November 28-ig látogatható Márton Árpád festőművész 80+1 éves születésnapi tárlata a Csíki Székely Múzeumban. A megnyitó alkalmával mutatták be a művész grafikai munkásságát ismertető albumot. A kötetet a Sarány István által készített interjú vezeti be, témája az ünnepelt művész és a rajz kapcsolata. Az alábbiakban a kérdező indokolja meg a kötet megjelenésének okát és célját. Márton Árpádról, a festőművészről, a művészpedagógusról és a művészeti élet szervezőjéről nagyon sokan és nagyon sokat írtak. Még diák volt, lehetett olyan tizenhét éves, amikor nem más, mint Székely János az Igaz Szóban megjelent Korai virágzás című, a művészeti iskola diákjainak kiállításáról írt elemzésében külön kitér Plugor Sándor, Bakó Antal, Ughy István és Márton Árpád munkáira. „Nem találok szavakat annak a mélyen és rafináltan problematizáló művészi látásnak dicséretére, amelyet ezek a tizenhat-tizenhét esztendős gyerekek képeiken elárulnak. Olyan jelzők és minősítések kívánkoznak tollamra, amelyeket egy-egy tartományi kiállítás méltatásakor is jól meggondolnék, mielőtt leírok. Ezeknek a gyerekeknek egyéniségük van. Sajátos és kiérlelt színviláguk van. Problematikájuk mindig festőileg (tehát vizuálisan) izgalmas” – írta a biztatónak szánt szavakat a kritikus. Később így folytatta: „Ismét egy név: Márton Árpád. Tragikus alkonyat; rózsaszín színfolt ragyog be a fák közé, és szinte feloldja törzsüket, mint sav a rezet. Mosó asszonyokat látok egy folyócska partján, amelynek vize olyan színes, és mégis olyan hiteles, partja olyan tompán és mogorván zöld, hogy megborzongok belé. Összekötözött embereket látok kísérőikkel, mély tüzű, nagy színfoltokban megragadva, és fölöttük két szurony sötét villanását, olyan drámai feszültséggel, hogy az Éjjeli csavargók szuronyait juttatja eszembe.” A dicsérő szavakat a kiállítók összességére is vonatkoztatja: „Együttesükben nagyszerűek és érdekesek ők: együttes érettségükben, amely szinte már aggodalomra indít. Nem túl korai ez a virágzás? Nem káros-e az egyéniség ilyen maradéktalan kiérlelése, mielőtt a mesterségbeli tudás teljessé válhatott volna? (…) Féltem őket, nagyon féltem. Legyenek tapintatosak, vigyázzanak rájuk, kedves, jó professzorok: ezek a gyerekek nem a semmiből indulnak.” Szintén a Márton Árpádról szóló írásokból tudjuk, hogy a nagy dicséretnek böjtje is volt, akadt olyan tanár, aki emiatt megorrolt a tanítványokra. Már a korai méltatás – majd az utána következők sokasága – is jelzi, hogy nem egy mindennapi tehetség kiemelkedő alkotásokat hozott létre. Esetében a Székely János-i aggodalom nem bizonyult megalapozottnak, ugyanis a virágzás nem volt korai: ezt bizonyítja a bőséges termés. S e termés annak tanúsága, hogy a vásárhelyi iskola és a kolozsvári főiskola professzorai felruházták arra fogékony tanítványaikat a tehetség kibontakoztatásához szükséges mesterségbeli tudással is. De nem csak azzal. Megtanították őket arra, hogy jó művészek, ha kell jó pedagógusok legyenek, de mindenekelőtt felelős értelmiségiekké nevelték őket, olyan emberekké, akik istenadta tehetségüket és kemény munkával megszerzett tudásukat közösségük szolgálatába tudták állítani. S tették azt felelősséggel, elhivatottsággal, alázattal. Márton Árpád esetében azonban még egy jelző idekívánkozik: tette mindezt szerénységgel. A Márton Árpáddal folytatott beszélgetésekből – legutóbbi a művész megkésett, a fura 80+1 jelzésű születésnapi ünnepségére megjelent kötetben olvasható – vontam le magamnak ezt a következtetést. Gondolom azonban, hogy ez evidencia megannyi ismerője, tisztelője számára. Akárcsak az, hogy az ünnepelt művész munkásságának megannyi vetülete felbecsülhetetlen értéket teremtett. Alkotóként műveiben egy változó, végleg letűnő, a magántulajdon szentségén és a kemény munka tiszteletén alapuló világ változásait, az általa kiváltott érzéseket dokumentálta. Művészpedagógusként nemzedékek sokaságát tanította biztos mesterségbeli tudásra, nevelte a művészetek szeretetére. S nem véletlenül használom a művészetek szót, mert nemcsak a képzőművészetet népszerűsítette, hanem a zenét és az irodalmat is, állandó párhuzamot vonva köztük. Az ő munkásságának is a tagadhatatlan eredménye az, hogy ma Csíkszereda és környéke a képzőművészetek egyik fellegvára. Még akkor is, ha annak intézményes megnyilvánulási terei eléggé hiányosak. Harmadik, a felsoroltakkal egyenértékű vetülete Márton Árpád munkásságának a művészetszervezői tevékenység. Szárhegy mint képzőművészeti fogalom létrejötte az ő érdeme is: az ottani alkotótáborok szabad szelleme Nagybánya iskolateremtő szellemiségét idézte, a korszak jelentős alkotói valamennyien megfordultak a telepen, a hátrahagyott munkák pedig az erdélyi, s ezen belül az erdélyi magyar képzőművészeti élet fél évszázadának keresztmetszetét adják. S ami a legfontosabb: a sikert soha nem a saját sikerének tartja. Mint ő maga mondja, művészi sikereit a családi indíttatásnak, a középiskolában és a főiskolán elsajátított tudásnak, gondolkodásmódnak és magatartásnak – tehát professzorainak – köszönheti, oktatói és intézményteremtői sikereiben tanárkollégáival osztozik, Szárhegy sikerét pedig Zöld Lajossal és Gaál Andrással közösen végzett munkának tudja be. Banner Zoltán egyik írásában mágikus realizmusnak nevezte Márton Árpád művészetét. A mágia azonban az egész munkásságát áthatja, ugyanis elvarázsol, magával ragad, új dimenziókba repít. Ezért írtak sokan és sokat Márton Árpádról. A kötetről még annyit, hogy a gazdag grafikai anyag mellett személyes indíttatású, illetve a munkásságának egyik szeletét elemző írások olvashatók Gaál András, Banner Zoltán, Nagy Miklós Kund, Zakariás Ágota és nem utolsósorban Szücs György tollából, szervesen kiegészítve a Márton Árpáddal készített interjúban elhangzottakat. A reprodukciókat Ádám Gyula fotóművész készítette, a tipográfia Botár László képzőművész munkája, a szöveget Szatmári Cecília gondozta, a szerkesztésben pedig ötleteivel, tapasztalatával Szücs György segített. Természetesen a kötet függelékeket is tartalmaz, így a művész életútjának rövid bemutatását, kiállításainak, alkotótáborainak jegyzékét, az általa írt és a róla szóló kiadványok és írások bibliográfiáját, illetve rövid életrajzi adatokkal kiegészített névjegyzéket, megkönnyítve az olvasó eligazodását. Lapozzák, olvassák szeretettel.