témáról az év minden napján kellene beszélni. Igazgatóságunk részeként 2012 óta működik a családon belüli erőszakkal foglalkozó részleg. Segítünk a tájékoztatásban, jogi tanácsadást biztosítunk mind az áldozatoknak, mind az agresszoroknak, esetekhez kiszállunk, együttműködünk a helyi önkormányzatokkal és közösen vizsgáljuk meg az eseteket. Továbbá segítünk a távoltartási végzés megszerzésében, ingyenes pszichológiai tanácsadást biztosítunk az áldozatoknak és az agresszoroknak egyaránt, védett lakóotthonba helyezzük azokat az áldozatokat, akik kérik és akiknek szüksége van erre a segítségünkre. Mindezek mellett az igazgatóságunk irányít egy munkacsoport, amelyet különböző állami intézményeknek a képviselői alkotnak: csendőrség, rendőrség, tanfelügyelőség, közegészségügy, területi munkafelügyelőség, illetve civil szervezetek. Az említetteknek is többek között az a feladatuk, hogy a családon belüli erőszak megfékezésén tevékenykedjenek. Például azért fontos, hogy a tanfelügyelőség is részt vegyen ebben a csoportban, mert ha egy gyermeket kiemelünk a családból és elhelyezzük védett lakóotthonban, lehet, hogy iskolát kell váltania, tehát itt jön be a tanfelügyelőség képviselőjének a szerepe ebben a csoportban. Az a lényeg, hogy egy ilyen társadalmi léptékű problémát, mint a családon belüli erőszak, sem állami intézmény, sem civil szervezet nem tud egymagában megoldani, ezért nagyon fontos az összefogás, és az erőszak megelőzése közös feladat kell legyen. A családon belüli erőszak nem magánügy, hanem állami ügy, és mindannyiunk ügye is. – Milyen gyakran kell közbelépnie családon belüli erőszak miatt az igazgatóságnak? – Nagyon jó kérdés, mert nagyon sok bejelentett esetünk van, de amikor arra kerül a sor, hogy kiszálljunk, akkor nagyon még időt kérnek, és azt mondják, hogy ne menjünk. Valószínű, hogy még nincsenek rákészülve arra, hogy szembe merjenek állni az agresszorral, de amikor sürgősségi esetek vannak, akkor azonnal lépünk. Már említettem, hogy távoltartási kérelem benyújtásában is segítséget nyújtunk. A távoltartási kérelemnek két formája van. Az egyiket a rendőr állítja ki azonnal öt napra. Konkrét példaként említem, hogy amikor egy családban fizikai bántalmazás van, akkor ha az áldozat hívja a 112-es segélyhívó számot, a rendőr azonnal kimegy, és azonnali hatállyal kiállíthat egy ötnapos távoltartási végzést. Ezt a bíróság öt napon belül meghosszabbíthatja abban az esetben, ha jogos és alátámasztható bizonyítékokkal. A másik távoltartási kérelem nem ideiglenes, azt hosszabb távra állíthatják ki, és az igazgatóságunk is kérheti az áldozat nevében. A távoltartási kérelemben többek között lehet kérni azonnali kilakoltatást, függetlenül attól, hogy ki a lakás tulajdonosa, lehet kérni távoltartást internetes és telefonos kapcsolattól, szó szerinti távolságot is. Tehát a bíróság eldöntheti, hogy az agresszor nem mehet száz méternél közelebb a bántalmazóhoz, nem közelítheti meg az áldozat munkahelyét, de az agresszort pszichológiai vagy pszichiátriai kezelésre is kötelezhetik. Fontos megjegyezni, hogy a távoltartási parancsot nagyon szigorúan veszik bárhol, ezért a megszegése börtönbüntetéssel sújtható. – Mik a tapasztalataik, a járvány idején megnövekedett a bántalmazások száma? – Igen, a járványügyi helyzet miatt természetesen nőttek az esetszámok. Ennek ellenére mégis az a tapasztalat, hogy a bántalmazottak nagyon nehezen kérnek segítséget. Az SOS-helyzetben lévők azonnal lépnek, de akik még tudják tűrni, halasztani, azok inkább kivárnak. – Vidéken vagy városon jellemzőbb a bántalmazás, illetve mit tapasztalnak, hogy köthető-e iskolázottsági szinthez? – Sokan azt gondolnák, hogy több bántalmazás történik vidéken, de ez nem igaz, mert városon is ugyanúgy jelen van a családon belüli erőszak. Az iskolázottsági szint sem igazán határozza meg. A járványügyi helyzet nagyon sok embert érintett. A járvány megjelenése miatt több férfi munkahely nélkül maradt, illetve nagyon sok esetben a nők a családfenntartók, és ennek is érződik a szele. Sok olyan férfiből lesz agresszor, aki nem talál állást. – Főként a szenvedélybetegek lesznek agresszorok? – Nagyon sok szenvedélybetegből lesz agresszor, de nem feltétlenül a szenvedélybetegek a bántalmazók. Ismerünk olyan személyt, aki egy korty alkoholt nem iszik, de fizikailag és pszichikailag is eszméletlenül bántalmazza a családját. Aztán az is gyakori jelenség, hogy felnőtt gyermek bántalmazza idős szüleit. Az elmúlt időszakban több olyan esettel találkoztunk, hogy az illető elveszítette a munkahelyét, és az idős szülőt a nyugdíjáért bántalmazta. Amikor bejelentik ezeket az eseteket, és az idős édesanya elmondja, hogy a saját fia bántalmazza, akkor elmondjuk, hogy milyen