Hirdetés

Mától új nyitási rend szerint lehet fizetni

HN-információ
Megkapták a gyer­gyó­szent­mik­lósi fogyasztók az E-Star által küldött utolsó számlákat, már érkeznek a gyer­gyó­szentmiklósi hőszolgáltatótól is az első borítékok. A lakók számára azonban semmi nem változik, ugyanúgy és ugyanott fizethetnek, ahol eddig is. [caption id="attachment_52075" align="aligncenter" width="1000"] Elküldte utolsó számláit az E-Star[/caption] Március első nyolc napjában még az E-Star Kft. szolgáltatta a fűtést a tömbházakban és több intézménynek. Az egyhetes szolgáltatásra az elmúlt hetekben kezdték kézbesíteni a számlákat. Március nyolcadikától kezdődően gyergyószentmiklósi hőszolgáltató számláz, amely szintén küldi már az első borítékokat március hónapra, majd azt követően áprilisra is. A fogyasztók számára szokatlan volt, hogy hónapokig nem kaptak számlát, ennek ellenére tennivalójuk nincs más, mint eddig: fizetni a tartozást, ugyanazon főtéri pénztárnál, ahol korábban. Mától a nyitási rend változik csupán, hiszen délelőttönként 8-tól 12 óráig az E-Star által kiadott számlák és elmaradások fizethetők, délután 12 és 18 óra között pedig a Helyi Hőszolgáltató Központ számlái. A polgármesteri hivatal szóvivője azt mondta, kérik a lakókat, vegyék figyelembe a módosítást és legyenek megértők azzal kapcsolatban. Hozzátette, a szolgáltatót ugyanazon a telefonszámon érhetik el, mint korábban, ha meghibásodást szeretnének jelenteni, a lépcsőházi hőcserélőkön megtalálják a szükséges telefonszámot. A melegvízűórák állását is ugyanúgy kell jelenteni, mint korábban, a pénztárnál cetlire írva vagy elektronikusan a megszokott címen. Az új szolgáltató munkatársai egyébként a nyár folyamán minden lépcsőházi hőcserélőt rendbe tesznek, hogy a következő fűtésszezon zökkenőmentesen induljon. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!