Apámnak van egy jó szokása: józan paraszti ésszel gondolkodik el a szavak jelentésén. Háborogni szokott, amikor azt hallja, hogy kisebbség vagyunk mi, azaz székelyek. A kisebbség szó elsődleges jelentésére gondol ilyenkor, ami ’valakinek, valaminek másnál kisebb volta’ – ezt írja A magyar nyelv értelmező szótára. Jó apám ilyenkor végeláthatatlan okfejtésbe kezd, hogy ugyan már, miben vagyunk mi kisebbek, mint mások. „Ejsze alacsonyabbak vagyunk?” – kérdi. Válaszolni is szokott magának, nem vagyunk kisebbek, mondja, csak kevesebben vagyunk a többséghez képest. Szerinte a többség ellentéte a kevesebbség lenne, és ez már mindjárt más fényben tünteti fel a dolgokat.
Az értelmező szótár ugyanis azt is írja, hogy kisebbség ’az az állapot, amelyben valaki úgy érzi, hogy másoknál alacsonyabb rendű, értéktelenebb’, társadalmi jelentésben azonban ’<Valamely államban> az annak nemzeti jellegét meghatározó néptől nyelvében, történelmében különböző népcsoport; nemzetiség’. Ragaszkodhatunk a szó jelentéseinek elkülönítéséhez, de hát aki tud magyarul – és főleg az, aki Székelyföldön tanult meg magyarul –, azt is tudja és érzi, hogy ezek a jelentések összefonódnak és átszövik az életünket. 
Nemrég jelent meg az Európa Tanács felügyelete alatt működő nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottságának (FCNM) jelentése. Ebben – többek között – szó volt a kisebbségi nyelvhasználat jogának jövőbeni biztosításáról Romániában, hiszen a 2022-es népszámlálás szerint csökkent a nemzeti kisebbségekhez tartozók száma, így bizonytalan lehet a kisebbségi nyelvhasználat jogának jövőbeni megvalósítása a közigazgatásban, a bíróságok előtt és a közterületi jelzések esetében. (Hozzáteszem: nem mintha ez eddig nem lett volna bizonytalan.) A nyelvi jogok használatának feltétele ugyanis, hogy az adott nemzetiséghez tartozók aránya nem süllyedhet 20 százalék alá az érintett településen. A szaktestület arra kérte a román hatóságokat, hogy óvatosan járjanak el a 20 százalékos küszöb alkalmazásakor, és inkább egy abszolút szám használatát javasolták. A szakértők sajnálatukat fejezték ki, hogy a román kormány még mindig nem hagyta jóvá a hatályos jogszabályok által megkövetelt kétnyelvű közigazgatási nyomtatványok használatát, de elismerték, hogy a kisebbségi nyelvű oktatási rendszer továbbra is működik. Megszoktuk már, hogy nekünk is formular, adeverință és cerere van, de legalább az iskolában megtanulhatjuk, hogy ezek magyarul mit jelentenek. Csupa bizonytalanság, javaslat, kérelem, sajnálat. Kérdéses, hogy mit fognak tenni a politikusok, és kérdéses, hogy mit teszünk mi a nyelvi jogainkért.
Jól tudjuk, hogy a nyelvnek identitásjelölő és -megőrző szerepe is van, és erről mindig eszembe jut egy történet. Amikor Budapesten tanultam, édesanyám küldött nekem egy borkány zakuszkát, mert tudta, hogy nagyon szeretem. Örültem neki, mire a pesti lakótársaim megkérdezték, hogy mi az. Egyetlenegy borkány volt, én pedig tényleg nagyon szeretem a zakuszkát, eszem ágában sem volt megosztani. Soroltam, hogy van ebben vereshagyma, gogos, árdé, vinete és fuszulyka. Kétkedőn, bizalmatlanul hallgattak, de hát mi így mondjuk, a nyelvjárásunk részei a román jövevényszavak is. Nem értették, mit mondok, nem kértek a zakuszkámból. Én pedig örültem, mert a nyelvjárásom segített megőrizni, ezt is.