lehetőségei vannak kilépni ebből a helyzetből, akkor az a szomorú, hogy az idős néni nem tesz semmit, mert ő édesanya. Nem tudja, nem akarja a saját gyermekét kilakoltatni, inkább tűr. Ezekben az esetekben nem tudunk segíteni, mert hiába mondjuk el, hogy a fiának nincs joga a bántalmazáshoz és kérhet segítséget, de úgysem teszi meg. Hivatalból csak akkor léphetünk, amikor nagyon súlyos az eset, de ilyenkor is sokszor visszalépnek a bántalmazottak. Sajnos manapság többször előfordul az is, hogy nevelőapa szexuálisan bántalmazza a kiskorú gyermekét. Sok esetben tud erről az édesanya, de nem akar tudomást szerezni, többek között azért, mert a bántalmazó a családfenntartó. Ezekre az esetekre általában úgy derül fény, hogy vagy nagynéni, szomszéd néni vagy egy tanár jelenti. Ilyenkor tudunk lépni hivatalból. – Említette, hogy sok esetben nem jelentik a bántalmazást, vagy ha igen, akkor mégis visszalépnek. Még milyen okok állhatnak e mögött? – Sokan azért is lépnek vissza, mert amikor tájékoztatjuk őket, hogy milyen jogi lépéseket tehetnek és mihez van joguk, akkor elcsodálkoznak, ha nem azt hallják tőlünk, amit ők szeretnének. Megtörténik az is, hogy a segítségünket kérik, de azt szeretnék, mi győzzük meg az agresszort, hogy menjen elvonókúrára. Mi ezt nem tudjuk megtenni, mert nem ez a szerepkörünk. Ezt csak bírósági úton lehet elérni, ha távoltartásért fordul a rendőrséghez vagy a gyermekvédelemhez az illető, és ez a távoltartási végzésben szerepel. Nekünk valóban nem az a feladatunk, hogy kimenjünk egy családhoz és Jánosnak ujjal mutogassunk, hogy hagyd abba az ivást. – A nők elleni erőszak megelőzésének világnapja van ma, ennek ellenére hadd kérdezzem meg, van-e olyan eset, hogy a nő az agresszor? – Van. Sok olyan eset van, amikor a nők a bántalmazók. Az ilyen esetekben a felnőtt nők bántalmazzák idős édesapjukat, mint korábban is említettem, a nyugdíjáért. Volt olyan, hogy egy ilyen esetet jelentettek a bácsi szomszédai, és amikor kiszálltunk a helyszínre, akkor a bácsi azt mondta: „Higgyék el, ha a lányom is elmegy mellőlem, akkor senkim sem lesz.” Ilyen esetben nem tudunk mit tenni, mert a bácsi nem tesz feljelentést. Annyit tehetünk csupán, hogy figyelemmel kísérjük ezeket az eseteket, többször kimegyünk, és ha nagyon eldurvulnak a dolgok, akkor közbelépünk. – Mi történik azokkal, akik az igazgatóság segítségét kérik? – Amint említettem, az igazgatóságunknak van védett lakóháza a családon belüli erőszak áldozatai számára, ahol voltak és vannak lakóink. A védett ház megyei szinten ideiglenes lakhelyet, felügyeletet, gondozást, étkezést, pszichológiai és jogi tanácsadást nyújt legfeljebb egy évre. Természetesen hogyha az áldozatnak vannak gyerekei, akkor őket is hozhatja, de befogadjuk az idős bántalmazott személyeket is. A védett házban legtöbb hat személy szállásolható el. Az a tapasztalat, ha valakit kiemelünk a bántalmazó környezetből, és eltelik egy kis idő, akkor már egészen jól lehet vele foglalkozni. Van olyan személy is, akinek lejárt az egy év, már kiköltözött és munkahelyet is talált. Szigorú rendszabályzatot kell betartani, kritériumrendszer szerint történik a beutalás. Mindenképpen arra bátorítok minden egyes bántalmazottat, ha szüksége van menedékre, akkor ne tűrje a bántalmazást, mindig van kiút. Az állam felvállalja a védelmet, és van lehetőség egy éven át teljes ellátásra, és az újrakezdésre. – A bántalmazottak hogyan léphetnek kapcsolatba önökkel? – Ha fizikai bántalmazás van, valakit ütnek-vernek, és azonnali segítségre van szüksége, akkor egyértelmű, hogy a 112-es segélyhívó számot kell tárcsázni, és élni kell a rendőr által kibocsátható távoltartási végzéssel. Ha nem sürgős eset van, hanem folyamatos a bánatalmázás, akkor a bántalmazottak keressenek minket, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság családon belüli erőszakkal foglalkozó osztályának munkatársait. Mi elérhetők vagyunk a 0726–123330-as telefonszámon, de van egy országos segélyhívó szám is, amely a következő: 0800 500 303 333-as. Ha valaki úgy érzi, hogy lelkisegély-szolgálatra van szüksége, az hívja a 0754 800 808-as telefonszámot. Továbbra is hangsúlyozom, hogy mondjunk határozott nemet az erőszak bármilyen megnyilvánulására. Fontos megjegyezni azt is, hogy minden állampolgárnak kötelessége elutasítani az erőszak bármilyen formáját és bátorítania kell a bántalmazott személyeket arra, hogy ne tűrjék el az erőszakot, kérjenek idejében segítséget, mert mindig van kiút. Ha bántalmazásról tudunk, a bejelentést anonim módon is megtehetjük. Egyébként Hargita megyében az országos átlaghoz képest nem rossz a helyzet, de fontos, hogy ne bízzuk el magunkat, felelősek vagyunk egymásért, tegyünk az erőszak ellen.

Biró István