erős felhőzet
kevés felhő
Mindennapos frusztrációk
„Igyekezz olyan szakmát választani, amelyet szeretsz” – mondták nekünk folyamatosan iskoláskorunkban, és gondolom, mondják megállás nélkül a mai nebulóknak is. Emlékszem, régen ezt csupán egy közhelyes kijelentésnek gondoltam, amit már csak megszokásból is elsütnek néha, mert dicséretes felhívni egy gyermek figyelmét arra, hogy tudatosan próbálja alakítani a jövőjét, hisz abból csak haszna származhat. Lehet, hogy néha tényleg közhelyesen hangzik, de az utóbbi időben egyre inkább kezdek meggyőződni a valóságalapjáról, főként a bolti eladó, a vendéglátós vagy egyáltalán azoknak a szakmáknak a körében, amelyek esetében vásárlókkal, érdeklődőkkel, vendégekkel, bárkivel szóba kell elegyedni. Már az első megszólításból kitűnik, hogy beszélgetőtársunk szereti-e a munkáját – bár nem skatulyázható be ennyire, az is lehet, hogy egyszerűen csak rossz napja van, azért szól hozzám úgy, mintha legalábbis miattam levontak volna a fizetéséből. Igen, rossz napok vannak, csak épp ennek nem kellene visszatükröződnie a munkánkból, mert a vásárlókért vagyunk bolti eladók, az érdeklődők, előfizetők miatt ülünk egy üvegfal mögött, és a vendégek miatt vagyunk pultosok, recepciósok, pincérek. Jó lenne nem látni a dühből fakadó sóhajt, amikor belépünk a boltba, és miattunk szakad félbe a tegnap esti Szulejmán-epizód sava-borsának telefonos kibeszélése, és ha esetleg nem találunk valamit a polcon, jó lenne, ha valaki kedvesen mondaná meg, hogy hol van. Nem másért, hanem mert ez elméletileg hozzátartozik az adott személy munkájához. Hivatalos ügyintézésnél sokat könnyítene a helyzeten, ha emberszámba vennének, amikor hozzánk szólnak, mint ahogy az sem lenne utolsó, ha a pincér gondolatban nem fojtana meg egy kanál vízben azért, mert zárás előtt egy órával érkezünk vacsorázni. Nyilván mindnyájunknak vannak nehezebb pillanatai, amikor nehezünkre esik a mosolygás, és legszívesebben ordítanánk, de ha ezt ilyenkor egy az egyben rávetítjük a munkánkra, akkor nemcsak magunknak, hanem másoknak is rosszat teszünk. És kinek van szüksége arra, hogy mindennap frusztrált legyen? Költői kérdés volt.
Kertész László
-min.jpg)
