Csomortáni Gál László és felesége, Judit a csíki térségben a legelsők egyike volt, akik megsemmisülés előtt álló régi, hagyományos székely házból építették meg otthonukat. A tapasztott házban nem találunk háztartási gépeket, televíziót, sőt vécét sem, ott találjuk viszont a három kisgyereket önfeledten játszani fajátékaikkal. A hatéves Gergő nem tudja megmagyarázni, hogy miért, de határozottan és ragyogó szemmel állítja, hogy gyertyafényben a legszebb a karácsony. Kovács Hont Imre riportja. [caption id="attachment_81808" align="aligncenter" width="1000"] A szülők a három gyermekkel és a három adventi gyertyalánggal[/caption] A gyermekeknek épített udvari játszótér mellett még áll a hóember, bár az olvadás miatt már nagyon is „kisimult arcú”. Ma már kevésbé szokványos látvány a magas tetejű székely ház, a Gál család udvarán viszont kettő is van, alig nézem végig az egyiket, máris nyílik a lakóház ajtaja és fogad a gazda. A gyermekeknek csak a hangjuk hallatszik, egy-egy „bújkáló végtag” megvillan az ágy alól, de a bújócska percek alatt feloldódik, archoz köthetővé válik a játékosság, és megismerhetem a család minden tagját: a képzőművész házaspárt, Juditot és Lászlót, valamint három gyermeküket Gergőt (6 éves), Matyit (4) és Rózsát (2). Gyönyörű, régi festett bútorok, hagyománytisztelő dísztárgyak, a ház közepén a „közfalba épített”, így több helyiséget is kifűtő, kemencével is ellátott kályha. Műanyagot szinte egyáltalán nem látni. Az asztalon sütemény, a gyermekek kekszszalámigolyókkal kedveskednek, és máris, mintha évek óta ismernénk egymást. Első fecskék A Csomortáni előnevet felvett Gál László, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjas képzőművésze hagyományos székely házra vágyott, és mostani lakóhelyük közelében éppen volt egy időközben megüresedett régi ház. Az épület 2007-ben megomlott, anyagának felhasználásával kezdte építeni 2009-ben a házát. Ez idő alatt Csíkszeredában megismerkedett a mindszenti, értettségije előtt álló, szintén képzőművész Judittal, az udvarlást az sem akadályozta, hogy Laci – finoman fogalmazva – egyáltalán nem modern, kacsalábon forgó várról álmodott. Szerencséjére Judit sem. – Nem kellett sokat győzködnie. Már itt volt az udvaron a sok építőanyag, rengeteg mindent ketten csináltunk, és sokat segítettek a családtagok is – emlékszik vissza Judit. – Bő egy év alatt fel is épült a ház. Az eredetihez képest egy kis toldás van ugyan hátrafelé, de ami menthető volt, mindent igyekeztünk megmenteni. A szerkezeti elemeket és a tornácot szinte teljes egészében felhasználhattuk, de több bútor is megmenekült. A térségben talán az elsők voltunk, akik régi házat építettünk újjá más helyszínen, saját anyagából – meséli Laci. 2011-ben, a lakodalmukat követően költöztek be. Meg lehet szokni Az udvaron nyári konyha is áll – ebben található a műterem –, a lakóház mögött pedig csűr és istálló. Tyúkok, nyulak, kecskék népesítik be a hátsó udvart. Itt van az illemhely is: egy kerti vécé. Benn a házban van ugyan fürdőszoba, de a bilit használó két kisebb gyermek kivételével a kintit használják. A szokásos rendeltetése mellett abban is segít, hogy reggel rendesen felébredjen az ember – tréfálkoznak. A házban nincs villany, azazhogy újabban mégis: napelemmel nyernek annyi energiát, amennyi elég a helyiségek megvilágításához. Háztartási gépek nincsenek, csak a villanykörték, telefontöltők használnak áramot. – Tavaly óta működik a napelemes rendszer. Eddig mindössze kétszer hagyott cserben – első alkalommal a poén kedvéért éppen szilveszter estéjén, 11 órakor –, de egyébként télen is teszi a dolgát. Hat éven át gyertyával világítottunk, de arra jöttünk