tiszta égbolt
Mennyi ide Európa?
Romániában lassan minden olyan kifejezés az értelmezhetetlenségig inflálódott, amelyet az Európa alapszóhoz ragasztott toldalékkal valaha is képeztek. Az elmúlt évtized politikai-társadalmi-kávéházi diskurzusa, szólt volna eredetileg bár a kóbor ebek ivartalanításáról, az idényzöldségek fogyasztásának fontosságáról vagy az utak hótól való megtisztításáról – végül mindig ugyanoda kanyarodott vissza: a legfontosabb feladatunk, egyenesen kötelességünk meggyőzni mindenkit az ország határain túl, hogy mi itt Romániában európaiak vagyunk. Jó, rendes európaiak, akik múzeumban sem köpnek a földre, sőt még sokkal európaibbak is lehetnének, csak hát a körülmények, ugye. És mivel a valóság ellentmond – az egyébként nem valóságos – „európaiság-képünknek”, mondókákkal és ráolvasásokkal próbáljuk szuggerálni egymást és a világot.
Legutóbb Klaus Johannis államelnök, amikor nem kevés pátosszal kijelentette: egyetlen ország ellenzi Románia schengeni csatlakozását, és az maga Románia. Az államfő nyilván a közelmúlt egyes belpolitikai mozzanatait rosszallva tette a kijelentést, például a törvényalkotás módját, a sürgősségi rendeletekkel való kormányzást, a 13-as számú kormányrendeletet, az Országos Hírközlési Hatóság vezetőségének kinevezési módozatát és egyebeket kritizálva. Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizus tekintetében „az igazságszolgáltatás elvégezte a dolgát, ami azonban a parlamentet és a politikusokat illeti, még vannak tennivalók” – rázogatta mutatóujját Johannis „azoknak a magas tisztséget betöltő politikusoknak” az irányába, akik megróják Brüsszelt és szembeszállnak az Európai Unióval „egyik-másik téma” kapcsán, azt a látszatot keltve, hogy Romániában még mindig vannak olyan politikusok, akik „nincsenek tisztában azzal, mit jelent a jogállam, nem tudják, melyek az Európai Unió alapvető értékei”. Azt is felrótta, hogy néhány politikusnak még mindig vannak „negatív értelemben vett nacionalista kirohanásai”.
Mi lehet egy normális reakció az ilyen – és a rengeteg többi – semmitmondó üzenetre? Tapsoljuk meg, mint a gyermeket az iskolai évzárón, mert megakadás nélkül végigmondta a verset? Néhány modortalan politikus áll a Schengen-kompatibilitásunk útjában, de ők délután nem mehetnek ki játszani, csak ha százszor leírták, hogy: „Európa”?
Mi, az európai műveltségű, képzettségű, gondolkodású és látókörű többség persze lendületesen hanyatlanánk Európé királylány ölelő karjaiba – csak már megint kioldódott a cipőfűzőnk. Johannis azt mondta, hogy – miután Románia „technikai szempontból már egy ideje teljesíti a maastrichti kritériumokat” – az euróövezethez való csatlakozás továbbra is az ország stratégiai célkitűzése: annyira, hogy ő már világos ütemtervet vár a kormánytól és a parlamenttől. Hát, jó helyről várja – bár ha azt vesszük, hogy ez ügyben egyelőre annyi biztosat tudni, hogy a román gazdaság nincs felkészülve a pénzügyi integrációra, jobb is, ha nem szakértőkre, hanem politikusokra bízzuk az ütemtervet. Például Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszterre, aki kristálygömbjéből folyton olyan számokkal bombázza a béremelésre váró közalkalmazottakat – sőt újabban már a versenyszférában dolgozókat is –, hogy attól rángógörcsöt kap mindenki, aki középiskolában tanult közgazdaságtant. Ez az össznemzeti, teljes mértékben felelőtlen liszt- és cukorígérgetés tenne európaivá?
Ám legyen. Adjon valaki papírt róla, hogy mi itt Romániában teljes értékű európai emberek vagyunk. És adja ide már ma.
Mert holnap már hozzánk is elér a hír, hogy az Európai Unió súllyal bíró tagállamainak vezetői, a francia elnök, a német kancellár, az olasz, a spanyol kormányfő és mások azt vallják, hogy az egység nem tesz egyformává, és egyetlen ország sem gátolhatja egy másik fejlődését. Ezért „két- vagy többsebességes” Európát gründolnak. Magyarán külön klubot az „erős” Európa számára. Igaz, ennek a klubháznak tágas, barátságos, vendégváró előszobája is lesz, nagy ablakokkal. Hogy mi, kelet-európaiak legyen, ahol levessük a cipőnket. És könnyebben kiszellőztethessenek utánunk.
Burus János Botond
