Hirdetés

Megválasztották az SZKT-tagokat

HN-információ
Küldöttgyűlést tartott tegnapelőtt az RMDSZ Udvarhelyszéki Területi Szervezete, a Junior étterem rendezvénytermében 313-an jelentek meg. A gyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) udvarhelyszéki küldötteinek, illetve a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) tagjainak megválasztása és a jövő évi választásokra való felkészülés is. Házigazdaként dr. Veres­tóy Attila szenátor köszöntötte a jelenlévőket, majd Kovács Péter szövetségi ügyvezető elnök ejtett szót a 2016-os választásokról. Kiemelte, hogy az összefogás nélkülözhetetlen, hiszen „egy erős, egységes szövetséggel lehet eredményeket elérni”. Az Udvarhelyszéki RMDSZ-nek négy normatív tagja és hat választott tagja van az SZKT-ban. A normatív tagok mellett (dr. Verestóy Attila szenátor, Antal István képviselő, Bíró Barna-Botond területi elnök megbízottja, valamint Bunta Levente polgármester) a küldöttgyűlés megválasztotta azt a hat tagot, aki még a területet képviseli az RMDSZ miniparlamentjének is nevezett SZKT-ban. Ők András Loránd, a Máréfalvi Rozetta kulturális és ifjúsági egyesület elnöke; Bokor Sándor, Parajd község polgármestere; Fancsali János, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke; Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke; Jakab Áron-Csaba, a székelyudvarhelyi önkormányzat tagja, illetve Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere. A Kulturális Autonómia Tanácsban Udvarhelyszéket négy tag képviseli: Kovács Árpád Oroszhegyről, Kelemen Erzsébet és Ványolós István Székelyudvarhelyről, valamint Gálfalvi Sándor Székely­keresztúrról. A küldöttek az áprilisi kongresszus munkálatainak eredményeképp megszületett alapszabályzat-módosításokat a területi működési szabályzatba is beépítették, majd elfogadták a területi szervezet 2014-es évre vonatkozó pénzügyi jelentését. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!