Vendégeket várunk. Úgy hiszem, ezzel talán nem vagyunk egyedül így a pünkösdöt megelőző héten a Csíki-medencében. S mivel a székelyek híresek vendégszeretetükről, igyekszünk gondoskodni vendégeinkről. Nemcsak arra törekszünk, hogy legyen házi (vagy legalábbis házias) felvágott, kézműves sajt, friss kerti zöldség az asztalon, kürtőskalács a szilvapálinkát elnyomtatandó, hanem programokat is ajánlunk, hogy tartalmasan töltsék el azt a pár napot, amíg itt vendégeskednek. Sorba szedjük az általunk már meglátogatott helyeket, amelyeket érdemesnek tartunk a megtekintésre, ahová bennünket is jó élmények kötnek, a beszélgetés egy pontján azonban mindig felmerül a kérdés: Na és a medvék? Ilyenkor tétován állunk egy pillanatra, próbáljuk kiismerni a velünk szemben állót, kipuhatolni, hogy vajon mire gondol: szeretne látni, s ez esetben olyan útvonalra tereljük, ahol az út mellett jó eséllyel összefut egy kolduló példánnyal, illetve fizetős megoldásként szervezett medvelesre küldjük, vagy tart a találkozástól, és inkább megnyugtatásra vágyik, meg olyan úti célra, ahol nem kell rettegnie.

Tény, én nem álltam kétszer sorba, amikor a bátorságot és a vakmerőséget osztogatták, ezért a második csoportba tartozom. A családban szoktak is azzal ugratni, hogy ötven méterre az aszfalttól már nem érzem jól magam. Ezen nem segít az sem, hogy én tudom: a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség csak az elmúlt héten tizenhat esetben küldött értesítést a sajtónak, amelyekben arról számolnak be, hogy éppen hol észlelték egy, két, három, de olyan is volt, hogy négy medve jelenlétét. És azt is tudjuk, hogy még mindig nem jelentenek minden észlelést, hiszen a közösségi oldalakon a különböző csoportokban jóval több fotó és videó kerül ki a településeken csatangoló nagyvadakról, mint ami hivatalos formában eljut hozzánk.
Elviccelhetjük, hogy csak a lakott települések környékén ilyen súlyos a helyzet, és a természetben igazából biztonságban vagyunk, de ilyen statisztikák mellett, úgy gondolom, senki sem szavatolhatja a turisták biztonságát, és nincs az a jóérzésű vendéglátó, aki nyugodt szívvel mondja vendégeinek, hogy ismerjék meg Székelyföld valódi szépségét. Pedig tudjuk, látjuk, térségünk igazi vonzereje túlmutat az útszéli zsibvásáron, az egyforma térkővel burkolt járdákon, a pusztulásra ítélt vagy sebtében felújított épített örökségen. Valahol bennebb kellene keresni: a hegyek ormain, a sziklák tövében, fenyvesek sűrűjében, a patakok partján. Ilyen helyekre azonban nem lehet villanypásztorral körülvett ösvényeken eljutni. Szerencsére vannak tapasztalt természetjárók, szervezett túrák, amelyekre még a magamfajta is elmerészkedik, és vendégeinket is arra biztatom, hogy nagyobb társaságban vágjanak neki a rengetegnek, még akkor is, ha így elvesztődik a magányos felfedezés, a csendes bandukolás és megfigyelés varázsa, de mégiscsak az a fontosabb, hogy épségben hazaérjünk.