rá, hogy nagyon költséges. Számlát egyébként csakis a szemétszállításért fizetünk – fejti ki Laci. – Érnek néha nem kívánt megjegyzések, amiért nem modern körülmények között neveljük a gyermekeinket. De a házban meleg van, nem éheznek, jól érzik magukat. És engem sem kell sajnálnia senkinek, amiért a patakban tisztálok, mert tudatosan döntöttem így, és nincs ellenemre – mondja Judit. Amióta Rózsa is megszületett, a mosásba besegít a közelben élő anyósa, és szükség esetén a húst is náluk tartják a hűtőben – jegyzi meg Judit. Laci szerint most már egyébként sem annyira csodabogarak, mint néhány évvel ezelőtt: egyre többen laknak hozzájuk hasonló módon, és egyre többen ismerik fel, hogy ez nem szegénység, hanem sajátos életminőség. – Gergő most már előkészítőbe jár, és nyilván fel kell készíteni, hogy legyenek válaszai azokra a kérdésekre is, amelyekkel esetleg bántanák őt. De ez nem jellemző, nem szenvednek hátrányt semmiben. Könnyen meg lehet szokni ezt az életformát – vélekedik Laci. Karácsonyi előkészületek A tavalyi volt az első alkalom, hogy a Csomortáni Gál család nem gyertyafényben ünnepelte a karácsonyt. – Talán a legelső volt a legszebb. Csendes, meghitt, romantikus volt itt tölteni a szentestét. Akkor még egyáltalán nem volt itt utcai világítás sem, sőt kerítések sem. Csakis természetes fények világítottak – mondja Laci. Gergőnek tömör válasza van arra, hogy milyen a karácsonyt gyertyafényben tölteni: „jobb”. Megmagyarázni nem tudja ugyan, de látszik a szemében, hogy ez nemcsak elejtett szó, hanem gyermekien őszintén és egyszerűen így gondolja. – Együtt szoktunk mézes pogácsát sütni, majd együtt készítjük el a díszeket is. Papírból, szalmából, csuhéból, dióból, gyümölcsökből készülnek ezek, és a fát is együtt díszítjük fel, ennyivel besegítünk az angyalnak. Az ünnepi asztalon nálunk is töltött káposzta van, és igyekszünk békében, szeretetben megélni a szentestét – mondja Judit. [caption id="attachment_81810" align="aligncenter" width="1000"] Gergő és Matyi örömére megjött az angyal Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] Nem az ajándékozás a lényeg A szülők nem befolyásolják a gyermekeket, hogy milyen ajándékot kérjenek az angyaltól, arra viszont megtanították őket, hogy az ajándékozás nem a rongyrázásról szól. – Az ajándékozás mai formája sajnos eltereli a figyelmet a lényegről, megzavarja a karácsony szellemiségét. Sosem akarjuk megmondani a gyermekeknek, hogy mit írjanak, rajzoljanak az angyalnak szánt levélbe, de igyekszünk megértetni velük, hogy az ajándék az nem szemét és nem pusztán karácsonyi játék, hanem valami olyan, ami sokáig megmarad. Nagyon büszkék vagyunk rá például, hogy a Mikulástól bármiféle sugallat nélkül is könyvet kértek – meséli Laci. Idén egyébként főzőfelszerelést, kisvasutat és hokisisakot kérnek az angyaltól. Hiányolják ugyanis, hogy segítenek főzni, sütni, de saját felszerelésük nincs hozzá. Remélik, hogy az angyal elhozza nekik ezeket… Judit éppen berakja sülni a házikenyeret a kemencébe, majd mindannyian felöltözünk, hogy körbejárjuk az udvart. Az istállóban kecskék melegítik egymást, a veteményes a hótakaró alatt téli álmát alussza, a tornác alatt pedig, a ház körül formás rakásban ott „sorakozik” a tűzifa. Kőből, fából, vasból, földből, sárból, emberekkel és állatokkal körbevesz bennünket egy szerény életszer. Valami olyan, ami természetszerűen közel áll a karácsonyhoz; valami olyan, ami árasztja magából a hangulatot, amelyre sokan csak vágyakozunk; valami olyan, ami érezhetően a teljes évet egyfajta karácsonnyá teszi. Valami sallangmentes, valami műanyagtól távoli. Valami, amit meg sem kell magyarázni: egyszerűen szép.