Hirdetés

Meghalt Neagu Djuvara történész

HN-információ
Elhunyt Neagu Djuvara román történész és diplomata, aki egyebek mellett a román történelemírás megújulását szorgalmazta. A történészt 101 éves korában érte a halál. Djuvara 1916-ban született román bojár családban, filológusi és jogi tanulmányait Párizsban, a Sorbonne-on végezte. 1943 és 1947 között a román külügyminisztériumban dolgozott diplomataként, a kommunista hatalomátvétel után külföldre emigrált. Újságíróként a Szabad Európa Rádiónál dolgozott, majd 1961-től 23 éven át a nigériai külügyminisztérium tanácsadója volt. Romániába 1989 után tért vissza. Történészi munkássága főleg a románok és Románia történelmére terjedt ki. Ő az egyik legnépszerűbb román történész, A románok rövid története című munkája 11 kiadást ért meg. A könyv megjelent 2012-ben magyar nyelven is. Djuvara úgy vélte, hogy felül kell vizsgálni mind a két világháború között, mind a kommunizmus idején íródott román történelem bizonyos részeit, mert mindkét korszakban politikai célok kiszolgálására használták fel a tudományágat, ezért ferdítéseket, kozmetikázásokat tartalmaz. Nagy vihart kavart Romániában az a tézise, miszerint a Havasalföldi Fejedelemség alapítójának tartott I. Basarab kun származású és katolikus vallású volt. Szorgalmazta a havasalföldi fejedelmek földi maradványainak exhumálását, hogy DNS-mintavétel alapján állapíthassák meg származásukat, de ezt a hatóságok megtiltották. Djuvarát számos román történésztársa „románellenesnek és amatőrnek” kiáltotta ki. Mindazonáltal könyvei igen népszerűek a fiatalok körében. MTI


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!